A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Horváth Tünde: Emberi ábrázolás a Változások korában, 4000 és 2000 BC között
EMBERI ÁBRÁZOLÁS A VÁLTOZÁSOK KORÁBAN, 4000 ÉS 2000 BC KÖZÖTT 139 mindazt tovább fokozza. Aztán „üresjárat" következik, órákra, vagy akár másnapig. Majd egyszerre több dolog történik. Az utolsó ürülék-hajigálási kör után a bohócok elkezdik megtisztítani a koponyákat. A férfiak visszahozzák a faluból származó nőket és beöltöztetik őket Fulani harcosoknak. Egy dombon táncolnak, lándzsákat lóbálnak a beszélő sípok kíséretére: ezek úgy szólnak, hogy imitálják a politon doajo nyelv hanglejtéseit, tehát, miképpen a dobokkal, beszédszerűén kommunikálni lehet velük. A sípok arra buzdítanak, hogy mutassák meg a férjük gazdagságát, ezért különböző státuszszimbólumokkal aggatják tele ruhájukat. A falu másik részében azoknak a férfiaknak az özvegyei vannak, akiknek az ünnepet rendezték. Hosszú fűszoknyában táncolnak, a fejükön növényekből készült kúpos süveggel. Egy harmadik csoport a körül- metéletleneké: késeket lengetve annak a férfinak az íját hozzák, akinek ez az ünnepe, és spontán verekedésbe kezdenek a már körülmetéltekkel. A férfiak közben veszekedések közepette bebugyolálják a megtisztított koponyákat egy olyan ruhába, amely egy körülmetélt ruhája volt. A női koponyákat félredobják, megfeledkeznek róluk. Minden gyereket és nőt elzavarnak. A férfiak koponyáját ide-oda lökdösik, sípokat fújnak. A magyarázat szerint: „Körülmetéléssel fenyegetik a holtakat”. Egy férfi egyenként a fejére emeli a koponyákat, és kísérteties melódiába fognak gongokkal, dobokkal, mély furulyákkal kísérve. Az a férfi, aki a koponyákat viszi a táncban, duuze viszonyba kell legyen a halottal (ez egy rokonsági terminus, egy közös rokon legalább a dédapa generációjából egy női ággal közöttük: egy embernek több is van, és ez alkalmas arra, hogy belőlük kisebb kört szervezve együtt végezzenek rituális tevékenységet). A halotti lepelből uszályokat húznak ki a ringatózó férfiak. Mások felveszik az erre az alkalomra leölt marhák véres bőrét, koponyájuk a sajátjukon, egy darab nyers hús a foguk közé szorítva, körözni kezdenek a koponyák körül. A falu bejáratánál az özvegyek tovább táncolnak és hívogatják a holtakat, akik lassan körbejárnak a központi fa körül, mielőtt odahelyezték őket, ahol a levágott marhák koponyái ki voltak téve egy kapu fölé. Egy férfi ekkor, az ünnep szervezője, ezt kiáltja: „Nekem köszönhető, hogy ezeket a férfiakat körülmetélték! Ha nem lenne a fehér ember, megöltem volna egy férfit!” Innentől az esemény sörivászattá ás általános tánccá fajulva ér véget. Régen valóban megöltek egy férfit az ilyen ünnepeken, és a koponyáját kővel darabokra zúzták, a fehér kormányzat azonban ezt megtiltotta: ekkor került be ez az új „fehér ember’’-formula a rítusba. Minden rítus és kritikus élethelyzet Doajóföldön ugyanazt játssza el lerövidített vagy kicsit megmásított változatban, ami a fiúk körülmetélésekor történik, és minden fontos szezonális ünnepet a körülmetélés kifejezéseivel írnak le. Minden struktúra ehhez igazodik: ezért bukkan fel a körülmetélési ruha a halott nő vizeskorsóján, a holttest begöngyölésekor, vagy a fűszoknyás táncosok süvegében, a köleskupacon, stb. A