Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Honti Szilvia et al.: Régészeti kutatások Somogy megyében 2018-2019-ben
RÉGÉSZETI KUTATÁSOK SOMOGY MEGYÉBEN 2018-2019-BEN 221 több helyiséges, oszlopszerkezetű épület különíthető el az ásatási felszínen. Ezek az épületek jellemzően 3-5 helyiségre tagolhatóak, 5 méter szélesek és 15-20 méter hosszúságúak. Az épületek különlegessége azonban nem az azonosítás nehézségeiből adódik. A késő középkori többosztatú lakóépületeknek ugyanis számos párhuzama ismert.27 A valódi újdonság inkább ezek együttes, a környezetükben azonosított objektumokkal együtt történő elemzése lehet, amely a telep funkciójával kapcsolatban kínál újabb értelmezési lehetőségeket. Bár a terület teljes átláthatóságának objektív akadályai vannak, az talán mégis kijelenthető, hogy ezek a jelenségek nem a középkori településekre jellemző, telekrendszeren belüli elkülönülés jellegzetes mintáit követik. Szerkezeti szempontból kifejezetten különlegesnek számít az a ház, amelynek oszlopszerkezete olyan összefüggést mutat a hasonló orientációjú két pincével és azok belső, szintén oszlopszerkezetes bélésével, amely nem hagy kétséget afelől, hogy ezek csak együtt, egy többszörösen alápincézett épületként értelmezhetőek. Ennek további különlegessége, hogy a középső traktus homlokzata előtt egy hosszú, meneteles lejárat nyílik. Ez a lejárat tulajdonképpen egy pincegádor, amely, a föld alatt, az épület keleti vonalán messze túlterjeszkedő, oldaljáratokkal is rendelkező, löszbe vágott nagyobb pincéhez tartozik. Egy előzetes közlés részeként talán megbocsájtható az az inspirativ megközelítés, amely a fenti, pincékkel egységes szerkezetbe foglalható épületbe egy középkori présház maradványait látja bele (XIII. t. 2). Hasonlóan különlegesnek mondható egy másik többosztatú épület mellett megfigyelt több periódusú, épített előtérrel rendelkező, szokatlanul nagyméretű sütőkemence, amit méreteiből és kiépítettségéből adódóan sütőháznak, vagy még inkább „pékségnek” kellene nevezni (XIII. t. 4.). Talán nem véletlen, hogy ettől az egyedi jellegzetességekkel bíró épületekkel jellemezhető „központtól” jellemzően elkülönülnek az északi szakaszon feltárt, állattartással kapcsolatba hozható, erősített oldalfalú, meneteles lejáratú veremólak, illetve kisebb nagyobb kerítés-, vagy karám maradványok.28 Bár ez utóbbiak, jellegzetes formai jegyeik alapján, sokkal inkább nevezhetőek késő Árpád-koriaknak, míg a földfelszíni többosztatú épületek inkább a késő középkori kiépítettséget sugallanak, nem lenne meglepő, ha a leletanyag és a periódusok elemző vizsgálata alátámasztaná a déli építmények és az északi ólak, illetve karámok Árpád-koron messze túlmutató elkülönülését (XIII. t. 5). 27 A többosztatú késő középkori lakóházak típusainak, fejlődésének, jellegzetes regionális formáinak több kötetnyi szakirodaimának ide citálása nem jelen tanulmány feladata, de a teljesség igénye nélkül természetesen ide kívánkozik a háztípus kutatásának néhány alapműve, amelyből itt Pálóczi Horváth András ezredfordulón született tanulmányát emelem ki, amely az eredményeket és a gazdag bibliográfiai adatokat tekintve is átfogó keresztmetszetét adja ennek a kutatásnak: Pálóczi-Horváth 2001. Ugyanakkor közeli párhuzamként, hadd ajánljam az olvasók figyelmébe a balatonszárszói erődített középkori templom feltárása során megfigyelt oszlopszerkezetes épületekkel kapcsolatos tanulmányomat, Belényesy 2001. 28 Nagy-Gallina-Molnár-Skriba 2001. Annak tudatában, hogy egy-egy ilyen intenzív lelőhelyrészlet feltárása mindig a nagyobb összefüggések megértésével kecsegtet, nem szabad elfelejtenünk, hogy hipotéziseink valójában csak egy-egy részletből táplálkoznak. A régészeti kutatás során általában nincs lehetőség egy lelőhely teljes területének kutatására. Az izgalmas megfigyelések legtöbbször inkább köszönhetőek a szerencsés véletlennek, mintsem a tervezett tudományos projektnek. Az eredmények így sajátosan ki vannak ragadva az eredeti, teljes képből. A feltárt középkori jelenségek tágabb értelmezése is valójában csak játék a kínálkozó lehetőségekkel. A Vadépuszta határában folyt feltárás kirakós játéka azonban mégis felvet néhány megfontolásra alkalmas megoldást. A fejtegetést megelőzendő, érdemes néhány szó erejéig kitérni a potenciális, középkori telepjelenségekkel érintett terület kiterjedésére. Ennek északi határa, valahol az őskori körárkok és a déli magaslat között van. Itt a korszakváltás, azaz a középkori objektumok hiánya egyértelműen köthető ahhoz a vízmosásához, mely feltehetőn a körárok felhagyása után, annak külső gyűrűjének déli oldalából alakult ki, és ma is tagolja az általunk feltárt területet. A déli határ is jól azonosítható. A centrum felől ritkuló Árpád-, és középkori jelenségeket ugyanis egy, a lefolyó vizeknek kitett, de egyértelműen mesterséges árok zárja le a déli oldalon. Nyugaton a domborzati adottságokból adódóan nem valószínű a telep jóval nagyobb kiterjedése, így csupán a keleti, északkeleti oldal lehet kérdéses. Ez azonban valójában az egyik legérdekesebb terület. A középkori jelenségeknek helyet adó plató itt kissé kiszélesedik és kiemelkedik, de az intenzív mezőgazdasági művelés ellenére is jól érzékelhető meredekséggel lejt a forrás, illetve az Orci-patak irányába. Azon túl azonban, hogy feltárásra a beruházás keretében nem kerülhetett sor, a kisebb dombtetőt különösen hangsúlyossá teszik az egykori település templomára utaló, felszínen található habarcsos téglamaradványok, és a lejtők irányába leszántott embercsont töredékek. Visszatérve az eredeti gondolathoz, a feltárt terület, becsléseink szerint, a teljes szóba jöhető középkori lelőhely mintegy 40-50%-a lehet, ami régészeti léptékkel jelentősnek mondható, másként fogalmazva: erősebb következtetések levonására is alkalmasnak mutatkozik. Egyértelmű és látszólag ide kívánkozó feltételezés, hogy ezeket a feltárt objektumokat egy Árpád-kori előzményekkel rendelkező középkori település maradványaiként írjuk le, néhány részlet ismeretében azonban érdemes ebben a több ismeretlenes egyenletben egy másik megoldás mellett érvelni. A szétszabdalt és sérült jelenségek ellenére az nagyjából elfogadható, hogy itt nem egy hagyományos, szabályos telekrendszerű településsel állunk szemben. Ez még nem is lenne probléma, de az épületek sokkal inkább gazdasági és gazdálkodási jelleggel bírnak. A hagyományos lakó funkciót tulajdonképpen nem tudjuk igazolni. Az épületek egyikében sem sikerült saját fűtőberendezést feltárni, sem azokhoz közvetlenül kapcsolódó kemence, sem kályha maradványok nem kerültek elő.
