Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Bondár Mária: A késő rézkori fémművesség emlékei a Kis-Balaton területén és tágabb térségében
110 BONDÁR MÁRIA Csak az utóbbi néhány évben vált hangsúlyosabbá a készítési folyamat egyes kérdéseinek elemzése a régészetben is alkalmazható, új műszeres vizsgálatokkal és a kísérleti régészet alkalmazásával. E megélénkült metallurgiai kutatásokban a fémanalízisek még nem tartanak ott, hogy a tárgyak valószínűsíthető származási helyét, geológiai környezetét az elemösszetétel, bizonyos speciális komponensek alapján meg tudják határozni. Ehhez elengedhetetlenül szükséges lenne a bányák helyének ismerete, és az onnan származó nyersanyag összetételének összehasonlítása a régészeti leletekkel. A korabeli bányákban előforduló nyersanyag és a Kárpát-medencei réztárgyak komponenseinek összehasonlítása még nem történt meg, így innen közelítve sem tudjuk megválaszolni, miért változott meg a fémművesség szerepe a késő rézkori közösségek életében. Valóban kimerültek a nyersanyagforrások? A késő rézkori fémszegénységre magyarázat lehet az a tény is, hogy a korábbiaktól eltérő technológiájú, gyengébb minőséget produkáló fémfeldolgozást kell feltételeznünk, amelynek termékeiből csak nagyon kevés maradt meg. Tudjuk, hogy nem feltétlenül kellett bányászni a rézérceket, a termésréz a felszínen is sok helyen (nem túl nagy mennyiségben) előfordul. A rögökből - amint ezt számos dokumentált kísérlet is bizonyítja - nagyon könnyen, viszonylag alacsony hőfokon, primitív tábortűz mellett is kinyerhető a fém, amely azután már könnyen alakítható, kalapálható hidegen is (fa vagy kőeszközzel). Ez utóbbi technológia megmagyarázná, miért van kevés és gyenge minőségű réztárgy a késő rézkorból és a vándorló fémművesek feltételezett működése is érthetővé válna. Ők magukkal vihették a rögöket, bárhol kiolvaszthatták belőle a szükséges fémet, elkészítették az egyszeri használatnak megfelelő öntőformát és öntőtégelyt agyagból, s kiöntötték a szükséges tárgyat vagy a rézszalagot, amit hidegen kalapáltak az igényeknek megfelelően. Nem kellett műhely, nem kellett nagy felszerelés ehhez az egyszerű folyamathoz. Nehéz meghatározni azt a szellemi, gazdasági hátteret, amelyből megtudhatnánk, hogy milyen jelentőséget tulajdoníthattak a Kr. e. 3600/3500-3000/2800 közötti évszázadokban a réznek és az aranynak. Nyilvánvalóan nem felejthették el az öntés technológiáját, a fémmegmunkálás különböző módozatait. Ha ugyanolyan fontos lett volna a közösség életében ez a két fém, mint a középső rézkorban, akkor felkutattak volna fémlelőhelyeket vagy kereskedelmi kapcsolatokat, amelyek biztosították volna az alapanyagot. Ha tényleg kimerültek volna az érclelőhelyek, akkor más anyaggal helyettesíthették volna a csillogó aranyat és a komoly fegyvernek tekinthető rézcsákányt. De a leletek tanúsága szerint nem ez történt. A késő rézkori közösségek életében nem játszott szerepet a nehéz csákány sem fegyverként sem munkaeszközként és az aranycsüngők sem találhatók meg a lelőhelyeken. Minden jel arra mutat, hogy ebben az időszakban a réz és az arany a gazdasági és társadalmi paradigma váltás áldozata lett, korábbi jelentőségük valamilyen okból megváltozott. Abadeni komplexum magyarországi leletanyagából mindössze 25 lelőhelyről közöltek vagy említenek réztárgyakat. Egyszerű ékszerekről (rézhuzalból nyújtott, kalapált hengeres gyöngyökről, gyűrűről illetve huzalkarikáról), ruhadíszről (gombok), alapanyagról (rézhuzal, rézlemez) vagy különböző szerszámokról (ár, kés, tű, tőr, balta) tudunk.4 Komolyabb ékszert 3 lelőhelyről ismerünk: egy rézdiadémot,5 egy réznyakperecet,6 és egy rézkarperecet.7 Két lelőhelyen öntőtégelyek töredékeit, két helyen rézbalta öntőmintáját találták meg.8 A késő rézkori metallurgia emlékei a térségből A késő rézkor általános fémszegénységével szemben a Kis-Balaton és a tó déli partvidéke meglepően „gazdagnak” tűnik: a magyarországi összes lelőhely kicsivel több, mint egyharmada, hét lelőhely van ebben a térségben (1. ábra). 1. ábra. A késő rézkori fémtárgyak a térségben: Balatonboglár-Zrínyi u. (5), Baiatonlelle-Felső Gamász (6), Balatonlelle-Rádpuszta (7), Lengyeitóti- Ricepuszta (4), Sármellék-Égenföld (1) Tikos-Nyárfás dűlő (3), Vörs-Majorsági épületek (2) (a térképet készítette: Ősi Sándor) 4 Virág 1999, 5-6. jegyzet, Bondár 2015b 5 Vörs-Majorsági épületek (Banner 1956, Taf. LXXXVII.) 6 Szebény-Farkasluk dűlő (Baranya m.) Ligner Jácint ásatása, sajnos a tárgy elveszett (Ligner 2010, 353). 7 Balatonlelle-Rádpuszta (67/5. Ih.) Molnár István - Sípos Carmen ásatása (Molnár-Sípos 2005, 180, Molnár-Sípos 2006, 52, XVIII. tábla 1. sírfotó) 8 három öntőtégely töredékei: Lánycsók (Ecsedy 1977, Taf. XI. 3-5, Taf. XII. 1-3), egy tégelytöredék: Zók-Várhegy: Ecsedy 1990, Fig. 7), az anyagvizsgálatukat Id. Ecsedy 1990, Chart 1-2; rézbalta öntőmintája: Budapest-Andor u. (Endrödi 1997, 46. kép 4) rézbalta agyag öntömintájának fele: Budapest-Kőérberek, Tóváros Lakópark (Terei et al. 2004, 196). Egy homokkőből készült, középen félgömb alakban kimélyített öntőformái?) ketté tört töredékét említi még Kántorjánosi 23/26. objektumból György László (György 2012, 104, 28. t. 1). A hivatkozott tábla képaláírásában a tárgy örlőkőként szerepel. Ha valóban öntőminta volt (ami a szerző szerint még a használat előtt eltört), sajnos, nem tudjuk, milyen típusú tárgy öntésére szolgálhatott.
