Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)
melynek következtében a pannon tenger eltűnt és hatalmas kiterjedésű pannon táblák bukkantak felszínre. A lágy üledékes kőzetbe azután még a pliocén folyamán, de még inkább a pleisztocén interglaciálisaiban mély eróziós árkokat és völgyeket vágtak a lefutó olvadékvizek és patakok. Mivel pedig a pleisztocén elején a Dunántúli-Középhegység kiemelkedése folytán a pannon-felsőpliocén tábla délnek megdőlt, a folyóvizek is déli irányban kerestek utat. így alakult ki a Dunántúli-dombvidék oly jellegzetes meridionális völgyhálózata. Később a glaciálisuk folyamán nagymennyiségű lösz képződött és borította be a korábbi pannon felszíneket, de ez sok helyütt - igy a Zselic nagy részében is - az interglaciálisokban és a posztglaciális folyamán leerodálódo'tt, A pleisztocénban lezajlott további tektonikai mozgások eredményeként az addig egységes dél-dunántúli pannon tábla feldarabolódott. A Kaposvölgy középső pleisztocén besüllyedése, majd a tőle délre fekvő területek újpleisztocénkori darabolódása és kiemelkedése alakitotta-ki végül r Külső-Somogy, Zselic, a Völgység és Hegyhát önálló kis tájait. A táj klíma- és vegetációtörténete az utolsó jégkorszaktól, A Dél-Dunántúl harmadkorvégi növényzetéről semmi emlékünk nincs. Mégis érdekes a földrajzilag legközelebb fekvő rózsaszentmártoni felsőpannon flóra összetételére egy pillantást vetni.A még szubtrópusi mediterrán Buettneria tiliaefolia, Cinnamomum és Engelhardtia mellett nagy szerepet játszanak a kele t-szubmediterrán és középeurópai, lombhullató fafajok is, mint Quercus castaneifolia, Carpinus betulus, Acer caropestre, A.monspessulanum, A.opulifolium pliocenicum, A.polymorphum pliocenicúm, Zelkova ungeri és Fagus orientális /v.o. MDEÁNSZKY 1954/. Valószinűleg ehhez hasonló összetételű erdők uralkodhattak területünkön is a pliocén végén. A pleisztocén eljegesedések idején ez a flóra a Dél-Dunántúlról is eltűnt és az utolsó eljegesedés után már egyetlen szubtrópusi vagy eumediterrán elem sem tért vissza. Az interglaciálisok idejéből a Dunántúlról nem kerültek elő növénymaradványok, igy a déli elemek időleges visszavándorlásáról nincs konkrét adatimk. A glaciálisok, pontosabban a Würm III stadiális növénytakaróját a löszbarlangokban élt magdalénien ősember tűzhelyeiről származó faszenek anthrako-comiai vizsgálataiból /HOLLEUDOHNER, STIEBER/, valamint a Balaton-fenék üledékeinek pollenanalitikai vizsgálataiból ismerjük /ZÓLYOMI 1952/. A Dél-Dunántúl nevezetes magdalénien kori tűzhelyén Ságvár mellett Pinus cembra, Larix és - valószinűleg - Pinus mugo maradványai kerültek elő, melyből egy alhavasihavasi fahatár vegetációs képe rajzolható meg. Zólyomi szerint a jégárak előnyomulása idején a Kárpátmedence pszeudoperiglaciális terület volt, hideg kontinentális medenceklímával a mai belső-őzsiai Df с /w/ ill. Bsk /w/-hez hasonló jelleggel. Ennek megfelelően a növénytakaró arktikus-alpin jellegű fenyvesekkel tarkított hideg löszpuszta volt, vagyis egy erdős-tundra jellegű táj. Ezt a felfogást követi a hazai geobotanikai szakirodalom is. A természeti földrajz és geológia kutatói vitatják e megállapítás helyességét. Szerintük a famaradványok nem a glaciálisok leghidegebb.időszakaiból származnak és feltételezik, hogy volt egy teljesen fátlan, periglaciális tundraidőszak is a Kárpátmedencében. Bizonyítékul, az ország különböző pontjain fel15
