Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)

6. VIDRAMEGŐRZÉS - 6.1. Előzmények

6. VIDRAMEGŐRZÉS „... Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. Pedig ma már annyira van vele, hogy ha valami szépet meglát, nyomban arra gondol: mi hasznom lehet ebből? S ezért van az, hogy amit ilyen céllal fölépít, az hamarosan le is dől..." (részlet Wass Albert: A Funtineli boszorkány c. müvéből) 6.1. Előzmények A vidra - számos más ragadozó fajhoz hasonlóan - az ember versenytársa. Az ember azért, hogy a versengésből eredő hátrányokat mérsékelje, a versenytársakat elkerülheti, kiszoríthatja, vagy kiirthatja (CSÁNYI 2000). A vidrát az elmúlt évszázadokban az elterjedési területének nagy részén minden lehetséges módon üldözték. Ritka kivételként említhető Thaiföld, ahol a természethez még közelebb élő ember szelíd vidrákat használ a halászat során ...(KRUUK 1995) Pedig a vidra őrszemként (ú.n. sentinel indikátor fajként az emberi egészségre veszélyes anyagok jelzöjeként) vigyázza mindazokat a vizes élőhelyeket, amelyek a természetvédelem (vagyis mindannyiunk), a halgazdálkodás, vagy a szabadidő eltöltése, összességében az egészségesebb élet szempontjából fontosak számunkra! A régebbi időkben Magyarország több mint egyötöde természetes ártér volt, amelyet egész évben vagy időszakosan víz borított. Például 1730-1760 táján a teljes Balatoni Nagyberek víz alatt állt. Mária Terézia 1751 -es dekrétuma már foglalkozott vízrendezéssel, de akkor a gazdasági és műszaki feltételek még nem álltak rendelkezésre a vizek elvezetéséhez, az árvízvédelemhez. Ehhez a tájátalakító munkához elkezdtek megalakulni a társulatok, de a hosszas előkészületek után csak a 19. században gyorsult fel a természeti területek, köztük drasztikus módon az árterek, mocsarak átalakítása. Ez leegyszerűsítve a kisebb-nagyobb vízfolyások „megregulázásával", a mocsarak, lápok lecsapolásával járt. Mindez a mezőgazdasági termelésre alkalmas területek nyerése, vagy a települések, az ipar, a közlekedés terjeszkedése érdekében zajlott. A vidra korábbi természetes élőhelyei összezsugorodtak, a folyóink, berkeink korábbi halbősége (amit Bél Mátyás említ) a szabályozásokat követően megcsappant. A lakosság halellátását meg kellett oldani. Bár az Árpád-házi királyok korától ismertek halastavak, de elsősorban a 19. század végétől kezdődött nagyarányú halastó létesítés, többek között az egykori mocsaras, lápos patakvölgyekben, és a síkvidéki területeken is. Később, újabb hullámokban, pl. az 1960-as 1970-es években, nagykiterjedésű halastórendszereket létesítettek. A zavartalan és sokszínű élővilágnak helyet adó területekből, ahol a csúcsragadozók állománysűrüsége kicsi lehetett, leegyszerűsített, nagy halkoncentrációjú, ezáltal a halevő állatok számára vonzó, de állandó emberi jelenléttel zavart élőhelyek alakultak ki. Nagyjából ettől az időszaktól találkozhatunk gyakrabban vidráról szóló írásokkal is (pl. PÁK 1829, RUFFY 1883, LAKATOS 1900, ÉHIK 1932, PÖSCHL 1955, stb.). Ezek az írások a „kártételét" és az elpusztításának javasolt módjait részletezik, részben az értékes, dús