Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
2. Irodalmi áttekintés - 2.2. Ragadozó emlős fajok táplálkozási szokásainak jellemzése és kutatottsága
Lanszki J: Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai 19 Lamprecht (1978) megfigyelései szerint, az elejtett nagyobb prédát (nyúl, gazella borjú) a sakálok szétszakítják, és egymástól több méteres távolságban fogyasztják el. A nem egymás közvetlen közelében zajló táplálkozás előnye abban áll, hogy amikor az egyik sakáltól a tőle sokkal erősebb foltos hiéna (Crocuta crocuta) egyszerűen elveszi a táplálékát, a másik sakál zsákmányrészén azután a két sakál megosztozik. A sakált a gyors táplálkozás jellemzi, mert a nagyobb ragadozókkal szemben nem tudja megvédeni a zsákmányát. Az apró méretű táplálékot (rovar, rágcsáló, kisebb húsdarabok), amit nehezebb lenne ellopni tőle, lassabban fogyasztja el. Esetenként az el nem fogyasztott táplálékot biztonságos helyre hordja, és ott elássa (Lawick és Lawick-Goodall 1970, Lamprecht 1978). Tanzániában a foltos hiéna, az aranysakál és a panyókás sakál (Cams mesomelas) közötti táplálkozási kapcsolatokat vizsgálva Kruuk (1972) azt tapasztalta, hogy a sakálok dögeltakarítása nincs hatással a hiéna táplálékellátottságára. A sakál képes gazella borjút elejteni; a hiéna pedig a dögöt és a prédamaradványt elragadhatja a sakáloktól. A versengésben sem a sakál, sem a hiéna nem ejti zsákmányul a másikat. Kruuk véleménye szerint, a Ngorongoro Kráterben a sakálok nevezhetők a legsikeresebb ragadozónak. Nagyon érdekes a sakálnak az emberrel szemben tanúsított viselkedése is. Említettem, hogy óvatos, rejtőzködő, az embert kerülő faj, ugyanakkor alkalmazkodó is. Például Bangladesben az elpusztult háziállatok tetemei mellett a halottak maradványait rendszeresen „eltakarítják” (Poché et al. 1987), ami a helyi temetkezési szokásokkal függ össze. Nálunk a települések közelébe leginkább csak hideg, ködös időben merészkedik, de akkor sem tör be oda (Gellai 2002). A településekről származó táplálékoknak a sakál étrendjéből tapasztalt hiánya is ezt támasztja alá. Hívatásos vadászok (Gellai Tibor és Kolozsi Géza), valamint a terepi munkáink során tapasztaltak szerint a sakál általában jobban tart az embertől, mint a róka. A tapasztalatlan fiatalok viszont nagyon kíváncsiak, egészen közelről bámészkodva szemlélik az embert. Az esti szürkületkor elhangzott lövésre szinte azonnal üvöltéssel reagálhat, ugyanis a lövés egyenlő a táplálékkal. Életrevalóságát mutatja, hogy a megsebzett, de az éjszaka meg nem talált vadat a rókánál, és a hajnalban keresésre induló vadásznál előbb megtalálja. Hivatásos vadászok újabb megfigyelései szerint ehhez órányi idő is elegendő, sőt a már kizsigerelt vadat is megkezdi. Ezeknek a nagyvad egyedeknek a maradványai azután ugyanúgy jelennek meg a sakál hullatékokban, mintha azok a zsákmány elejtéséből származnának. A magyar Vörös Könyvben (Rakonczay et al. 1990), a kipusztult őshonos fajok között szereplő aranysakál státusát 1997-ig nem szabályozták, 1997-től egész évben, 2000-től idényben vadászható faj, de elterjedése miatt, egyes megyékben (pl. Somogy, Baranya) a vadászati hatóság egész éves vadászhatóságát is engedélyezi. Az aranysakál táplálkozási szokásainak korábban említett hazai (és európai) hiányos ismertsége, továbbá a feltételezett természetvédelmi és vadgazdálkodási jelentősége miatt 1996-ban kezdtük el a faj táplálékvizsgálatát dél-dunántúli területeken. Vörös róka (Vulpes vulpes Linnaeus, 1758) A vörös róka a legelterjedtebb ragadozó emlős a világon, a teljes északi hideg-övezetben előfordul, Ausztráliába betelepítették (Macdonald és Sillero-Zubiri 2004) A lehető legváltozatosabb élőhelyeken, a szubtrópusi területektől a sarkkörig, a különféle típusú erdőktől a nagyvárosokig, a síkvidéki területektől a magas hegyvidékig előfordul (Trense 1989, Mitchell-Jones et al. 1999). Hazánk legtöbb területén megtalálható, a legismertebb ragadozó. A vörös róka bár a közepes testméretű predátorok közé tartozik, a nagyragadozók visszaszorulása miatt sok területen csúcsragadozóvá lépett elő.
