Darabos Zsuzsanna szerk.: Karmazsin király udvarában (1990)

A bársonyvirág bánata

A bársonyvirág bánata Élt egyszer valahol a földkerekségen, talán Magyarországon, talán nem, egy bűbájos kislány, Zsófi és egy fiúcska, Péter. Családjuk évszázadok óta őrzött, óvott egy csodálatos bársonyvirágot, amely hű társként jóban-rosszban velük volt. E különleges növény együtt nevetett a két kisgyerekkel, s ha sírtak, olyan szívet melengetőén dalolt, hogy a világ legbánatosabb embere is megvigasztalódott volna, ha hallja az énekét. Nem csoda hát, hogy nagyon szerették a kis virágot, és a világ minden kincséért sem váltak volna meg tőle. Mennyi gyengédséggel gondoskodtak a kis növényükről! Egy napon azonban arra ébredtek, hogy féltett növénykéjük bánatos arccal tekint feléjük, levelei száradnak, majd naprólnapra több le is hullott. A gyerekek nagyon elkeseredtek. Zsófi úgy érezte, nincs vesztegetni való ideje, azonnal munkához kell fogni. - Derítsük ki, mi lehet a baj! - hangzott a kislány keserű hangja. A világ valamennyi professzorát felkeresték, hogy segítségüket kérjék, de ők is tanácstalanul tárták szét karjukat, hiszen ilyet még soha sem tapasztaltak. Teltek-múltak a napok, míg egyszer ellátogatott hozzájuk írisz, a mindentudó tündér, és ily szavak hagyták el az ajkát: - Gyerekek, nem a virág a beteg. Tudjátok, a Föld felett levő rétegek megszűrik a nap káros sugarait, de ezek közül az egyik súlyosan megbetegedett, és amíg a réteg meg nem gyógyul, addig elhervadnak a virágok, kipusztulnak az állatok. Most még csak a ti érzékeny virágotok észleli ezt, de hamarosan a fák betegségük miatt levetik pompás lombkoronájukat, és lassan élettelenné válnak, majd az emberek is különböző bőrpanaszokban szenvednek. Peti megértette, hogy valamit tenni kell, de azt még nem tudta, hogy mit. Hosszas tanakodásba kezdtek, míg végre arra az elhatározásra jutottak, hogy elmennek az ácshoz, és megkérik, hogy készítsen nekik egy létrát, ami legalább 30 km hosszú.