kezdet és az alaptörténet azonban a Fulanik megjelenésekor lejátszódott interkulturális folyamatokból eredeztethető: a történetnek „A fulani vénasszony agyonverése” a címe. A történetben „...a Fulani öregasszony fia megbetegszik, mert a fűben szaladgálva megvágja magát. A pénisze megdagad, tele gennyel: az öregasszony megvágja egy késsel, a gyerek meggyógyul, a pénisze pedig „gyönyörű” lesz. Erre a Fulani öregasszony megvágja a másik fiát is. Ez egy nap elmegy sétálni egy Doajo faluba, és a Doajók meglátják. Látják azt is, hogy ez jó. Erre elvették a körülmetélést, és agyonverték a Fulani vénasszonyt. Így kezdődött, mert a Doajók nem ismerték a körülmetélést korábban. Megtiltották az asz- szonyoknak, hogy lássák. De a Fulani nők láthatják.” Ezt az agyonverést több eseményen újra eljátsz- szák, pl. a körülmetélésen is. A felnőttkor küszöbén álló fiatalokat úgy kezelik, mint az aratás előtt álló növényeket. A körülmetélt fiúk pedig akkor térnek vissza faluba, amikor az új termést hazahozzák. Az esőcsinálás során a hegyeket úgy tekintik, mint a „Föld koponyáit”. Közös modellek, közös sémák, egyetlen szimbolikarendszer minden rítusban. Az esőfőnökök összekapcsolják az esőt és az emberi termékenységet. Az „igazi földművelő" aratása a növények termékenységét a körülmetéléssel. Doajoföld fő gyümölcsét úgy kell kezelni, mint a koponyákat, és a marhaszentélyre kell helyezni, ami megvédi a falut a skorpiók áradata ellen. Amikor az esőcsináló tisztára törli a mágikus esőcsináló köveket, hogy megkezdődjön a száraz évszak, azon a napon felégetik a hegyet is, amit a „Fiú feje búbjának” neveznek, hogy „szárítsák”. És ez ugyanaz a nap, amikor az új termést beviszik a faluba, és a körülmetéltek hazatérnek. A fő motívum a nedvesből szárazra változtatás. A fiúk, mikor kimennek a faluból a körülmetélésre, „nedvesek és büdösek”: három napig térdepelnek egy folyóban. Amikor megvágják őket, az esőnek folyamatosan esnie kell. Fokozatosan hagyhatják el a folyóparti tábort, és haladhatnak a hegyek felé, „száradni és tisztulni”. Csak a száraz évszakban térhetnek vissza a faluba, és a szentély lábához vezetik őket, ahol a halott marhák koponyái vannak kitéve: itt dobálják rájuk az első termést, amit aznap hoztak haza. A termékenység valamennyi egymástól különböző szféráját egyetlen rendszerbe illesztik, a száraznedves évszakok járása szerinti szimbolikára építve. A Baden-komplexum spirituális élete, vagy mai szóval, bár mindenképpen helytelenül: vallása Őskultusz volt, amely sok tekintetben és a legtöbb esetben a Halottkultuszt jelenti. A társadalom feltehetően elmozdult arról a korábbi neolitikus szintről, amely alapvetően egalitárius volt, bár különböző vezetőket, specialistákat már ekkor kiemelt. A középső rézkor végi változások a mobilitás, a klímaingadozás és egyéb külső tényezők miatt megbontották a sokáig egy helyben lakó, földművelő, nagycsaládokban szerveződő közösségeket, elkezdődött egy intenzívebb és szinte folyamatos népmozgás, amely magával hozta a rövidebb letelepedési stádiumok során kialakuló eltérő, jóval tarkább letelepedési mintázatok kialakulását (nyílt társadalmak kialakulása a korábbi zárt, vérségi helyett), és a társadalmi rétegek, specializációk egyre radikálisabb
