Tóth Sándor - Ábrahám Levente (szerk.): A Dunántúli-dombság és környéke szitakötő faunája - Natura Somogyiensis 16. (Kaposvár, 2010)

Történeti áttekintés

TÓTH S.: A DUNÁNTÚLI-DOMBSÁG ÉS KÖRNYÉKE SZITAKÖTŐ FAUNÁJA 11 Dévai György, Bodnárné Pálosi Gabriella és Benedek Pál a szitakötők magyarországi előfordulási adatainak elemzése tárgyaló munkája (DÉVAI et al. 1976), nagyrészt irodalmi adatokra támaszkodva, 6^6 km-es mezőkből összeállított hálótérképeken 53 faj előfordulására utaló jeleket találhatunk a Dunántúli-dombságról és környékéről. Dévai György, Miskolczi Margit, Pálosi Gabriella, Dévai István és Harangi János, az 1982-ig rendelkezésre álló adatok birtokában összeállított UTM hálótérképeken, 53 faj a jelen kötetben érintett területeken való előfordulásáról találunk információkat (DÉVAI et al. 1994). A térképek teljes egészében irodalmi adatokra épülnek. Kovács Tibor, Ambrus András, Juhász Péter és Bánkuti Károly az 1988 és 2002 közötti időszakban Magyarország különböző tájain, kisebb részben mások által gyűjtött szitakötő lárvák és lárvabőrök faunisztikai adatait adják közre (KOVÁCS et al. 2004). A feldolgozott anyag 40 fajra vonatkozó tekintélyes mennyiségű adatot tartalmaz elsősorban a Kis-Balatonról, valamint néhányat a Balaton, illetve a Dél-Dunántúl térségéből. A közölt ritkaságok sorából kiemelkedik az Aeshna viridis, a Leucorrhinia caudalis, és a Leucorrhinia pectoralis. Kovács Tibor, Ambrus András és Juhász Péter újabb lárva és exuvium adatokat tartalmazó dolgozatukban 29 fajt említenek területünkről (KOVÁCS et al. 2006). Mocsáry Sándor Magyar Birodalom Állatvilága (Fauna Regni Hungáriáé)'" c. alapvető munkában (MOCSÁRY 1918), a szitakötőkkel foglalkozó fejezetben már 22 faj található föleg a Balaton térségéből. Steinmann Henrik az irodalmi adatok, a budapesti Természettudományi Múzeum, néhány vidéki múzeum, továbbá amatőr gyűjtők anyagának felhasználásával állította össze a fajok elterjedési térképeit, melyek jól szemléltetik a fauna kutatottságának akkori állapotát (

STEINMANN 1959b). Térképei azonban nem kompatibilisek az UTMrendszerrel, ezért az esetek egy jelentős részében nem lehet eldönteni, hová tartoznak a jelek. A magyarországi szitakötők faunisztikai és etológiai adatait közreadó dolgozatában (

STEINMANN 1962) a felsorolt fajok közül 50-nél szerepel a Dél-Dunántúl térségének is egy vagy több lelőhelye. Szitakötő határozójában (

STEINMANN 1984) említi a fajok egy részének előfordulási adatát is lelőhelyként, általában település formájában. Tóth Sándor számos munkájában foglalkozik a Dunántúli-dombság és környékének szitakötő faunájával. Első dolgozatában (TÓTH 1973) összefoglalja az 1970-es évek elején rendelkezésre álló fontosabb irodalmi és gyűjteményi adatok alapján a Bakony hegység faunájára vonatkozó ismereteket. Ebben 31 faj lelőhelyadata található a Balaton-medencéből is. Bakony természeti képe" program keretében, a saját és mások által 1980-ig végzett gyűjtések alapján állította össze ,y4 Bakony hegység szitakötőfaunája (Insecta: Odonataf c. kötetet (TÓTH 1980), melyben 35 fajt közöl a Balaton-medencéből is. A túlnyomórészt az 1978 és 1986 közötti időszak, gyakorlatilag a Bakonyvidék egészére kiterjedő gyűjtéseinek eredményét közreadó dolgozata (TÓTH 1985b), 43 faj adatait tartalmazza a Balaton-medence területéről. A tihanyi Külső-tó szitakötőit ismertető dolgozatában (TÓTH 1990a) leírja, hogy az 1970-es évek végén, valamint az 1980-as évek elején nagyon gazdag volt a víztér szitakötő faunája, a kimutatott fajok száma elérte a 40-et. Feltűnően erős populációja élt a területen több fajnak, közülük elsősorban a Leucorrhinia pectoralis-nak. A Balaton-felvidékről, valamint a Tapolcai-medencéből a Balatonba torkolló néhány jelentősebb kisvízfolyásában élő szitakötő fauna összehasonlító vizsgálatával foglalkozó dolgozata (TÓTH 1996) 29 fajt tartalmaz. A magas fajszám annak köszönhető, hogy a kutatott vízfolyásoknak több lassú áramlású és dús vegetációjú szakasza van, melyben elsősorban állóvizekre jel-