A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Lanszkiné Széles Gabriella: Fonó és Kisgyalán községek gazdasági épületeiben alkalmazott tartástechnológiai eljárások változása a 20. század második felében
A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 03: 257-266 Kaposvár, 2014 Fonó és Kisgyalán községek gazdasági épületeiben alkalmazott tartástechnológiai eljárások változása a 20. század második felében LANSZKINÉ SZÉLES GABRIELLA Kaposvári Egyetem, Természetvédelmi és Környezetgazdálkodási Tanszék H-7400 Kaposvár, Guba Sándor út 40., e-mail: lanszkine.gabriella@ke.hu Lanszkiné, Sz. G.: Changes in breeding technology of agricultural buildings in Fonó and Kisgyalán during the 20th century. Abstract: The aim of this study was to compare agricultural buildings and their economic role in two neighbouring villages of Outer-Somogy; Fonó and Kisgyalán. I analyzed how the function of these buildings altered within the branches of animal husbandry, during joint management and after the change of regime. Breeding technology employed in barns, feed storage strategies in sheds, corn-cribs and attics were also described based on reminiscences. The changes in economic conditions facilitated building economic-necessity structures in some cases. In addition, the effects of changing attitude of peasants due to lifestyle modification were also highlighted based on examples such as sleeping in the barn. Keywords: breeding technology, feed storage, corn-cribs, building economic-necessity, Somogy county Bevezetés Két Külső-Somogyban található szomszédos község Fonó és Kisgyalán gazdasági épületeinek, népi építészeti szempontból - főként az istállók külcsínét tekintve - történt számbavételét tekintettem elsőként feladatomnak. Jelen tanulmányban ezen épületek szarvasmarha-tenyésztésben betöltött szerepét vizsgáltam 1945 előtt, és a közös gazdálkodás idején. Valamint érdekelt, hogy alakult a többi állattenyésztési ágban a rendszerváltás után a gazdasági épületek sorsa. Az istállókban alkalmazott tartástechnológia, a pajtákban, górékban, a padlásokon történő takarmány tárolás módszereinek megismerése fontos a múlt megismeréséhez. A gazdák 1920-30-as években született gyerekeinek szíves közlései nyomán, képet alkothatunk a két falu életéről, arról hogy követték tovább, amíg lehetett azt az életmódot, amin szüleik, nagyszüleik elindultak. Ami az elért eredmények mögött volt, az megkövetelte mind az előre gondolkodást, kalkulálást, szellemi, anyagi tőkét egyaránt, mind a fizikai erőfeszítést, a munkavégző képesség maximális kihasználását. „Nem kímé’te (kímélte) magát a paraszt” ez a sokszor, sokak szájából elhangzott mondat is sejteti az eredményeket. A saját maga illetve családja számára dolgozó paraszt, többre törekvési vágya folytán, inkább megvonta a szájától a falatot, de állatai számára igyekezett a legjobbat nyújtani, mind takarmányozás, mind tartástechnológia terén. Aminek aztán meg is lett a gyümölcsöző eredménye. A Fonóban számba vett különösen tetszetős 25 db istállós pajta időtállónak bizonyult, a kor igényeit messze kielégítette. Anyag és Módszer A tanulmány két részre való bontása után, az anyag és módszert a Fonó és Kisgyalán községek népi építészete, az istállók rendeltetésének változása (Lanszkiné és Lanszki 2014), tartalmazza ami a jelen kötetben szereplő közlemény. Eredmény és értékelés Az alkalmazott tartástechnológiai eljárások A legtöbb helyen a vasbetongerendás tetőszer- kezet (1-2. ábra), akár 4 m-es istálló belmagasság, a kellő fény bebocsátására alkalmas ablakok, a tágas tér, a hosszú állások, a tartás technológiai feltételek optimális meglétét igazolja (3. ábra). A hosszú állásokat és az ehhez tartozó jászol magasságát szintén sok éves tapasztalattal, illetőleg a generációkon át hagyományozódott tudással építette meg a közbirtokosság, természetesen a kőműves szakértelmével együtt. „A bejárattal szemközt mindig balkéz felől a marhák állnak, az ajtó felül, a tehenekkel, növendékekkel, bikákkal, szemben, a borgyuk (borjak) vannak.” A szarvasmarha jászlakban találhatóak a betonba rögzített vaskarikák, amik a helyek számát határozzák meg, ahová a marha kötéllel, vagy bika lánccal kötötték az állatokat. Jobbról a lovak jászla helyezkedik el magasabban, mint a szarvasmarha jászlak. Esetenként válaszfal található a lovak és a marhák között. Az etetőrács több helyütt leszerelésre került, amiből a szálastakarmányt kapta a ló. Az etetőrács megnevezésére gyakran a „srágla” szó a használatos (4. ábra). Azonban a jászlak egytől egyig a helyükön vannak, a leszármazott tulajdonosoknál. A jászlak pontosan be vannak tervezve a helyükre, a 25 db gazdasági épület- együttest képviselő istállókba. A szerényebb istállókba, az előre gyártott, könnyen mobilizálható jászlakat építették be. A beton jászol megvásárlása is anyagi áldozatot követelt, - ezért a gondos gazda szép cir- kalmazott fekete betűkkel, ráírta a nevét, és címét a betonjászol oldalára hirdetve a tulajdonjogot, később pedig azt, hogy ki fejezte be előbb a szarvasmarhatenyésztést. Ugyanis ha más udvarába került a jászol, az új tulajdonos nem tüntette el a régi tulajdonos, esetleg komája, sógora nevét a jászolról. A tenyész - és a hízó állatok mögött - ahol a billenős ablakok és a hármas ajtók is találhatóak - helyez
