A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)

Horváth Tünde: Emberi ábrázolás a Változások korában, 4000 és 2000 BC között

EMBERI ÁBRÁZOLÁS A VÁLTOZÁSOK KORÁBAN, 4000 ÉS 2000 BC KÖZÖTT

127

2003: 135, Fig. 26), az intézeti évkönyv (Antaeus) aktuális 25, számába (Horváth 2002a), valamint az Ősrégészeti TarsasAg folyóiratába (Ősrégészeti levelek 4: Horváth 2002b) - vagyis ismertté vált a tudományos és érdeklődő közélet számára. Meg kell jegyeznem, hogy ez a fajta út nem szokványos a magyar ősrégészetben, ahol az igazi, érdekes és egyedi tárgyak közlésére gyakran évtizedekig kell várni, sokszor hiába. A kezdeti gyors befutást a saját, már bizonyosfajta tudományos komplexitásra törekvő kezdeményezésem követte (Horváth 2004), a soron következő állomás pedig az M7 autópálya-ásatások bemutatása volt egy Kaposváron rendezett konferencia, kiállítás, és az ezt tárgyaló kötet kapcsán 2007-ben (Horváth 2007). Tulajdonképpen nem lehetne okunk (sem Nekem, sem a Leletnek, akit itt már „megszemélyesítek”, mivel akar- va-akaratlanul önálló életre kelt) sem panaszra, sem szomorúságra, ha a jól megérdemelt és sikeres köz- szereplés után a Lelet - és vele én is - „felejtésbe” merültünk volna, hiszen éppen eleget szerepeltünk már. Csakhogy nem ez történt, de ennek ellenkezője sem: további emelkedésről sem tudok beszámolni.

Innen vettek rossz fordulatot a dolgok, és feltehetően inkább emberi hibából kifolyólag, nem szakmai tévedésből. Valójában az Élet és Tudomány külön-mel- léklete, az Ősrégészeti levelek és a Gördülő idő borítóján való szerepeltetés és a Leletnek kijáró vagy nem kijáró „reflektorfény”, ill. engem illetően pedig a cikkek megfelelő színvonala és tudomásul vétele után furcsa és érthetetlen volt, hogy egy ilyen egyedi és az ország, valamint az emberiség számára „közkincsként” definiálható lelet nem kerül fel a Magyar Nemzeti Múzeum állandó őskori kiállítására, amelyet éppen ekkor rendeztek újjá (2002. november 25.-én nyílt meg).

így a Kaposváron rövid ideig látható 2007-es kiállítás után a Lelet nem kapta meg az őt illető helyet, nem szerepelt nagy nyilvánosság előtt, nem látható bárki számára bármikor, és méltatlanul, elfeledve hever egy Kaposvár külvárosában található raktárban. Nemzetközi téren, a Balatonőszöd után Uivar-on előkerült újabb hiteles álarclelet karrierjéhez kapcsolódóan egy konferencián szerepelt Halléban (Horváth 2010a). Egyszer pedig még, véletlen- és alkalomszerűen, a debreceni Déri Múzeum kérésére eljutott 2010-ben a Múzeumok éjszakája elnevezésű egy éjszakás rendezvényre (és ez az „egy éjszakás-kaland” rekord-bevételt jelentett a múzeumnak a maga 5500 fős látogatójával azon a június 20.-ai éjjelen: ilyen rekordbevétel még a fővárosi közkedvelt és látogatott múzeumoknak sem adatott meg korábban).

Már ekkor azonban furcsa híresztelések indultak meg a Lelet korát és a tudományos felkészültségemet illetően, olyan vádakkal, amelyek nem szakmai, ellenőrzött fórumokon (pl. konferenciákon, publikációkban, recenzióban vagy kritikában) hangzottak el. Ezért nem lehetett hitelesen és tudományosan reagálni rájuk sem számonkérés (pletykára szakmai fórumon nem lehet reagálni, mivel nem ismert, lenyomozható, hiteles forrásból származik, a hétköznapi életben pedig azért nem tudtam, mert nem vagyok ilyen alkat), sem tiltakozás vagy védekezés formájában. Céljukat azonban ily módon még tökéletesebben és még nagyobb romboló hatással elérték (hasonló megtörtént dokumentált esetek a tudományos világban pl. Brooks 2011).

Valójában sokáig nem is éreztem szükségesnek semmiféle reakciót. Úgy gondoltam, hogy az eddigi munkám a mérleg egyik serpenyőjében sikeresen fogja ellensúlyozni az alaptalan és tudománytalan rágalmakkal teli másik serpenyőt, és a tudományos szakma áll olyan intelligens kutatókból és kiváló emberekből, akik előbbiek ismeretében levonják az egyértelmű tanulságot maguktól is, anélkül, hogy beavatkoznék. Ebbéli hitem akkor rendült meg, amikor saját munkahelyem, az MTA Régészeti Intézete hivatalos 50. évfordulójára készülvén rendre kihagyott az ünneplés-sorozat minden állomásából, mind személyemet, mind a leletet és a lelőhelyet illetően (Darázsy 2010: 112-113). Beláttam, hogy rossz taktikát választottam, mert nem számoltam a „kisemberek” befolyásolhatóságával, a fentről jövő engedelmesség túlélő kultuszával egy fiatal demokráciában, a hatalom nyomásával és autokráciájával, amely a tudományban is érvényesül, és az emberek felkészületlenségével, önállótlanságá- val, rosszhiszeműségével.

Levonva a kellő konzekvenciát az egyetlen józan lépésnek az számított, ha bizonyítani tudom a maszk korát és kulturális hovatartozását, és minél hamarabb közzéteszem. Amennyire könnyű azonban kételkedni e kérdésben, legalább annyira nehéz tudományosan bebizonyítani. Ez a lelet - bár mind a Baden-komplexumban, mind az őskorban bizonyos fokon egyedinek számított - más tekintetben viszont tökéletesen illeszkedett a lelőhely badeni jelenségei és leletei közé: hitelesen badeni jelenségekben feküdt, jellege, anyaga, égetése, kialakítása, soványítása teljesen megegyezett a több ezer hasonló badeni lelettel a lelőhelyen, és az objektumból származó állatcsontból mért radiokarbon dátum is késő rézkori, Badenre jellemző „normál” értéktartományt mutatott. Ez azonban nem volt elegendő a mindenben szemfényvesztést látó örök kételkedőknek.

A cselekvési lehetőséget az jelentette, ha magából a tárgyból próbálunk kort mérni, és az már biztosan és egyértelműen a lelet korát jelenti, nem valamelyik jelenségét, vagy a jelenségekben található másik, esetleg bekeveredett leletet. Csakhogy a kerámiából való radiokarbon-méréseket még ma is alig néhány labor végzi, nagyon drága, és nem is megfelelő színvonalú a módszertani háttere. Anyagi nehézségek között (mivel nem terveztem azt a lépést, hogy a tárgy korát bizonyítanom kell majd természettudományos módszerekkel, erre vonatkozó költséget sem terveztem egyetlen pályázatba sem, amely a lelőhely feldolgozását érintette) a tárgyon és további, a kettős gödörből és a felette levő kultúrrétegből származó kerámialeleteken, ill. a gödörből vett földmintán TL/OSL kormeghatározást végeztünk, amely egyértelműen alátámasztotta a már előzőleg körvonalazott korszaki és kulturális besorolást (Horváth et al. 2010; Sípos et al. 2012). A sikeres és most már cáfolhatatlan bizonyítás után sem történt