A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)
Lanszkiné Széles Gabriella: Életfordulók és közösen végzett munkák ételei és szokásai az 1940-es évektől napjainkig
296 LANSZKINÉ SZÉLES GABRIELLA Természetesen a fényképezéskor, tisztába volt vele miért fotózzák, de szerencsére az elkövetkező 80 évet is sikeresen túlélte. A fejkeresztre tűzött kendő, papnak vagy kántornak való ajándékozás szokása már Kisgyalánban nem él. A hagyományos tor nyomon követésére Kisgyalánban (84-89. ábra), sajnálatos módon 2010 decemberében sógorom, nagynéném férje elhunytakor nyílt lehetőségem. A tor előkészületei, és maga a tor a következőképpen zajlott. A tort megelőző napon, a legközelebbi családtagoknak, - három unokatestvér (nők), kettőjüknek, a férje is segédkezett, - 60 személy számára kellett megteremteni az étkezési feltételeket. A szomszédok segítőkészsége ekkor is megnyilvánult, mint számos esetben az adott közösség életében. Asztalokat, székeket kölcsönöztek a szemben, illetve a közelben lakók. Ezen a napon történt a három szobában, három ebédlő asztal megtérítése, mindegyik asztal takács által szőtt, piros-fehér szőttessel volt leterítve. A fiatalok a fehér da- maszt asztalterítőre voksoltak, de természetesen, a tort kiállító feleség szava döntött. A somogyszili pékségből megrendelt kuglófok alá fölé, úgyszintén vászonterítők kerültek. így összesen kilenc nagyméretű, és egy kisebb szőttes terítő került az asztalokra, illetőleg a kuglófok alá a vékába, és letakarásukkor a tetejükre. A vászon piros csíkjai, minden térítőn egyediek voltak, minden darab igen tetszetős. A megterített asztalok sokkal szebb benyomást keltetek, mint a jelenkor igénye szerintiek. Nagynéném ragaszkodása a szüleitől, nagyszüleitől örökölt értékekhez mind szellemi, mind anyagi téren megbecsülése paraszti kultúrájának, bizonyítja azt az értékrendet amiben életét leélte. Nem akarunk többnek látszani mint ahová születtünk, azt a kultúrát őrizzük a lehetőségekhez képest, a hagyományok megőrzésének ez fontos szempontja. A 15 db kuglóf hatalmas, terjedelmes méretű, mazsolás, kakaós, és cukros- fahéjas ízesítésű volt. Minden torra hivatalos személy részesült a kuglófokból, fél darabot csomagoltak családonként. Ezenfelül a szomszédoknak, és többeknek, akik a temetésen részt vettek, vitt másnap nagynéném kuglófot, valamint a toron feltálalt hidegkonyhai készítményekből csomagot. A hidegtálak készen vásároltak voltak, amit a temetés ideje alatt szállítottak ki. Mindezeknek a költsége nem a jelenlegi számszerűsített összegben került kifejezésre, ugyanis az inflációnak köszönhetően mindig más-más összegben fejezi ki a forint ugyanazt az értéket évszámtól függően. Ezért a paraszti társadalomban, igen szemléletesen megfogalmazott módja, hogy egy hízó árához viszonyítják a fizetendő összeget. A hízó ára is a pénzromlásnak megfelelően növekszik, ezért többet mond, hogy „egy hízó árába került”, a pénzösszeg kevésbé kifejező. A hízóban különben is bent van az ember fizikai munkája, ami így megközelítve még értékesebbé, szemléletessé teszi ezt a kifejezésmódot. Azt a pénzt, amiért az ember saját maga dolgozott meg, mindig jobban a magáénak érzi, mint amiért nem küzdött meg.108 108 „Ebül jött jószág, ebül vész el.” Igen nagy igazság van ebben a közmondásban. A temetés után a rokonok, és keresztgyerekek a torra való megérkezésükkor, a bejárati ajtó elé elhelyezett vízzel töltött lavórba képletesen kezet mostak. A lavór mellé, szappan és törölköző is kerül kihelyezésre. A már Kaposvárról érkező, de fonói származású keresztgyerekek, is gyökereik révén őrizték a hagyományt, kezet mostak a lavórban, a helyi kisgyaláni rokonok úgyszintén. A hangsúly a házba történő belépés előtti víz érintésén van. A házban a fürdőszobában bárkinek módja nyílik kezet mosni. Ezt a hagyományt Fonóban, Kisgyalánban, Göllében egyaránt őrzik, főként a paraszt származásúak, de az iparos család leszármazottai is. A 40 év körüliek közül is van aki megtartotta a szokást szülei halotti torán, de természetesen már az is előfordul, hogy a 60 évesek közül nem tartotta meg a kérdezett ezt a szokást. 2011-ben szintén Kisgyalánban tartott tor alkalmával, a nagyszámú meghívott vendégek részére, két darab lavórt helyeztek ki a házba való belépés előtti kézmosás céljára. Bóna László tora esetén is, minden régi keletű ez ideig élő hagyomány megőrzésre került, ugyanúgy kapott útravalóul pénzt, mind már anyai ágon majd 300 éve ugyanazon telken élő ősei.109 Ugyanúgy őrizte életében is a hagyományokat, köszöntött halála előtt is még nem sokkal sógorom egy korsó friss hideg vízzel a kezében, vagy ha vendég érkezett a házhoz, akkor is számos esetben hangzott el szájából: „Adjon Isten minden jót, diófából koporsót!”110 Összefoglalás A gyűjtőmunkára sarkalt, hogy közösségünkben tapasztalt ma még élő hagyományok több esetben, már múlt időben vannak megfogalmazva. Pedig e községekben élő emberek emlékezete igen távoli múltba is visz- szanyúlik, a jobbágyfelszabadításig mindenképpen, amit több példa is igazol. Ha ez így van, akkor pedig miért ne őrizné hagyományait? A parasztszármazású emberek többsége, becsüli a saját hagyományait, értékeit. A temetési szokások felelevenítése kapcsán, egyik sírásás alkalmával hangzott el: „Egész hel’es (helyes) asszony volt!” Az egész hely a vagyoni helyzetre utal, egész jobbágytelekkel bírt a megboldogult valamely őse. Több mint 150 év távlatára nyúlik vissza az emlékezet. A tárgyi emlékek kapcsán, a 2010-ben halotti tor alkalmával asztalra került takács által „szűtt” vászon asztalterítők is, vetekszenek korukat illetően e másfél évszázados évszámmal. Már a dédanyám is valószínűleg az ő anyjától kapta ezeket a térítőkét. Nagynéném 109 „Ámbár ha megnézzük a jobbágy amúgy sem költözködött évszázadokon át letelepedése helyéről. Ha eget-földet megmozgató kényszerítő erő nem késztette erre, akár félévezredig is élnek egy községben ugyanannak a családnak a leszármazottai. Saját községünkben közel háromszáz évre vezethető vissza ugyanazoknak a családoknak a jelenléte. Röghöz kötötték kevés kivétellel saját magukat, ahhoz a földhöz, amit önmaguk tettek termővé, próbálták gyarapítani utódaik számára, és ragaszkodtak hozzá tíz körömmel, amit verejtékes munkával műveltek." Lanszkiné Széles G. 2007: 25.-26. 110 „Köszöntötték egymást ivás előtt „Isten áldja meg ke'det,” mikor átadta „böcsülettel adom”, „vöszöm tisztelettel". Knézy J. 1975: 112.
