Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
3. Hipotézisek és célkitűzések
Lanszki J: Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai 55 vizsgálatok azt mutatják, hogy a madárfogyasztás általában szezonális és nem jelentős (Corbett 1979, Fitzgerald 1988, 15. melléklet). Negyedik hipotézisünk hogy, az elvadult házi macskák és a hibrid macskák táplálkozási szempontból valószínűleg jelentős versenytársai a kis állománysűrűségben jelen levő vadmacskának, különösen, ha a természetes táplálékforrások hozzáférhetősége korlátozottá válik. Ugyanakkor az elvadult házi macskák - legalábbis részben - képesek táplálékot váltani a vadon élő zsákmányállatokról háziállatokra, vagy házi táplálékra (macskatápra, konyhai maradékra). A vadmacska számára kedvezőtlen, hogy alacsony populáció-sűrűség esetén az elpusztult vadmacskák helyét házi macskák foglalhatják el, amit hazai rádiótelemetriás vizsgálat is bizonyít (Bíró et al. 2004). A versengésben, nagy valószínűséggel a vadmacska marad alul, amiben egyaránt közrejátszik a házi macskánál rosszabb alkalmazkodóképessége, a populációjának feldarabolódása, a hibridizáció és feltehetően a szőkébb táplálkozási niche-e is. A kutatásunk (Bíró et al. 2005) célja volt gyomortartalom vizsgálat alapján: 1) meghatározni és összehasonlítani a különböző területekről származó elvadult házi macskák-, valamint a vadmacska és hibridjük éves táplálék-összetételét; 2) elemezni az egyes macska csoportok táplálkozási szokásait, a táplálékban előforduló zsákmány fajok testtömege és mikroélőhelye (élőhely zónája, élőhely típusa és emberi környezethez való kötődése) alapján, és 3) meghatározni az egyes macska csoportok közötti táplálkozási niche-átfedést. g) Visszatelepült nagyragadozók táplálkozási szokásainak vizsgálata Az irodalom alapján, a szórványban élő és ezért többnyire magányosan, vagy párban vadászó farkas ritkábban ejt el nagytestű vadat, mint a falkában vadászó farkasok. Választ kerestünk arra, hogy a faj elterjedésének perem területén élő farkas melyik vadászati módszert követi inkább. Erre elsősorban a táplálékban előforduló nagyvad fajok egymáshoz viszonyított aránya alapján terveztünk következtetni. A szórványban jelen levő, magányosan vadászó hiúz esetén arra voltunk kíváncsiak, hogy a közép-európai területeken jellemző őz dominanciájú lesz-e a tápláléka. Célkitűzésünk (Szabó et al. 2001, Lanszki et al. 2012) volt a Nyugati-Kárpátok farkas és hiúz populációinak peremterületéről, Magyarország Északi-középhegységi területére, Aggtelek térségébe visszatelepült farkas, és a Zempléni-hegységbe visszatelepült hiúz korábban ezeken a területeken nem tanulmányozott táplálék-összetételének és táplálkozási szokásainak vizsgálata. h) Az Országos Emlős Ragadozó Monitoring Program gyomortartalom vizsgálatai A hullaték mintákra alapozott táplálék-összetétel elemzés problémás lehet a ragadozó emlős faja szerinti elkülönítés miatt, pl. együttes előfordulások esetén (pl. menyét - hermelin, közönséges görény - mezei görény, nyest - nyuszt, macska taxonok között). A természetvédelmi oltalom alatt álló fajok esetében gyakran a hullaték vizsgálat az egyetlen elemzési lehetőség. Ezzel szemben a gyomortartalom analízis kiküszöböli a fajazonosítási problémát, nagy tömegben szolgáltathat részletes információt olyan vadászható fajokról (pl. vörös róka, aranysakál, házi macska, közönséges görény), amelyek vadgazdálkodási és természetvédelmi szempontból is érdekfeszítők. Emellett az elgázolt, elpusztultan talált és összegyűjtött védett állatok tetemeinek vizsgálatával is fontos ismeretekhez juthatunk (Lanszki 2009). A vörös róka kivételével számos faj táplálkozási szokásairól a gyomortartalom vizsgálatunk kezdetén alig, vagy nem álltak rendelkezésre hazai adatok. Ezért az 1998-ben elkezdett Országos Emlős Ragadozó Monitoring Programban (Szemethy és Heltai 2002, Heltai et al. 2010) több vizsgálati célra is gyűjtött ragadozók gyomortartalmát feldolgoztuk. A róka mellett a különböző macska
