Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Juhász Magdolna - Márkus András: A belső somogyi homokvidék égerlápjainak cönológiai vizsgálata (Carici elongatae-Alnetum glutnosae W. Koch 1916)
A BELSŐ-SOMOGYI HOMOKVIDÉK ÉGERLÁPJAINAK CÖNOLÓGIAI VIZSGÁLATA 45 (Carici eiongatae-Ainetum glutinosae W. Коен 1926) 1. ábra. Égerláp a belső-somogyi homokvidéken (Fotó: Juhász M.) értékek a tartósan felszíni víz nélküli (lecsapolt) állományokban vannak, legkisebb borítási értékek pedig a felduzzasztott, tartósan víztöbblettel rendelkező állományok esetében. Minden felvételben jelen van a társulás jellemző és névadó faja, a nyúlánk sás (Carex elongate), optimális vízellátottság esetén az égerlábakat körben szegélyezi. További konstans fajok az égerlábakon a szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), hölgypáfrány (Athyrium filix-femina), mocsári galaj (Galium palustre), vízmelléki csukóka (Scutellaria galericulata), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), vízi peszérce (Lycopus europaeus). A felvételek többségében megtalálható, szubkonstans fajok a mocsári kocsord (Peucedanum palustre), vízi menta (Mentha aquatica), ebszőlő csucsor (Solanum dulcamara), mocsári tisztesfű (Stachys palustris). Rendszerint az állományok szélein lévő égerlábakon fordul elő a szeder (Rubus caesius) és a csalán (Urtica dioica), de ezek borítása sehol sem jelentős. Tartósan felszíni víz nélküli állományok aljzatán jelentős borítást érhet el a békaszittyó (Juncus effusus), még inkább a borsos keserűfű (Persicaria hydropiper). Különösen figyelemre méltó a sédkender (Eupatorium cannabinum) szubkonstans előfordulása az égerlábakon, főként, hogy borítása elérheti az 55%-ot is. Ez a faj korábbi felmérések (Borhidi & Járai-Komlódi 1959, Juhász 2005, 2007) során egyáltalán nem fordult elő belső-somogyi égerlápokon. Mostani felvételezéseink során azt tapasztaltuk, hogy elsősorban az állományok belső részein, vízmenynyiség szempontjából optimális termőhelyeken, gyakran a legszebb égerlápokban tömeges. Előfordulási sajátságai arra engednek következtetni, hogy megjelenése és elszaporodása a lápmedencék belső részein jelentkező erőteljes zavarással függ össze. Az aljnövényzet nagyobb vízigényű fajai a lábas égerek közötti vízben találhatók, itt konstans megjelenésű a békaliliom (Hottonia palustris) és a zsombéksás (Carex elata), szubkonstans a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), apró békalencse (Lemna minor), mocsári sás (Carex acutiformis) és fodros harmatkása (Glyceria plicata). A felvételek 40-60 százalékában jelen van a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), széles pajzsika (Dryopteris dilatata), mocsári nefelejcs (Myosotis palustris), mételykóró (Oenanthe aquatica). Szomszédos homokbuckákból érkező szivárgó vizet jelez a ritkás sás (Carex remota) előfordulása az égerlápok szélein. Nagyon jellegzetesek a fehérlő vánkosmoha (Leucobryum glaucum) párnaszerűen domborodó telepei az égerlábakon, ez a faj is közepes konstancia értékkel szerepel a felvételekben. Tíz mintaterületen található meg a lápi csalán (Urtica kioviensis), elsősorban kidőlt fatörzseken és a víz visszahúzódása utáni nyers felszíneken jelent meg. Ritkasága miatt fontos kiemelni a tarajos pajzsika (Dryopteris cristata) és a csónakos tőzegmoha (Sphagnum palustre) egy-egy felvételben való előfordulását a vizsgált láperdőkben.
