Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

e/ Ude hegyi csenkeszes ezüsthársas bükkös - festucetosum drymeiae Leggyakrabban északnyugati expozícióban, meredek lejtőkön, vagy letörések peremén kialakuló, meglehetősen lokalizált típus. Talaja mély termőrétegű, podzolosodó, agyagbemosódásos barna erdei talaj. Felső szintje viszonylag vastag, 5-10 cm, erősen humuszos; alatta a fakó A_ szint széles,25-30 cm, világos szinü, gyakran leveles szerkezetű, savanyú kémhatású /pH: 4,5-4,8/, lassan megy át a felhalmozódási szint felső, világosabb, kevésbé kötött B, rétegébe.A. B„szint viszonylag keskenyebb, kötött, bázisokban gazdag, sötétbarna színű, diós szerkezetű, és 120-160 cm mélységben hirtelen megy át a világos színű közös altalajba. Gyakori jelenség, hogy a lehulló nagy mennyiségű avar túlnyomó részét a sűrű gyep felfogja s innét az esővíz lemossa a völgyekbe. Ilyenkor a felső A., szint vékony és humuszban feltűnően szegény. Ez a típus kizárólag bükkösökben alakul ki. Ahol ma a lombkorona összetétele más jellegű, ott is eredetileg bükkös volt és az állomány ismét azzá alakítható, vagy helyén ismét bükkös nevelhető. A kelet-illír és középbalkáni bükkösökben általánosan elterjedt ez az acidoklin-gyengén acidofil tipus,mely már a Mecseken és Fruskagorán is sokkal nagyobb összefüggő területeket borít, mint a Zselicban. Majer erdőtípus rendszerében nem szerepel külön típusként, hanem csak a félszáraz Oarex pilosa típus egyik változata. A zselici előfordulások alapján - annak ellenére, hogy területileg csekély kiterjedésű és elhanyagolhatóan ritka - mégis külön típusként kell venni. A típus talajának vízgazdálkodása az üde fokozatnak felel meg, az Asperula típus megfelelője savanyú, podzolosodó talajon. Növényzet

: Lombkoronaszintjében a bükk egyeduralkodó, az ezüsthárs is csak szálanként elegyedik. Cserjeszintje nincs, gyepszintje zárt - jól záródó lomb alatt azonban nyílt is lehet. A Festuca drymeia gyökérszövedéke kb, 5-8 cm mélyen igen sűrűn hálózza be a talajt és ez a gyepszint növényei számára igen nagy konkurrenciát jelent. Ezért tavaszi aszpektusa nincs, növényzete egyhangú és az újulat kialakulását is akadályozza. A domináns hegyi csenkesz mellett jellemző a típusra, hogy egyes acidoklin növényfajok előfordulása itt a leggyakoribb, mint Hieracium silvaticum, Luzula pilosa stb. A meredek letörések peremén páfrányok megjelenése jellemző /Polypodium vulgare, Asplenium xrichomanes/, ugyanitt jelentős mohaszint is kialakulhat, melynek Brachythecium velutinum, Bryum capillare, Catharinea undulata, Fissidens taxifolius, Mnium cuspidatum állandóbb tagjai. Az ökológiai csoportok kétségtelenül szárazabbnak jelzik a típust az üde fokozatnál. így az első helyen a Carex pilosa csoport áll 51 előfordulással, azt az Asperula csoport követi 33» majd a Lamium galeobdolon és Stellaria csoport 15-15 előfordulással. A típus mérsékelten acidofil jellegét a Hieracium silvaticum csoport fajainak előfordulása is dokumentálja. Erdészeti vonatkozások: Általában igen jó növekedésű I.termőhelyi osztályú bükkösök. A Dennai-erdőben 83 éves állományban 33,5 m felsőmagasságu ezüsthársat és 32 m magas bükköt mértem.Az állomány átlagos magassága 29 m volt, az átlagos törzsátmérő pedig 35 cm. Felújulási viszonyai rosszak, összefüggő természetes újulat csak kivételesen jön létre. Л bontást csak jó magtermésű esztendő után 2-3 évvel ajánlatos megkezdeni. Helyes a gyepszőnyeget felszaggaxni és mesterségesen alátelepíteni, ahol az újulat hiányos. A véghasználat be91