Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

zselici erdeifenyők tobozait a széles umbo és erőteljesen fejlett apophysis, va­lamint MÁRKUS megfigyelése szerint /ex verbis/ a kéreg pikkelyeinek sajátosan nagy és feltűnően fényes lapjai jellemzik. Bár egyes feljegyzések és a területen lakó idősebb emberek elbeszélései arra utaDnak, hogy a Zselicben nagy összefüggő fenyvesek voltak, a valóság az, hogy a területen természetes állapotú elegyetlen fenyvesek nem voltak. Az er­dők eredeti állapotukban is elegyes összetételiek voltak - Silvas habet exiguas varus 1 ignis ex Pinis, Populosis e-t Fagis mixtas - olvashatjuk az 1714­es összeírásban, és ugyanez derül ki KITAIBEL naplóiból is. Az erdeifenyő mindig a bükkösök és gyertyános-tölgyesek felső szintjét alkotó elegyfa volt, és ahol még megvan, ma is így szerepel. Az erdeifenyő kiválóan telepíthető a ligeterdők kivételével bármelyik bük­kös vagy gyertyános-tölgyes erdőtípusba, ezek közül is különösen alkalmas ter­mőhelyek számára a száraz szubasszociációcsoport erdőtípusai. Ugyancsak erdei­fenyő, bükk és tölgy elegyével telepítendők alá és újítandók fel mesterségesen a területen előforduló túltartott akácosok, valamint a vágásérett gyertyánosok, cseresek, dombháti kocsányos tölgyesek és a rontott sarjerdők. A természetesen felújítandó bükkös és gyertyános-tölgyes állományok 20 Jí-a legalább fenyővel is alátelepítendők és az újulat hiánya is erdeifenyővel pótlandó. Az erdeifenyőt mindig lombosfával elegyesen telepítsük. Leghelyesebb bükk és tölgy, valamint ezüsthárs elegyével, ha azonban a termőhely a bükk számára kedvezőtlen, gyertyánt és több ezüsthársat vigyünk az állományba. A csak erdei fenyőből és kocsánytalan tölgyből álló elegyes állományok nem kedvezőek, mert ezek egyik faj növekedését és ágtiszta fejlődését sem biztosítják. Az erdeife­nyő mellett mindig egy nagy alomprodukciójú árnyéktűrő lombosfának kell lennie, ellenkező esetben a talaj gyorsan leromlik, elsavanyodik és tápanyagtartalma lecsökken. Erre a folyamatra az aljnövényzet változásai is figyelmeztetnek, meg­jelennek ugyanis az elegyetlen fenyvesek acidofil növényei, mint Dryopteris dilatata, Pyrola-fajok, Leucobryum glaucum, Polytrichum strictum stb., mint azt a Dennai-erdő fenyveseiben és tölgyelegyes fenyveseiben is láthatjuk. Megfelelő termőhelyen az erdeifenyő magassági növekedése igen jó. A leg­kiválóbb törzsek még a zalai példányokkal is versenyképesek. Magam Szentbalá­zson 120 év körüli 36 m magas 86 cm törzsátmérőjű erdeifenyőt láttam, de a Kecs­keháti erdőben és a Vörösalmai bükkösök irtásaiban meghagyott példányok sem ma­radnak el mögötte. A 20-30-as években a ropolyi bükkösök véghasználatakor 40 ni­es törzsek is vágásra kerültek. A fenyő mint épület- és bányafa, valamint desz­ka alapanyag változatlanul hiánycikk, amelyből behozatalra szorulunk. Ezért azokon a tájakon, ahol jó minőségű erdeifenyő nevelhető - és a Zselic ilyen ­feltétlenül a tenyésztendő főfanemek közé kell sorolnunk és hozamának növelé­sét mennyiségileg és minőségileg egyaránt minden művelési eszközzel elő kell segítenünk. Ezüsthárs /Tilia argentea/ A hársak mind a jelenlegi, mind a távlati értéksorrendben megelőzik a tölgyet és gyertyánt. Az ezüsthárs pedig valamennyi hárs között a legjobb ho­zamú és legértékesebb fajú, sőt a zselici ezüsthársak egyben a legkiválóbb minőségűek országos viszonylatban is. Fája kitűnően alkalmas hámozási anyagnak 112

Next

/
Thumbnails
Contents