Darabos Zsuzsanna szerk.: Karmazsin király udvarában (1990)

A bársonyvirág bánata

Tüzetesen elmagyarázták neki, mennyire fontos ez az egész világ számára. A mester először még húzódozott, de végül is kötélnek állt. Megszámlálhatatlan sok embere látott serényen munkához, de így is napokba telt mire elkészültek. A gyerekek elindultak felfelé. Már napok óta csak mentek, mikor elérkeztek az első réteg tündéreihez. A tündér kedvesen megkérdezte, hogy mi járatban vannak. Peti és Zsófi elpanaszolták a bánatukat. A jóságos lény megértette a két kisgyerek bánatát, s amiért ilyen hosszú utat tettek meg, megígérte, hogy segít. Jóakarata jeléül így bíztatta a két kis fáradhatatlant: - Menjetek a 30. kilométerig, ott szólítsátok meg a második réteg tündérét! Legyetek kitartóak a kiabálásban, mert egy kicsit álmos fajta e tündér, de nagyon kedves tud lenni! Sok szerencsét, gyerekek! Viszontlátására! A két kis apróság elindult mindig feljebb és feljebb, s már erejük fogytán volt, de tudták, hogy most nem szabad feladniuk. Amint elértek a célhoz, mind a ketten kiabálni kezdték a tündérke nevét: - Szende! Szende, hol vagy? Ekkor előjött Szende. A csodaszép tündér megtudakolta jövetelük célját, s amikor látta a rendíthetetlen bátorságukat, megígérte, hogy eljuttatja vendégeit az ózonréteghez. Együtt építették a létra további fokait. Két nap múlva újra útra kerekedtek. Eltelt három éjjel és három nap, mikor megpillantották az ózontündért. Őt súlyos betegen találták. Érdeklődni kezdtek a betegsége felől. Ekkor tudták meg, hogy az emberek túlságosan szennyezik a levegőt, és ezért az ózonrétegen lyuk keletkezett. így a Földre káros sugarak jutnak, a növények és az állatok el fognak pusztulni. - Akkora már a baj, hogy egyedül nem tudom megoldani! hangzott a tündér kétségbeesett hangja. - Gyerekek, nektek kell mondanotok az embereknek, hogy állítsák le a környezetszennyező gyárakat, és akkor utoljára megmentem őket. Azonnal visszafordultak a Földre. Látták, hogy igaza lett írisznek. A rendelők megteltek beteg emberekkel.