Uherkovich Ákos: A Barcsi ősborókás élővilága I. (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 1., 1978)
Dévai G.: A Barcsi Ősborókás két ritka szitakötőjének (Cordulia aeneaturfosa és Epitheca bimaculata) chorológiai-ökológiai sajátosságai. - Die chorologisch-ökologischen Eigenschaften zweier seltener Libellen-Arten (Cordulia aeneaturfosa und Epitheca bimaculata) des Barcser Urwacholdergebietes.
ŝzor az imágó torának disztális része, majd a feje szabadult ki teljesen a lárva kitinburkából a mellső lábakkal együtt, s csak ezután kezdtek a szárnyak is lassan és óvatosan kihúzódni a szárny hüvely ékből. Amikor ez is megtörtént, az imágó testének első fele teljesen szabaddá vált. Ez a folyamat általában 6 percig tartott. A kibújás következő szakaszában az állat lassan és egyenletesen hátrafelé kezdett hajolni, s közben középső és hátsó lábait, ill. potrohának első harmadát is kihúzta a lárvabőrből. Ezalatt az állat testének feji és tori része fokozatosan elnyerte végleges formáját, s kitinlemezeik is - különösen a lábaké - kissé megkeményedtek. A kibújásnak ez a fázisa kb. 14 percig tartott. Ezt követően az állat - egy-két himbáló mozdulat megtétele után - villámgyorsan felegyenesedett, lábaival megfogta a lárvabőr feji részét, s potrohának még a kitinburokban lévő kb. egyharmad részét egy pillanat alatt kihúzta a lárvabőrből. Ezután az állat „pihent" egy kis ideig, majd lassan és fokozatosan elkezdte kibontani a szárnyait. Ez a művelet átlagosan 10 percet vett igénybe. A kibújás következő szakaszában az állatok potroha nyúlt meg lassan és egyenletesen, s végső formáját kb. 20 perc múlva érte el. Közben a szárnyak is teljesen kisimultak, elvesztették opálosságukat, s bár még kissé irizáltak, egészen átlátszóak lettek. Mintegy 10 perc múlva az állatok egy hirtelen mozdulattal szétnyitották szárnyaikat, amelyeket addig a testük fölött összecsukva tartottak, s a következő percekben néhányszor „megrezegtették" őket. Időközben a fej és a tor kitinlemezei csaknem teljesen megszáradtak, s jelentősen megerősödtek, sőt ezeknek a testrészeknek a kiszíneződése is megindult. A vízből történt felbukkanás után 80-85 perccel, ill. a kibújás megkezdése után mintegy 70 perccel az imágók - meglehetősen bizonytalanul - szárnyra keltek, s a közelben fekvő sűrű bozótba repültek. Az imágó kibújásáról azonban a néhány napig még épségben maradó üres lárvabőrök továbbra is tanúskodnak (3. ábra). Más megfigyeléseim alapján valószínűnek tartom, hogy az állatok természetes körülmények között nem hagyják el ilyen gyorsan a kibújás helyét, hanem ott még egy-két órát időznek, s ezek a példányok is csak a megfigyeléssel és a fényképezéssel járó állandó zaklatás hatására repültek el ilyen korán. Más frissen kibújt állatok is rögtön elrepültek ugyanis, ha közel mentem hozzájuk, de csak akkor, ha szárnyaikat már vízszintes helyzetben tartották. A kibújás időtartamával és az átalakulás egyes szakaszainak hosszával kapcsolatban feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy az tapasztalataim szerint nagy mértékben függ az időjárási viszonyoktól; meleg, napos, enyhén szeles idő az átalakulást meggyorsíthatja; hűvös, esős idő pedig jelentősen, olykor két-háromszorosára is elnyújthatja. A kibújás az esetek többségében függőleges aljzaton történik (2. ábra), bár a Libellulidákra, s így a Cordulia aeneaturfosá-ra is éppen az a jellemző, hogy az átalakulás bármely testhelyzetben, tehát ferdén, sőt vízszintesen, a lárva háti oldalával felfelé és lefelé egyaránt végbemehet (4. ábra). A kibújások zöme a hajnali és a kora reggeli órákra esik, de elvétve délelőtt, délben, sőt kora délután is lehet kibújó példányokat megfigyelni, természetesen egyre csökkenő számban. Ha a szitakötők kibújását, ill. az imágókra jellemző bélyegek és testalkat kialakulását figyelmesen tanulmányozzuk, önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy milyen folyamatok teszik lehetővé a lárvabőr szétfeszítését és az imágók egyes testrészeinek, pl. a szárnyaknak és a potrohnak - olykor igen jelentős mértékű - megnagyobbodását. A probléma ma még kevéssé tisztázott. Egyes magyarázatok sok rejtélyes elemet is tartalmaznak, Schmidt (1968) pl. az ún. zöld folyadéknak („grüne Flüs84
