Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
2. Irodalmi áttekintés - 2.2. Ragadozó emlős fajok táplálkozási szokásainak jellemzése és kutatottsága
20 Natura Somogyiensis Jellemzését a fajjal kapcsolatban megjelent szakkönyvek, összefoglaló, vagy áttekintő munkák (pl. Fox 1975, Lloyd 1980, Harris 1986, Artois és Gall 1988, Macdonald és Sillero-Zubiri 2004, magyar nyelven: Hf.i.tay 1989, Faragó 2002, 2006, Heltai et al. 2010) adatai alapján adjuk meg. Generalista ragadozó, nemcsak táplálkozásában, hanem élőhely választásában is jól alkalmazkodik a rendelkezésre álló lehetőségekhez. Magányos vadász, vagyis a kölykök vadászatra tanításán kívül alapvetően egyedül vadászik. Általában alkonyaitól hajnalig jár táplálék után, de a január elejétől március közepéig tartó koslatás (párosodás) és a kölyöknevelés idején nappal is aktív lehet. Az almonkénti átlagosan 4-5 kölyök főként áprilisban születik, a fiatalok július-augusztusban kezdenek önállóan zsákmányt szerezni, és közel egy éves korukra válnak ivaréretté. Bár a róka gyorsan és kitartóan képes futni, a napi vadászútja akár 10 km hosszú is lehet, mégsem üldöző, hanem kereső vadász (Bekoff et al. 1984). Kotorékát magába foglaló mozgáskörzetének mérete a táplálékbőségtől függően 0,1 és 30 km2 között változhat, átlagosan 2-3 km2 (Voigt és Macdonald 1984, Baker és Harris 2004, Macdonald és Sillero-Zubiri 2004). Testtömegével és magányos vadászati stratégiájával összefüggésben a zsákmányállatai kisméretűek (<1 kg; Gittleman 1985, 1989). Anatómiailag a kisrágcsálók fogásához idomult, amit pl. közepesen hosszú, vékony lábai, hosszú farka, hegyes pofája jeleznek. Legfontosabb táplálékát a legtöbb területen kisemlősök jelentik (5. melléklet). Napi táplálékszükséglete átlagosan 400-500 gramm. Táplálék-összetétele az élőhely táplálékkínálatától függően igen változatos lehet. Bár a változatos tápláléka miatt gyakran „omnivor” jelzőt kap, a vörös róka valójában a kamivor (carnivor) csoportba tartozik, ugyanis a táplálékának több mint 60%-át hús teszi ki (Bekoff et al. 1984). Omnivor, vagyis mindenevő kutyaféle pl. a panyókás sakál, a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides) és a sivatagi róka (Vulpes zerdá). A pillanatnyi lehetőséget kihasználó, tipikus opportunista ragadozó, vagyis a leggyakoribb és legkisebb energia befektetéssel hasznosítható táplálékot részesíti előnyben (Macdonald 1976, 1977). A külföldi táplálékvizsgálatokat az északi szélességtől függően, Európa északi, középső és déli területi felosztása szerint tekintem át. Európa északabbi területein a vörös róka táplálékában (5. melléklet) jellemzően a kisemlősök dominálnak, a nyúlféléket és a madarakat esetenként számottevő arányban fogyasztja. Az északi területeken még nyáron is legtöbbször kisemlősök, főként pocok fajok a róka elsődlegesen fontos táplálékai (Jensen és Sequeira 1978, Kolb és Hewson 1979, Lindström 1989). Hideg égövi területeken a róka ovulációs rátája a kölykezéskor (tavasszal) rendelkezésre álló (vagyis az aktuális) rágcsálókészlettel szorosabban függött össze, mint az azt megelőző téli készlettel (Lindström 1988, 1989). A tundrán, őszi időszakban végzett vizsgálat (Frafjord 1995) szerint a róka hullaték minták mindegyike tartalmazott kisemlősöket, emellett madár és tojásfogyasztást is gyakran kimutattak. Svédország különböző éghajlatú területein készült tanulmány (Englund 1965) szintén a kisemlősök (főként a pocokfélék) róka táplálkozásában betöltött elsődleges szerepét támasztotta alá. A róka északi területeken tapasztalt kisemlős dominanciájú táplálkozásának látszólag ellentmond, hogy nagy üregi nyúl sűrűségű svédországi területeken a nyúl képezte a róka legfontosabb táplálékát (Schantz 1980). Ez az élőhelyi adottságok zsákmányszerzésre gyakorolt hatásának fontosságát jelzi. Továbbra is Európa tőlünk északabbra eső területein maradva, azt tapasztalták, hogy mezei pocok gradáció esetén nő a pocok és csökken a róka nyúlfogyasztása (Englund 1965), a rágcsálóállomány hanyatlásakor pedig nő az alternatív zsákmány fajok (nyírfajd és havasi nyúl) fogyasztási aránya (Angelstam et al. 1984, Lindström et al. 1986). A róka gyomrokban házi macska, és vadon élő ragadozó emlősök, pl. menyét, amerikai nyérc, borz, sőt kétséget kizáróan elhullott róka maradványát is megtalálták (Englund 1965, Jensen és Sequira 1978, Sidorövich 1997, Baltrunaite 2002). A szarvasfélék közül leggyakrabban őz
