Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)
a nedvességigényes elemek teljesen hiányóznak.Tavaszi aszpektusa is viszonylag szegényes, Anemone-fajok, Dentaria bulbifera és Mercurialis perennie alkotják. Gyakoribb kísérők még az Aremonic agrimonioides, Glechnoma hederacea ssp. hirsuta, Ruscus aculeatus és Stollaria holostea. Az ökológiai csoportok elemzéséből is kiderül, hogy a típus ökológiailag közel áll a száraz szubasszociációcsoport több típusához. A csoportok gyakorisági sorrendje fővonásaiban megegyezik azzal, amit az egész társulás is mutat, Az Asperula és Carex pilosa csoport.dominál itt is /46, ill. 31 előfordulással/, melyeket Brachypodium és Stellaria csoport követ /21, illetve 18 előfordulással/, majd az üde jellegű Lamium galeobdolon csoport következik a sorban és csak ezután a típusra jellemző Melica és Гоа nemoralis csoportok /14, illetve 13 előfordulással/, melyek a típus sajátos, szárazabb jellegét adják. Erdészeti vonatkozások: A Melica-típusú bükkösök a Zselicben - eltérően a középhegységi és mecseki állományoktól - jó növekedésű és bonitású I-II.osztályú bükkösök, általában jobb hozamúak, mint az ugyanilyen típusú gyertyánostölgyesek. A Dennai-erdő 78 éves Melica-típusú bükkösében végzett méréseink szerint a bükk eléri a 29 m-es felsőmagasságot, az ezüsthárs pedig a 30-31 m-t: is. Az állomány átlagmagassága 25,5 m,az átlagos törzsátmérő 32,7 cm. Természetes úton jól felújíthatók, ügyelni kell azonban a helyes elegyarány fenntartására /B 60 %, eH 20 fo, ktT 10 #, Ef 10 %/, mivel az állományok cseresedésre és hársasodásra hajlamosak, sőt a virágos kőris elszaporodása is károsan befolyásolhatja a felújítás menetét. A művelési eljárásokra vonatkozóan ugyanazok érvényesek, mint a következő típusra. Az elegyfák közül különösen figyelmet érdemel az erdeifenyő, csoportos elegyítése 20 $-ig a típus minden állományában kívánatos, hiszen vágáskorra elérheti a 32-35 m-es magasságot s a bükkösökben különösen szép növekedésű, ágtiszta törzsek nevelhetők. Ugyanez vonatkozik á kocsánytalan tölgyre is, melynek legszebb példányai szintén a bükkösökben teremnek. Idegen fafajként vörösfenyő szálankénti elegyítése, előhaszhálati állományként pedig óriás- és olasz nyár telepítése ajánlatos. c/ Félszáraz bükksásos ezüsthársas bükkös - caricetosum pilosae A Zselicben leggyakoribb, általánosan elterjedt bükköstípus, mely igen nagy összefüggő felületeket borít.Az enyhén domború felszíni formákon, a lankás, néha meredekebb oldalakon minden kitettségben előfordul. Talaja löszön kialakult mély termőrétegfí /-160 cm/ agyagbemosódásos barna erdei talaj. A tetőkön sekélyebb a termőréteg, mindössze 80-100 cm. Vízgazdálkodása kedvező, levegőzöttsége kifogástalan. A felső vékony réteg /A., szint/ 5-7 Í° humuszt tartalmaz, az alatta fekvő kilúgzási A_ réteg 20-25 cm vastag, közepesen savanyú kémhatású /pH:4,5-5,6/. A felhalmozódási szint kötöttebb, mint az előző típusban és itt is két -B, és B„ - rétegre különül, hy-értéke lefelé növekszik,míg a kicserélhető aciditás rohamosan csökken. Növényzet: Lombkoronaszintje hasonló az előző típuséhoz, az uralkodó bükkhöz nagyobb mennyiségben ezüsthárs és kocsánytalán tölgy, szálanként gyertyán és cser elegyedik, néhol a természetes előfordulású erddeifenyő is. Cserjeszintje és újulata rendesen gyér. Gyepszintjében a bükksás uralkodik, fiatalabb, sőt a zártan tartott idősebb állományokban azonban nem alkot sűrű szövedéket. Tavaszi aszpektusa az előző típuséhoz hasonlóan szegényes. A bükksás tövei közt felhalmozódó vastag avarban mindig megtalálható az Asperula odora ta, Lamium galeobdolon, Asarum europaeum és Hepatica nobilis is. A tápanyagban gazdagabb 88
