A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 3. (Kaposvár, 2014)
Horváth Tünde: Emberi ábrázolás a Változások korában, 4000 és 2000 BC között
128 HORVATH TÜNDE azonban semmilyen lépés a Lelet életében: továbbra is raktárban porosodik, elfeledve. Helyreigazítás, bocsánatkérés helyett pedig a lelőhely és a feldolgozó régész élete, ha ez egyáltalán lehetséges, még nehezebb lett, mert ezek után még durvább diszkriminációval és kiközösítéssel sújtották. 2.3. Maszkok a rézkor után Sem a hagyományosan kora bronzkori besorolású kultúrákban, sem a középső bronzkor időszakában nem került elő Magyarországon önálló maszk-lelet, semmilyen ábrázolási formában. Európa nagyobb területét vizsgálva sem tűnik másnak a kép: csak a késő bronzkor időszakától kezdődik újra a maszk-viselet (vő. Horváth 2004: 209-210, önálló agyagmaszkok Ostrov, késő bronzkor; Middelstum, kelta). A tiszai kultúra után újra felbukkan a mezolitikus reliktumú koponyás- maszk kultusz (Kyjatice kultúra, Katakomba kultúra), valamint a maszkok eredetileg óvó-védő/baj-elhárító szerepköre kibővül a fémművesség technológiájának fejlődésével egy új irányt kapva a védőfelszerelések részét képező, sisakokhoz tartozó arc-maszkok megjelenésével (Kleinkein, Trebenischte, stb., Horváth 2004: 205-209; Reichenberger 2010). 2.4. Összegzés Összességében elmondható, hogy bár a paleo- litikumtól a vaskor végéig a maszk-használat számos formájával (önállóan, idolon, edényen, stb.) találkozunk, amelyből akár bizonyos kontinuitást is kiolvashatunk, bizonyos korokban Magyarország területén érdekes hiány vagy űr lép fel (kora és középső rézkor; kora és középső bronzkor), amelyről egyelőre még nem világos, hogy egyszerű kutatási hiány-e, vagy pedig tényleges szakadás, amelynek oka megfelelő feltárási és publikálási feltételek teljesülése után a jövőben akár tudományosan is magyarázhatóvá válik. Egészen 2002-ig a késő rézkor hosszú időszaka is ebbe a lelet-nélküli vákuumba tartozott, ez azonban, a magyar kutatók tudomásul vétele ellenére Balatonőszöddel mára megváltozott. Az ürügyként felhozott pletykaszintű érv, hogy az ostrov-i lelet miatt a balatonőszödi is késő bronzkori lenne, egyszerűen nevetséges. Egyrészt azért, mert a harmadik, 2000 óta napvilágra került hiteles Uivar-i újabb lelet után akkor ugyanezen a logikai-analógiai úton felmerülhetne a lelet Vinca-datálása is - a Dunántúl ezen területén nem ismerünk ilyen kultúrát! De hát a leleteket, még ha tényleg egyediek is, mint ez a maszk, nem ilyen módon szokták datálni! A balatonőszödi hatalmas kiterjedésű és feltárt lelőhelyen (több mint 3000 földbe ásott objektum, több százezer lelet) egyetlen neolit vagy késő bronzkori jelenség és lelet sem került elő. Bár a maszk egyedi tárgy, mégsem az égből pottyanhatott oda..., már csak azért sem, mert hiteles feltárási körülmények között találtuk, amelynek segítségével előkerülési körülményei éppen hogy hozzájárultak magasabb szintű értelmezéséhez, és nem a szórványleletek számát és a légből kapott érveléseket szaporították. Ami a rézkor időszakának egy másik, már ilyen kevés hiteles megfigyelésből levonható fontos különbségének látszik a neolitikumhoz képest, hogy a maszkhasználat az idolokról az emberekre tevődik át, vagyis a holt anyagból az élők rituáléjának részévé, szerepjátszó kellékévé válik (a rituális-színházi szerepkör erősödik a halotti mellett). 3. Agyagművesség: antropomorf vonásokkal felruházott edények A kutatás szempontjából antropomorf vonásokkal (arccal, kezekkel vagy lábakkal, ill. keblekkel) felruházott edényeket tárgyaljuk ebben az alfejezetben. Az antropomorf urnák „prototípusa” a Baden kultúra ózd-pilinyi csoportjának umás-hamvasztásos temetőlelőhelyeihez kötődik (6. Tábla: 3, 5), más lelőhelyen nem fordult elő eddig: Ózd-Center-Kőfej-alja - 8 sír; Szentsimon-Kender-földek: - 2 sír; Sajógömör-Alsó- tábla/Gemer - 21 sír; Méhi-Feketesár-dűlő/Vcelince - 7 sír a Hangony folyócska mentén (Horváth 2004: 205). Az ábrázolások a négy lelőhelyről igen hasonlóak. Érdekességként kiemelhető értékelési szempontok a megformálásban a diadém-lezárású fej-végződés, a felemelt, adoráns tartásban levő karok, és a kerámia felületének seprűzése, amely a badeni kultúrára nem jellemző, a hagyományos kora bronzkori kultúrákban (pl. a Makó kultúrában) azonban nagyon jellegzetes. A férfi vagy női nemre az idolokhoz hasonlóan a melldudorok megléte ill. nem léte utal. Az arc két szem és egy orr plasztikus kialakításából áll, néha a szemöldök is megjelenik. Ennek a jelentéktelennek tűnő részletnek lehet igazi, fontos korabeli szerepe is. Az európai vagy nyugati modern társadalmakban általában a szem az arc azon része, ami a kommunikációban a legfontosabb kontaktusteremtő és kifejező szerepet játssza („a lélek tükre”). Más társadalmakban azonban, például az antik és a modern kínaiban, a szemöldököt tartják a belső érzések legnyilvánvalóbb kifejezőjének, és a boldogság metonimikus ábrázolásában a szemöldök szerepét hangsúlyozzák, nem a szemét (vő. ragyog a szeme a boldogságtól kínaiul a szemöldökkel). A szemöldök megjelenítése, tehát valamely fontos funkciójára valló felhívása lehet egy korabeli kommunikációs közvetítő-forma kifejeződése is (Kövecses 2005: 190). További figyelemreméltó aprólékos részletesség az egyik méhi edényen az arcban a nyelv feltüntetése (B. Kovács 2002: 21, Abb. 19-20, 1. sír, 6-7. edények; Horváth 2008: 160), amely talán egyfajta őskori „utalás” lehetett a megértés-egymás mellett élés-beszéd/ nyelvi nehézségek terén. Az Ózd-Piliny csoport helyzete a Baden kultúrán belül mind kulturálisan, mind területileg, mind pedig kronológiáját tekintve kérdéses, és minden reális tényt nélkülöz. Sokáig a kultúra legidősebb csoportjának vélték, és egyúttal területi-földrajzi csoportként is számon tartották (Banner 1956 óta). ÉK-Magyarország és Szlovákia szomszédos csatlakozó területe (Szepesség) valóban elkülönülni látszik leletanyagában a Baden kultúra más magyar területeitől. A leletek, elsősorban
