Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Honti Szilvia–Aradi Csilla–Balogh Csilla–György László–Költő LászlóMolnár István–Németh Péter Gergely–Skriba-Nagy Mónika–Somogyi Krisztina–Tokai Zita Mária: Régészeti feltárások Somogy megyében 2012–2015
RÉGÉSZETI KUTATÁSOK SOMOGY MEGYÉBEN 2012-2015 KÖZÖTT 265 anyag került elő. A többséget kerámiaedények töredékei és állatcsontok alkotják, valamint őrlő- és fenőkövek, vastárgyak, átégett tapasztás darabjai és téglák. A próbafeltárás során észleltek alapján a lelőhely kétrétegű. Az egész lelőhelyen magasabban jelentkező, az Árpád-kortól a késő középkorig, a 16. századig lakott település objektumait tapasztaltuk, ezek alatt találhatók az őskori, azon belül is az északi részen a késő újkőkori és szórványosan a kora bronzkori telepek. A lelőhely északi felén egy körülbelül 230 méter hosz- szú késő neolit, a Lengyel-kultúra idejére datálható település nyoma bontakozott ki előttünk a geofizika, majd a próbafeltárás eredményeképpen. Ennek legkiemelkedőbb objektuma egy négyszeres körárokrendszer. A körárkok a Kr.e. V. évezred első felében egész Közép- Európa területén nagy jelentőséggel bíró lengyeli kultúrkör jellegzetes földművei. Ezeket meghatározott elvek és ideológia alapján általában domboldalakban, vizek közelében, többnyire lösztalajba ásva hozták létre, kör vagy kerekded alakúak, az égtájak irányában változó számú bejáratok tagolják. Közös bennük, hogy nagy földrajzi területen, nagyjából egy időhorizontban létesítették őket. A többes árkokat általában nem egyszerre létesítették, hanem idővel növelték a számukat. A négy árokból álló vadépusztai körárokrendszer legnagyobb árka a geofizikai felmérés adatai alapján kb. 120 m átmérőjű, a legkisebb pedig kb. 60 m átmérőjű. A négy körárokra egy hosszanti szondát (156. kutatóárok) jelöltünk ki, melyben a mai felszín alatt 20-30 cm-rel, a világos, halványsárga altalajban barnás foltokkal rajzolódtak ki az árokszakaszok (Vili. 1.1.). Az árkok jellemzően „V” átmetszetűek voltak, a legkülső alján egy keskeny, lemélyedő résszel. A feltárt részek alapján a legkülső árok (13. OBJ/14. STR) 270 cm mély és 405—425 cm széles volt. Befelé haladva a következő árok (14. OBJ/19. STR) ennél sekélyebb, csak 162 cm mély, de440—460 cm szélesnek bizonyult. A3, árok (15. OBJ/20. STR) 200 cm mély és 460-480 cm széles, míg a legbelső (16. OBJ/21. STR) 210 cm mély és 370-430 cm széles volt. A kutatóárokba eső szakaszok közül, a belső két árok esetében, egy-egy cölöphelyet is észleltünk, melyek az árkok belső szélén jelentkeztek (Vili. t. 2.). A körárokrendszeren belül és kívül is további telepjelenségek, gödrök, cölöphelyek mutatkoztak. Ezek betöltéséből főleg edénytöredékek, valamint agyagcsiszolók, agyagkanalak, pattintékok és őrlőkövek töredékei kerültek napvilágra. Mivel itt löszös-homokos az altalaj, aránylag jó állapotban maradtak fent az állatcsontok is. A kerámiák közül kevés festéssel díszített példány került napvilágra. Ezeken vörös színű földfestéket alkalmaztak, melyet égetés után vittek fel az edények felületére. A festéssel díszített darabok közül a legkülönlegesebb azonban nem edénytöredék, hanem egy a régészeti szakirodalomban állat alakú „oltárkának” nevezett tárgy (Vili. t. 3.). Ez egy, a körárkokon kívül fekvő, kisebb, sekélyebb, leletekben igen gazdag, kevert, szürkésbarna, alján sötét szürkésbarna, enyhén