Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

A terület vegetációjáról csak az alsó miocénből vannak adataink. TUZSON, majd ANDREÁNSZKY /1954/ és NAGY E. /1962/ vizsgálatai szerint nedves szubtrópusi klíma és vegetáció uralkodott ekkor a Dél-Dunántúlon. A völgyekben s a tengerpartokon dió és platsnligetek díszlettek, a hegyvidéken Magnolia-erdők, magasabban pedig tűlevelű erdők uralkodtak. Több észak-baranyai lelőhely maradványainak feldolgozása alapján Andreánszky egy a mai, Dél-Kína hegyvidékein élő szubtrópusi babérlombú vegetációhoz hasonló növénytakaró képét rajzolja meg, melyben Cinnamomum, Glyptostrobus, Libocedrus és Myrica fajok játszák a vezető szerepet trópusi hüvelyesekkel /Leguminacarpon, Ceratonia/ és liánokkal /Bignoniaecarpum/ keveredve.A völgyekben és lapályokon pedig — Hidas, Váralja, Pttspöknádasd szénelőfordulásainak tanúsága szerint - Sequoia erdők élhettek. A klíma nagyfokú kiegyenlítettségével és a miocénflórák még csekély mértékű specializáltságával magyarázza ANDREÁNSZKY /1956/ a lombhullató mérsékeltövi nemzetségek fajainak - Ulmus, Quercus, Pinus - babérlombú erdőkben való előfordulásait, melyek Kínában ma már csak magasabban fekvő vegetációs övek növényei. Még teljesebb képet nyújt a Dél-Dunántúl miocénkori növénytakarójáról NAGY E. tanulmánya /1962/, melyben 7 fúrás ill. szelvény pollenanalitikai vizsgálata alapján részletesen bemutatja a különböző termőhelyek növényzeti típusait a helvét emelettől a pannonig. A tenger- és tópartokon a mocsárciprus-félék erdei uralkodtak, aljnövényzetükben Myrica cserjeszinttel; majd Alnus, Salix, Liquidambar alkotta ligeterdők következtek. A partoktól kissé távolabb kevert lomboserdők - Zelkova, Ulmus, Acer, Carya, Juglans - borították a tájat, míg a hegyek lábainál babérféiék, Sapotaceae, Engelhardtia, Tilia, Quercus, Fagus és Carpinus fajok alkotta montan Laurilignosa-jellegű erdők öve helyezkedett el, dus páfrány- és mohaszinttel, valamint lágyszárú növényzettel. Felettük pedig fenyőerdők uralkodtak. A tortonai szakaszban tovább erősödött a tenger transzgressziója, bár az elárasztás továbbra is csak időszakos és sekélytengeri jellegű maradt, amit az üledékek vékony rétege is igazol. Ebben az időszakban a dió- és szilfélék, valamint bükk és hárs uralkodtak, mellettük az Anacardiaceae, Araliaceae, Cornaceae és Sapotaceae családok jutottak nagyobb szerephez.Az aljnövényzetben visszaszorultak a páfrányok, kiterjedtek viszont a fenyvesek, mégpedig igen nagy fajgazdagsággal /Pinus, Tsuga, Picea, Abies, Sciadopitys, Keteleeria, Podocarpus/. A szarmatában a Mecsek és a Zselic ismét szárazfölddé lett /v.o. SZENTES ősföldrajzi térképe in BULLA 1962/, és klímája is lényegesen szárazabbá vált. Erre mutat, az Ilex állandó előfordulása és az Ephedra megjelenése, valamint a szubtrópusi jellegű vegetáció bizonyos mérvű megfogyatkozása. A pliocén elejére ismét megfordult a domborzati kép. Kiemelkedett a Dunántúli- és Északi-Középhegység, valamint a Mecsek és a Villányi-hegység, míg a Dunántúl és Alföld területein korábban emelkedett kristályos variszcica-tömbök lesüllyedtek, a medencéket pedig elöntötte és üledékeivel borította be a pannon tenger. Ez is sekély tenger volt, mely később a Parathetys-ről lefűződve beltóvá alakult s a pliocén folyamán finom üledékei /homok, agyag, márga/ tekintélyes vastagságban rakódtak le. A.pannon rétegek vastagsága a Zselicben a Mecsektől kezdve ÉNy felé egyre növekszik és Kaposvár vonalában eléri a 1000 m, Külső- és Belsőr-Somogy területén pedig 2500 m-t is. A pliocén végén jelentkező bazaltvulkánossággal egy általános térszíni emelkedés indult meg /pliocénvégi és pleisztocén eleji szinorogén mozgások/, 14