Ronkay Gábor - Ronkay László - Ábrahám Levente (szerk.): A magyarországi csuklyásbaglyok, szegfűbaglyok és földibaglyok atlasza - Natura Somogyiensis 8. (Kaposvár, 2005)

RONKAY G. & RONKAY L-l CSUKLYÁS-, SZEGFŰ-, ÉS FÖLDIBAGLYOK 219 aedoeagus hosszú, hengeres, a carina egy kitüremíthető, fogazott léccel ellátott. A vesica igen hosszú, csőszerű, középtájt kiszélesedő; több diverticulumot és egy szubterminális tüskemezőt visel. A nőstény tojócsöve eléggé hosszú, de lágy, az ostium bursae nagy, széles, szemcsésen kitinizált. A ductus bursae igen hosszú, széles és lapított, hoszszanti kitinlécek és bordák erősítik. A cervix bursae elliptikus, erős redőkkel és bordákkal, a corpus bursae gömbded, szalagszerű szignumcsíkokkal díszített. Kis fajszámú mediterrán-kisázsiai csoport, összesen négy faja ismeretes, melyek Dél-Európában és KisÁzsiában honosak, csupán egyetlen, erősen expanzív faj terjedt el szélesen a zonális erdőssztyepp és a tajgaszegély nyíltabb biotópjaiban és egészen a pacifikus területekig hatolt. Rendszertanüag az Ammoconia LEDERER nemmel áll szoros rokonsági kapcsolatban, elterjedésük és élőhelyigényük is erősen hasonló. A nyíltabb élőhelyek: száraz és mérsékelten nedves gyepterületek, sziklalejtők, ritkás bokorerdők, hegyi rétek és szubalpin gyepek lakói; rendszerint lokálisak és szórványosan fordulnak elő. Ősszel repülnek, peteként telelnek, a hernyók lágyszárú kétszikúeket fogyasztanak. Magyarországon csupán egy Antitype faj honos, további fajok előkerülése nem várható. Az ajaktapogató rövid, enyhén felfelé görbülő, oldala sötét, csúcsa világos. A hím csápja finoman pillás, a nőstényé fonalas. A fej- és torszőrzet az elülső szárny alapszínével megegyező, fényes világosszürke. A homlokon a csáptövek alatt vékony, fekete csík fut. A gallér felső harmadában és a válltakarók szegélyén fekete végű szőröket találunk. Az elülső szárny nyújtott, a nőstényeknél a szárny csúcs lekerekítettebb. A kör-, a vese- és csapfolt vékony sötét vonallal körülrajzolt, a foltok belseje az alapszínnél világosabb kitöltésű. A csapfolt rövid és széles alapú, a vesefolt sötét magvú. A keresztvonalak kettősek, fehéresszürke kitöltésűek. A belső keresztvonal hullámos, a külső ívelt, gyengén fogazott. A csapfolt csúcsát a külső keresztvonallal egy sötét ékfolt köti össze. A hullámvonal vékony, fehéresszürke, belső oldalán a nyílfoltok erőteljesek. A rojt világosszürke, sötétebb, szabályos mintázattal. A hím hátulsó szárnya fenyesfehér, a nőstényé erőteljes sötétszürke behintésű, itt az erek is sötétebben fedettek. A rojttő mindkét ivarnál kifejezetten sötét, a rojt fehéres. A fonák fehéresszürke, változó erősségű szürkés behintéssel. A holdfolt és az elülső szárny mintázata a felszínről erősen átütő (151. ábra). 151. ábra: Antitype chi (LINNAEUS, 1758)