Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
2. Irodalmi áttekintés - 2.2. Ragadozó emlős fajok táplálkozási szokásainak jellemzése és kutatottsága
Lanszki J: Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai 13 jelen. Lamprecht (1978) Serengetiben végzett megfigyelései szerint az aranysakál a nagyvadat, így a zebrát (Equus burchelli), a csíkos gnút (Comochaetes taurinus) és a Grant-gazellát (Gazella granti, korábban: Nanger granti), valamint a kisebb testtömegű csülkös vad közül a kifejlett Thomson-gazellát (Gazella thomsonii) csak dögként fogyasztja. Zsákmányul ejti viszont a Thomson-gazella és a Grant-gazella borját, a közönséges varacskos disznó (Phacocoerus africanus) süldőt. Egy Indiai vizsgálat (Aiyadurai és Jhala 2006) szerint az indiai farkas (Canis lupus pallipes) által elejtett 40-50 kg-os kifejlett kori tömegű indiai antilop (Antilope cervicapra rajputane) borjának a prédamaradványai jelentik a sakál legfontosabb táplálékát. Hasonlóképp, prédamaradványból fogyasztja a 120-240 kg-os indiai marávi (Boselaphus tragocamelus) 14-15 kg-os születési tömegű borját is. Különösen télen fogyaszthatnak sok dögöt. Bulgáriai megfigyelések (Stenin et al. 1983) szerint a nagyvadállományban elsősorban az őzgidát és a dám borjút veszélyezteti. Néhány eset ismert (Spiridonov, Wassilev szóbeli közlés cit. Demeter és Spassov 1993), amikor a sakálok magas hóban, vagyis a préda számára nehéz terepen eredményesen ejtettek el őzet és dámszarvast. Ezt, nyári időszakban (vagyis nem kritikus, borjazási időszakon kívül alacsony sakálsűrüségű bulgáriai területen gyűjtött hullaték elemzéssel nem tudtuk alátámasztani (Markov és Lanszki 2012). A szavannán végzett közvetlen megfigyelések szerint (Lawick és Lawick-Goodall 1970) a párok nem osztoznak a szomszédos sakálokkal a territóriumuk belsejében elpusztult, vagy a nagyragadozók által ott elejtett nagy testű állatok maradványain, viszont a mozgáskörzetük (vadászterületük) széléhez közel ezt a táplálékforrást megosztják egymás között. A sakál elkerüli a számára veszélyes állatokat. A kifejlett vaddisznó a sakál számára veszélyes, azt a kutyafélék, köztük még a farkas is ritkán zsákmányolják (JtjDRZEJEWSKA és J^drzejewski 1998). Nem gyakran, de vaddisznófogyasztást mutattak ki pl. Algéria hegyvidéki (Khidas 1990) és mezőgazdasági területein is (Amroun et al. 2006). Izraelben, késő őszi gyűjtésű mintákban a vaddisznó igen ritka táplálékelemnek bizonyult (saját vizsgálatok). Görögországban, Számosz szigetén és Momos területén - ahol alacsony a nagyvadfajok sűrűsége - egyáltalán nem találtak nagyvad maradványokat a hullaték mintákban (Giannatos et al. 2009). A Nestos folyó mocsaras torkolatvidékén késő tavaszi, kora nyári időszakban a kölyköktől származó hullaték mintákban viszonylag gyakran szerepeltek szarvasfélék és vaddisznó maradványai, az ugyanitt gyűjtött késő őszi minták alapján pedig mennyiségi arányait tekintve is számottevő volt a vaddisznó fogyasztása (saját vizsgálatok). Horvátországban nagyarányú csülkös vad és vadzsiger, vagy dög fogyasztását mutatták ki (BoSkovic et al. 2010). Hazai vizsgálatban a fogyasztott nagyvad főként vaddisznó, részben malac, vagy süldő volt, és csak kisebb részben állt a táplálék szarvasfélékből, amelyek egy része itt is dögfogyasztásból adódott. A vadon élő madarak között énekesmadarak és nagyobb testméretű madarak egyaránt találhatók. A sakál elsősorban a földön fészkelő és a talaj szint közelében megtalálható egyedek, valamint a fiókák közül képes zsákmányt ejteni, ezen kívül madártetemeket fogyaszt. A vadon élő madarak tojásainak fogyasztását legtöbbször a madárfogyasztással együtt kezelik. A tojásfogyasztás hullaték mintákból nehezen kimutatható, ezért előfordulását csak néhány tanulmányban említik (Lamprecht 1978, Macdonald 1979). Indiában (trópusi élőhelyen) a madarak fontos szerepet töltenek be a sakál táplálkozásában (Mukherjee et al. 2004). Bangladesben (Jaeger et al. 2007) főként a monszun idején, az eső elől megbújó madarakból fogyaszt jelentős arányban. A madarak itt másodlagos táplálékot jelentenek számára. Más bangladesi vizsgálatban viszont a madarak alkalomszerű előfordulását említik csak (Poché et al. 1987). Fácán, vízimadarak és tojásaik fogyasztásáról korábbi ázsiai vizsgálatokban is beszámoltak (áttekintette: Demeter és Spassov 1993), de nagyarányú fogyasztást egyedül Azerbajdzsánból emlí-
