Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Lanszkiné Széles Gabriella: Gölle, Kisgyalán, Fonó és Büssü települések kulturális élete a 20. században
294 LANSZKINÉ SZÉLES GABRIELLA 5 tagú Bors zenekar, 2 hegedűs, bőgős, cimbalmos szolgáltatta a zenét. Ezek a zenekarok általában az 1950-es évek elejéig nyújtottak szórakozást a falvaknak."33 „A népszínműveknek is elmaradhatatlan dal-, zene- és táncbetétkellékei a cselekményben magában nem játszanak alapvető szerepet, a hangulati elemek fokozására szolgálnak, jelentőségük nem több mint szabadabb teret engedni az írónak, hogy a realitástól eltérhessen, s nótás - táncos, idilli jelenetekkel szórakoztassa a közönséget.”34 A szereplők kiválogatása a darabot betanítónak volt a feladata, aki nem minden esetben a tanító, hanem valamelyik helyi gazda is lehetett Fonóban, Büssüben, Göllében egyaránt: „valamelyik középparaszt.”35 Kisgya- lánban szinte minden esetben a tanító feladatkörébe tartozott, talán abból adódhatott így, hogy kisebb, kevésbé tehetős falu lévén a szerepkörök így inkább kötöttek maradtak. Tehát akként kapta valaki a szerepet, hogy:„Mennyi szereplő kellett hozzá, kinek milyen szerep való, a cselédek nem voltak ledegradálva.”36 Ami itt nagyon fontos szempont, hogy az 1940-es évek közepéig a cselédsors megszűnéséig sem tettek különbséget egyik faluban sem cseléd, és parasztszármazású között, hanem a szerep elnyerésekor a rátermettség döntött. Illetve valószínűleg azonban ez sem ment egyik darabról a másikra, Büssüben sem: „A faluban persze híre ment, hogy cselédek is játszanak az előadáson, ráadásul nem is kis szerepeket. A gazdag parasztok egy része meg is jegyezte, hogy ők tartják el a tanítót, azaz engem, én pedig így viszonzom... Ezért a főpróbára alig jött el valaki. Viszont az előadás olyan nagy tetszést aratott, hogy a másnapi bemutatón kint a folyóson is álltak és onnan nézték. Egy idős bácsi meg is jegyezte: „Ez olyan volt, mint a Havas jegyző úr tíz évvel ezelőtti rendezése!” Ez bizony nagy dicséretnek számított.”37 A szerep betanulásakor a szereplők egymás közötti és a rendezővel való viszonya érdekes lehetett, mert a tegezés magázás szabályai elég szigorúan voltak véve, főként az 1950-es évek előtt. „A színpadon a rendező letegezett. Itt alakult ki lépésenként minden.”38 Varga Gyula az 1950-es évek második felében már ezt írja: „Közben a próbák alatt megkértek a gyerekek, hogy ne „magázgas- sam” őket, vegyem úgy, mintha a tanítványaim volnának, én pedig nekik „tanító úrból” Gyula bácsi lettem. Szép lassan megbarátkoztunk egymással, belemelegedtünk a játékba, kezdtük megismerni egymást és ígéretesen alakultak a próbák is.”39 Egy-két helyi példa jól mutatja a tegezés-magázás viszonyát: „A kisgyaláni származású tanítót, Kalmár Sándort a vele egykorúak sem tegezték, miután a tanítóképzőt elvégezte, mivel tanult ember lett, „megmagázták”. Azonban ő természetesen kérte: „Úgy emlékszem tegeztél engem?” S így, a vele egyidősekkel továbbra is tegeződött. Érdekes példája a magázásnak az a történet, miszerint az akkori tanító úr az 1937-es há33 G.JágerM. 2001: 150. 34 Varga É. 1992: 238 35 Puska Ferenc (1931, Gölle) szíves közlése. 36 Bóna Lászlóné szíves közlése. 37 Lévay V. 1998: 17. 38 Cséplő Rózsa szíves közlése. 39 Lévay V. 1998:42. zasságkötése után a sógorrá lett 8 éves intéző gyereket a többi korabéli gyerekkel magáztatni kívánta. A magázás nem tartott tovább 1 hétnél, mivel a kisfiú sírva kérte had tegezzék újra a többiek. Ennek oka, hogy szegénykét egy hétig verte a többi gyerek emiatt, intéző gyerek mivolta ellenére. A megkésett polgárosodás felé haladva, ezek a gyerekek már egy új generációt képviseltek, érezték mindkét részről, hogy ez a magázódás kicsit divatja múlt. A néni, bácsi szólítás illette a megszólítottat, attól fogva mihelyt férjhez ment, vagy megnősült, annak ellenére, hogy alig volt korkülönbség, esetleg 5-6 év, vagy még annyi sem. Ettől kezdve természetesen nem is te- geződhettek. Jelenlegi 60-70 évesek körében gyakori még, ha már 10 év korkülönbség van, akkor az idősebb tegez, a fiatalabb magáz. Aki most 50 év körül jár, már a 20 év felettiekkel letegeződik. A II. világháború előtt a bátyám megszólítás is gyakori volt, nem rokonok esetében is. Ide kívánkoznak az ezzel a témával kapcsolatos történetek. Az 1930-as évek vége felé, mikor katonáskodás után hazakerült Széles (Tóka) József, minden lány bátyámozta (hiszen évek teltek el, míg nem találkoztak, és az idő is eltávolít egymástól). Erre fakadt ki: „Hogy vegyek el belőlük, ha mind bátyámnak szólít ?!” így hát ő valóban más faluba ment feleségért, bár Mosdóson is „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”-sal üdvözölte a leendő feleség is, ami tudvalevő, nem tegeződő ember köszöntése. Szabó Elek szintén így üdvözölte háztüznézőbe menetkor a lányos családot, mire a lány anyja így látta el jó tanáccsal a lányát: „Ehhez menjél férjhez lányom, mert ez szépen dicsért.” A lány meg is fogadta.”40 Elképzelhető ennek ismeretében, hogy nem volt könnyű feladat a szerepbéli viszonyoknak is megfelelni, például kisasszony szerepben irodalmi nyelven megszólalni, vagy éppen szakácsnő szerepkörben a megszokott tájszólást alkalmazva: „Hát má’ mé’ lenne ez borzasztó.”41 Cigány szerep is szinte minden darabban előírásszerűén előfordult, itt, ahogy a szerepekben le van írva, a zs betűk alkalmazása kötelező érvényű: „Já kérem! Ezseket el kell vinnem (...) Csókolom kezsiket, lábukat mindkettőjüknek. Adjon a Teremtő ezserennyit helyette.”42 Ezenfelül figyelni kellett a szereplők egymás közti megszólítására is. Talán ezért volt általánosan elfogadott, hogy: „ha már menyecske lett, férjhez ment a lány, nem szerepelt színdarabokban.” Későbbi évtizedekben már lazult ez a kitétel, már az 1950-es években is: „Nemcsak legényemberek szerepelhettek a darabokban, hanem nősek is.”43 A színdarabok kapcsán az is szóba került, hogy még Szalai Jánosné is a Göllében színre vitt Déryné című színdarabban, a próbák közben haza-haza szaladt alvó csecsemőjét megnézni. Az 1940-es években három faluval odébb lévő községből is elhívtak a fiúval rokonságban lévő asszonyt, hogy a feleségnek kiszemelt lányt nézze meg a színdarabban. Aminek eredményéről így szól az emléke40 Lanszkiné Széles G. 2007: 135. 41 D. Kelemen A. 1938: 19. 42 D. Kelemen A. 1938:40. 43 Bóna Lászlóné szíves közlése.