patics- és faszénszemcsés betöltésű gödör (4. OBJ/8. STR) alján feküdt. Ennek a kisméretű, mintegy 5 cm hosszú, majdnem ép, sematizált fejű - juhra vagy kecskére hasonlító -, négylábú, a hátán kis, ovális mélyedéssel kialakított példánynak a teljes felületét egykor vörös színnel festették, mely mára már csak nyomokban maradt meg, elsősorban a mellső lábak között és a hasán. Ez a lelettípus a lengyeli kultúra egész elterjedési területéről ismert, azonban számuk igen alacsony, meglehetősen ritkán találunk hasonlókat. A korábbi vizsgálatok alapján ezek a Lengyel-kultúra klasszikus fázisára jellemzőek. A mostani geofizikai felmérés nem az egész késő neolit lelőhelyet érintette, hanem annak csak mintegy harmadát. így több kérdésre, mint pl. a körárkok pontos alaprajza, szerkezete, a bejárataik száma - csak a keleti irányú földhidak estek a vizsgált területre -, a keltezésük, a körárkok és a telepjelenségek viszonya, csak a teljes feltárás és a leletanyag részletes elemzése után adhatunk majd választ. Igen kiemelkedőnek számít ez a lelőhely Somogy megyében, mivel a megye területéről eddig mindössze egy körárok részlete került napvilágra az M7 autópálya építése közben végzett régészeti szakfelügyelet során, Szólád - Kisaszó lelőhelyen. A körárkok száma a szomszédos Baranya megyében igen magas, melyet ott az intenzív kutatottsággal, elsősorban légifotós felderítéssel magyarázhatunk. A kutatásnak köszönhetően a másik szomszédos megyében, Zalában is egyre nő az ilyen rondellás lelőhelyek száma, jelenleg ott 6 helyszínről hetet ismerünk. Mindez sejtetni engedi, hogy Somogybán is több körárkot rejthet még a föld. E kérdéskör azért is izgalmas, mert a Lengyel-kultúra keleti és nyugati csoportjának határa e megye területén húzódik. A lelőhely egészén igen magasan, sok esetben már a felszínen jelentkeztek Árpád- és középkori leletek. Ezek egyike egy késő középkori kard keresztvasa, melyet humuszolás során találtunk, közvetlen a humusz alatt, a mai felszíntől 30 cm mélyen feküdt (Vili. t. 6.). A telepjelenségekben elsősorban jól kiégetett edénytöredékeket találtunk, melyek többsége díszítetlen, de szép számmal akadt közöttük csigavonal, hullámvonal, rádli minta vagy bevagdalásos díszítésű példány. Átérnek száma nem jelentős, a pár darab szeg, pánt, zsanér, köpű, lyukasztó, kés, csat zömében vasból készült, valamint volt néhány bronzból készült tárgytöredék is. A csontleletek között több megmunkált darab volt. Afeltárt régészeti jelenségek zöme különböző méretű gödör, de voltak pincék, kút és kemencék is. Utóbbiak közül két mészégető kemence részlete emelkedik ki. Mindkét kemence földbe mélyített, kerekded alakú, az egyik esetében sikerült a széles, 40 cm-t meghaladó padkát is megfigyelni a tűztér körül. A tüzelő nyílásuk és a hozzájuk csatlakozó munkagödör egyiknél sem esett a feltárási területbe, így ezekről nem rendelkezünk információval. A kemencék belső felszíne zöldeskék, üvegszerű, salakosra égett, kintebb vörös színűre. Mind a vastag salakréteg, mind az erőteljes átégés a hosszú használatukra utal. Az egyik kemence (170. STR) bontása során két csontvázat találtunk (180-181. STR). Ezek az emberek nem elbújtak ide, hanem haláluk után tudatosan helyezték el őket - egyelőre nem tudni milyen okból - a kemencébe (Vili. t. 5.), ez egyben a kemence használatának a végét is jelzi. Az egyik, háton fekvő váz nyújtott váz
