Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)

5. A VIDRA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI - 5.1. A vidra zsákmányszerző viselkedése, vizsgálati módszerek

Egy manapság egyre gyakrabban használt módszerben a fogyasztott táplálék mennyiségi arányainak megítéléséhez, a vidra által fogyasztott táplálékelemek eltérő emészthetőségét (a táplálékelemek emésztési együtthatóját) is figyelembe vesszük (JEDRZEJEWSKA és JEDRZEJEWSKI 1998, JEDRZEJEWSKA et al. 2001). ERLLNGE (1967, 1968b) az ürülékanalízis pontosságát tesztelő etetési kísérleteiben azt tapasztalta, hogy a tényleges táplálékösszetételt legjobban a relatív előfordulási gyakoriság adatok közelítik meg. Igaz, akkor a biomassza összetétel számítás még nem volt ismert. A táplálék-összetétel vizsgálatok egyik izgalmas kérdése, hogy milyen összefüggés áll fenn a vidra által elfogyasztott táplálék, illetve a környezetében rendelkezésre álló táplálékféleségek mennyisége között. Főleg halgazdaságok területein lehet fontos a tisztázása. Ennek a kérdésnek a megválaszolására szintén különböző módszerek alkalmasak, így például kifejezhető az elfogyasztott zsákmányállatok tömege, vagy darabszáma a rendelkezésre álló zsákmánymennyiség arányában. Különböző (nem bonyolult) matematikai módszerek segítségével megállapítható az is, hogy melyek azok a zsákmányféleségek, amelyeket a vidra gyakoriságukra való tekintet nélkül előnyben részesít, vagy mellőz. Ez az úgynevezett preferenciabecslés (KREBS 1989). Továbbá kiszámítható, hogy az egyes zsákmányfajok arányát milyen mértékben befolyásolja a vidra egy adott területen, melyre a predációs nyomás számítás alkalmas (JEDRZEJEWSKA és JEDRZEJEWSKI 1998). Ez utóbbi meghatározásához ismernünk kell az egységnyi területen a ragadozók által elfogyasztott zsákmány számát. Ehhez viszont ismernünk kell a ragadozók számát, a zsákmányejtési arányt (legtöbbször közvetett módon): így a napi táplálékfelvétel alapján (pl. etetési kísérletekből), vagy a táplálék-összetétel (terepi mintagyüjtés) alapján. Példaképp említhetők ERLINGE (1967, 1968, 1969) vizsgálatai. ERLINGE megállapítása szerint a zsákmányállatok sűrűségének évközi változása, dinamikája befolyásolja a vidra táplálékában való részesedésüket. A két legfontosabb tényező véleménye szerint a táplálékállat elérhetősége, vagyis előfordul-e (és milyen sűrűségben) a kérdéses helyen a faj, illetve a másik a táplálék faj „sebezhetősége", vagyis a parti zónában, a vidra táplálékszerzési helyein fordul-e elő. ERLINGE több olyan területet hasonlított össze, ahol az egyes évszakokban különbözött a táplálék-összetétel. Az eredmények azt mutatták, hogy a vidra táplálékában ősztől tavaszig mindenütt a hal dominált, nyáron azonban voltak olyan területek, ahol a rákok és a madarak aránya meghaladta a halakét. Egyes területeken a rákok fogyasztása egész évben nagymértékű volt, amit azzal magyarázott, hogy ezeken a területeken a rákok nagy tömegben fordultak elő. Kisebb arányban szerepeltek a táplálékban kétéltűek. A halak közül főleg a nagy egyedszámban élő sügér és apró testméretű pontyfélék (főként bodorka) fordultak elő, e fajoknál évszakosán váltakozott, hogy part közelében tartózkodtak-e, így az is, hogy milyen részaránnyal szerepeltek a vidra étlapján. A táplálék-összetétel adatok és rendszeresen végzett próbahalászatok eredményeinek összehasonlítása szintén megerősítették azt a fontos tapasztalatot, amelyet a shetlandi tengerparti vidrák esetén is megfigyeltek (KRIJUK 1995), mely szerint a vidra nem befolyásolja a táplálékállatok mennyiségét. A „top-down" hatás (a kérdéses faj befolyásolja a zsákmány és ezen keresztül az alsóbb táplálkozási szinteken előforduló fajok mennyiségi viszonyait) a vidra oldaláról nem jelentős. ERLINGE szerint a vidra pozitív szerepet tölthet be a természetes halközösségek változatosságának fenntartásában. Pisztrángos-lazacos skóciai folyókon befogott vidrákba ártalmatlan, a szervezetből lassan ürülő cink izotópot injektáltak (CARSS et al. 1990). Ez lehetővé tette, hogy a megjelölt állatok ürülékét azonosítsák és így az egyedi zsákmányfogyasztásról is értékes információt gyüjthessenek. Azt tapasztalták, hogy egy vidra a téli időszakban általában napi egy nagy testű (30 cm feletti) pisztrángfélét fogyaszt el. Többségében hím lazacok