Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)
MOOR különben már 1952-ben Fagion-tanulmányában élesen vitatja a társulások tisztán florisztikai-genetikai alapon való elhatárolását, s különösen I. HORVÁT és TREGUBOV felfogását kritizálja: "Nach den Arbeiten von I. Horvát und Tregubov scheint es in Kroatien, ein Fagetum /s.str./, ein Abieto-Fagetum, ein Acereto-Fagetum und auch ein "Phyllitido-Aceretum" zu geben. Alle unterscheiden sich gegenüber den schwizerischen durch Aremonia, agrimonioides, Rhamnus fallax, Doronicum austriacum, Symphytum tuberosum und Dentaria enneaphyllos, nicht aber durch die Charakterarten Festuca altissima, Elymus europaeus, Rumex arifolius, Phyllitis scolopendrium usw. die sowohl in den jurassisch-voralpinen als auch in den kroatischen Gesellschaften vorhanden sind. Konsequenterweise müsste neben einem Fagetum croaticum dann auch ein Acereto-Fagetum croaticum und ein Phyllitido-Aceretum croaticum unterscheiden werden. So müsste schliesslich für jedes Gebiet gar ein besonderer Verband aufgestellt werden und man käme" zu Fa~ gion prealpino-jurassicum, Fagion gallicum, Fagion croaticum und Fagion carpati cum usw. Als Verbands-Charakterarten taugten dann lediglich eng beschränkte Buchenwaldbegleiter und nicht mehr die guten Zeiger der Buchenwaldbegleiter und nicht mehr die guten Zeiger der Buchenwald-Ökologie"." Ezekre az akkor vitaindítónak szánt mondatokra ma az alábbiakat válaszolhatom: 1. Igazat kell MOORnak adnunk abban, hogy I.HORVÁT és TREGUBOV asszociációi csak florisztikai-genetikai alapon állnak. Ezek ökológiai alapon és zonalitás szerint való felbontása, átértékelése és korszerű kettős névvel való elnevezése már megindult /WRABER 54,58, TREGUBOV 57, BORHIDI 60, PÓCS 60, SOÓ 60, KOSIR 62/ s jelen munkában már az egész csoport rendszerében következetesen érvényesül ez a szemlélet. 2. Helyesen állapítja meg Moor, hogy mindegyik illír bükkös asszociáció közel azonos fajkombinációval különbözik a svájciaktól, a felsoroltakon kivül kb. még 20 fajjal. Helytelen azonban, hogy ezeket bükkös kisérő fajoknak tekinti, holott ezek a valóságban cönológiailag szorosan a bükkösökhöz kapcsolódó és ott a társulások jellegében és dinamikájában fontos szerepet játszó fajok. Sőt legtöbbjük areálgeográfiailag is ragaszkodik az illir bükkösök elterjedési területéhez, s miután nem csupán egy-egy társulásban fordulnak elő, hanem számos illír bükköstársulást jellemeznek, nyilvánvaló, hogy ezeket mint bennszülött illír bükkösfajokat, azaz csoportkarakterfajokat kell tekintenünk, melyek a Fagion illyricum elválasztását indokolják. 3. Ebből valóban logikusan következik'az, hogy minden fejlődéstörténetileg jól elkülönülő területen egy-egy külön asszociációcsoport állitható fel. Aligha valószínű viszont, hogy a Fagion illyricummal egyenértékű csoportként egy "Fagion prealpino-jurassicum", vagy egy "Fagion gallicum" felállítható lenne. 4. Nem érthetek egyet azzal, hogy az illír bükkösökben is a Festuca altissima, Hordelymus europaeus, Rumex arifolius, Phyllitis tekintendő csoportkarakterfajnak. Ezek ugyanis az illir bükkösökben ipen ritkák, legfeljebb egy-egy társulásra jellemzők, s feltűnően szórványos megjelenésükkel csak mégjobban aláhúzzák az illír és középeurópai bükkösök közti különbséget, 5. Végül néhány szót a bükköserdők ökológiájának u.n. jó jelzőnövényeiről. Ma már kísérletileg is bebizonyított tény /ELLENBERG 1953/, hogy a termőhelyindikátorok jelző szerepe a társulásokban uralkodó konkurrencia-viszonyok függvénye és csak ennek révén érvényesül. Ugyanaz a növényfaj más fejlődéstörténeti 43
