Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)
fejezése után a szükséges pótlást erdeifenyő csemetével végezzük.Szálanként is telepíthetünk. A típus főfaneme természetesen a bükk, melynek 75-80 #-os elegyarányt kell biztosítani. Az ezüsthársnak lo-15 $-os elegye a legkedvezőbb, igen szép növésű ágtiszta törzsei az állomány értékei. A nedves szubasszociációcsoport jellegzetesen völgyalji, üde, félnedves és nedves talajú típusokat foglal magába, melyek összemosott, mély, néha meszes, humuszos lejtőhordalék erdőtalajokon alakultak ki.. Fejlett és fajgazdag tavaszi aszpektusuk és jdl kialakult mohaszintjük van. A száraz szubaszszociációcsoporttól számos differenciális fajjal különböznek, melyek az idetartozó típusokban egyaránt gyakoriak. Ilyenek: Acer pseudoplatanus, Cory lus avellana, Aconitum vulparia, Campanula trachelium, Cardamine impatiens, Circaea lutetiana, Chrysosplenium alternifolium, Geránium phaeum, Lathraea squamaria, Paris quadrifolia, a mohák közül Metzgeria furcata, Radula complanata. A társulás jellemző fajai közül itt a leggyakoribb a Knautia drymeia, Polystichum setiferum, Vicia oroboides. f/ Üde- félnedves madársóskás ezüsthársas bükkös - oxalicotosum Meredek falu, mély, eróziós völgyekben kialakuló kiegyenlített, párás mikroklímajú erdőtípus. A völgyek fenekén rendszerint időszakos vízfolyás is található. Talaja mély, humuszban gazdag lejtőhordaiák és agyagbemosódásos barna erdei talaj. Oldalszivárgás folytán a talaj többé-kevésbé nedves. Tavasszal a talajvíz a felszínhez közel,20-50 cm-re helyezkedik el.Ez az erdőtipus helyettesíti a dél- és nyugatdunántúli lösz- és pannon dombvidékeken a hegyvidéki szurdokerdőket /Phyllitidi-Aceretum/. Ebben a típusban nagy mértékűvé válhat a talaj eróziója, minek következtében a lejtők felső harmadában &z A^-jszint gyakran hiányzik és a felhalmozódási szint kerül a felszínre, sőt előfordul, hogy egészen a meszes alapkőzetig erodálódik a szelvény. Növényzet: Koronaszintjében a bükk és ezüsthárs mellé a hegyi juhar, nagylevelű hárs és több gyertyán is elegyedik. Gyér cserjeszintjében jellemző a Staphylea pinna ta. Aljnövényzetében páfrányok - Polystichum lobatum és setiferum, Athyrium filix-femina és ritkán Phyllitis - valamint nedvességjelző fajok Actaea spicata, Adoxa moschatellina, Chrysosplenium alternifolium - jelednek meg. A madársóska mellett tömeges lehet a Lamium galeobdolon, Asperula odorata és Mercurialis perennis is. Fejlett tavaszi aszpektusában Anemone-fajok, Corydalis solida, Dentaria bulbifera, Ficaria verna, Gagea lutea, Isopyrum thalictroides, Lathraea squamaria tömeges. A völgyek eróziós falain dús mohaszint alakul ki Homalia trichomanoides,. Fissidens taxifolius, Lophocolea heterophyJla, Plagiochila asplenoides, Radula complanata, Syntrichia subulata fajokkal. Jellemző mohafajok továbbá a típusban: Antitrichia curtipendula, Barbula unguiculata, Eurhynchium strigosum és Leskea nervosa. A.Z ökológiai csoportok eloszlása tekintetében sajátos képet mutat ez a típus. Gyakoriság szempontjából itt is az Asperula csoport vezet 42 előfordulással, ezt a Lamium galeobdolon csoport követi 36 előfordulással. Utánuk a Lunaria csoport következik, mely az összes bükkös típusok között itt szerepel a legnagyobb százalékos gyakorisággal. Ez a tény is jól rávilágít a típus montan jellegére és a hegyvidéki szurdokerdőkkel való ökológiai hasonlóságra. A negyedik helyet a Corydalis csoport foglalja el a rangsorban 25 előfordulással, hangsúlyozva a. termőhely üde jellegét. A típus nagy ökológiai kiegyenlítettségét mutatja, hogy a széles ökológiai spektrumú Stellaria és Brachypodium csoportok itt teljesen alárendelt szerepet játszanak. 92
