Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)

5. A VIDRA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI - 5.4. Eredmények

A vizsgálat felhívja a figyelmet a természetvédelmi kezelés alatt álló területek, és azok kezelésének fontosságára, továbbá a horgászhasznosítás alatt álló tavakon tapasztalható ellentmondásokra. e) Halastavak Táplálék-összetétel a Fonói és a Boronkai terület halastavain A vidra táplálékában területtől, évszaktól és évtől függetlenül általában a hal dominált, aránya a Fonói halastó körzetében (FHTk) 41% és 81 %, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben (BmTK) 67% és 91%> között alakult (20. melléklet). Azokban az időszakokban, mikor haltermelés folyt a tavakon viszonylag alacsony arányban fogyasztott a számára egyébként másodlagosan fontos táplálék-forrásokból, például a kétéltüekböl. A Fonói halastavon a II. mintavételi időszakban, a 3. és 4. évben a vidra számára kedvezőtlen élőhelyi feltételek mellett a kétéltűek (főként békák) váltak meghatározó táplálékká. Ez elsősorban a vidra tavaszi fő szaporodási időszakában volt jellemző, de kiemelkedően magas volt a kétéltűek fogyasztása nyáron is. A vidra számottevő mértékben fogyasztott gerincteleneket is. A legjelentősebb faj a sárgaszegélyű csíkbogár volt. A gerinctelenekből álló táplálékában nemcsak vízhez kötődő, hanem a tavakat körülvevő erdőkben élő szárazföldi fajok is szerepeltek, pl. kékfutrinka, májusi cserebogár. Az összes többi táplálékcsoport kis jelentőségű volt a három fő kategória (halak, kétéltűek+hüllők és gerinctelenek) mellett. A kisemlösök közül a Fonói területen rovarevőket, mezeinyulat, vándorpatkányt, pézsmapockot, vízipockot, mezei pockot, erdei pockot, valamint a Boronkai területen erdei egereket és erdei pockot evett. Őz fogyasztása egy esetben fordult elő (Fonói terület), amikor valószínűleg elhullott állatból táplálkozott a vidra. A vidra nyáron (különösen a fonói területen az első két évben) fogyasztotta a legtöbb madarat. A madártáplálékot zömében kistestü énekesmadarak alkották, de ezek mellett a Fonói területen fácánt és szárcsát, a Boronkai területen a szárcsa mellett récefélét is evett. A növényi táplálékot zömében vízhez kötődő fajok alkották, pl. gyékényfélék, sásfélék és békalencse. Előfordulási arányuk különösen a Fonói területen az I. időszakban volt magas, a Boronkai területen viszont alacsony szinten mozgott. A felmérések alapján megállapítható, hogy a halastavakon élő vidra elsődlegesen fontos (domináns) táplálékát más vizsgálatokhoz hasonlóan halak képezték. Az élőhelyi változások a vidra táplálékforrását jelentős mértékben érintették. A halgazdálkodás elmaradásának, a halsűrüség drasztikus lecsökkenésének és a növényzetben bekövetkezett kedvezőtlen változások hatására a vidrák a rendelkezésre álló, egyébként másodlagosan fontos táplálékforrásból főként kétéltűeket, kisebb részben vízi rovarokat fogyasztottak. Eközben a hal - időszakosan - másodlagosan fontos táplálékká vált. A vizsgált területeken történő halgazdálkodásnál tapasztaltakhoz hasonlóan, skóciai vizsgálatban WEBER (1990) télen és koratavasszal viszonylag nagyarányú kétéltű fogyasztást tapasztalt, ami szoros korrelációs összefüggést mutatott (r=0,86) a rendelkezésre álló táplálék csoport sűrűségével. Más élőhelyen viszont a vidra vízimadarakat és mezei nyulat fogyasztott jelentős mértékben (WISE et al. 1981). Más vizsgálatban a madarakat nyáron és az emlősöket egész évben másodlagosan fontos tápláléknak találták (SKARÉN 1993). Finnországi (SULKAVA 1996), valamint lengyelországi (HARNA 1993) megfigyelések szerint télen a vidra a befagyott tavakat övező területeken, az iszapban telelő kétéltűeket kereste meg és fogyasztotta előszeretettel. Az eredmények azt jelzik, hogy a halastavak körüli vizes élőhelyek (sasos, nádas, bokorfüzes, erdőfolt) a vidra számára lényeges táplálékszerző területnek minősülnek (KEMENES és DEMETER 1994), hiszen a vizsgálatok