Ronkay Gábor - Ronkay László - Ábrahám Levente (szerk.): A magyarországi csuklyásbaglyok, szegfűbaglyok és földibaglyok atlasza - Natura Somogyiensis 8. (Kaposvár, 2005)
220 NATURA SOMOGYIENSIS A nem legnagyobb elterjedési! faja, a Brit-szigetektől (ssp. olivacea STEPHENS, 1831) a Távol-Keletig terjedt, és észak felé is magasra elhatol, Skandinávia nagy részéről kimutatták. Magyarországon szórványosan sokfelé megtalálták, jellemző élőhelyei meleg, száraz mészkő- és dolomit-sziklagyepek, hegyi rétek és erdőszegélyek; sehol sem gyakori. Egyetlen nemzedéke augusztus közepén jelenik meg és október elejéig repül; a mesterséges fény és a csalétek is vonzza. Nappal rendszerint köveken, sziklákon pihen, de frissen kelt példányai olykor fatörzseken szárítkoznak. Hernyója nyúlánk, fűzöld, finom sárgás behintéssel. Mellékhátvonala élesen kirajzolt, vékony fehér csík. Oldalvonala széles, krétafehér, ritkán sárgásfehér is lehet. Feje a test színével megegyező zöld. Laza szövedékben, levelek között bábozódik. Peteként telel. Lágyszárúakon polifág. Típuslelőhely: Európa (= suffusa ROBSON, 1891). -Fehér őszibagoly chi (LINNAEUS, 1758) 41. nem: Ammoconia LEDERER, 1857 Rendszerint nagytermetű, erős testű lepkék. A fej nagy, az ajaktapogató rövid, a nyelv fejlett. A hím csápja pillás, a nőstényé fonalas. A homlok sima, dúsan szőrözött, a tor szőrzete eléggé egynemű. Az elő- és utótori pamacsok szétállóak, a válltakarók szegélye erősen a torközépbe olvadó. A potroh hosszú és erős, rásimulóan szőrözött, a hím farpamacsa nagy. A lábszárak tövisesek. Az elülső szárny nyújtott és hegyes, eléggé magas, a külső szegély kissé hullámos. A hímivarszerv felépítése az Antitype nem fajaiéhoz hasonló, de jóval robusztusabb. Az uncus rövid, a tegumen széles és alacsony, kis penicularis lebenyekkel. A fultura kicsípett csúcsú, széles deltoid, a vinculum igen erős, V-alakú. A válva nyújtott, hosszú és hajlott, csúcsba keskenyedő. A costa erős, egyes esetekben nagy, aszimmetrikus ventrális nyúlvánnyal. A cucullus háromszögletű és hegyes, erős sörtékkel sűrűn fedett; corona nincs. A sacculus igen nagy, disztális részén erős, aszimmetrikus kinövés(ek) lehetnek; a clavus fejlett, kúpos vagy gumószerű. A harpe csak alaplécével képviselt, az ampulla igen pici és gyenge vagy teljesen hiányzik. Az aedoeagus vastag és disztálisan hajlott, a carina csőrszerű, fogazott nyúlványban végződik. A vesica rövid, visszahajló cső, egy kis tövi diverticulumot és egy eltérő erősségű tüskékből álló terminális tüskemezőt visel. A nőstény tojócsöve rövid és vastag, a papillák erősek. Az ostium bursae trapézalakú, fogazott, erős lemez, a ductus bursae igen rövid, disztális szakasza szklerotizált, a proximális rész hártyás és redőzött. A cervix bursae nagy, hajtogatott felszínű kúp, erősebb bordákkal és csúcsi résszel; a corpus bursae zsákszerű, hártyás, hosszú szignumokkal. A főként a Mediterráneumban és Kis-Ázsiában elterjedt nemet mindössze öt faj képviseli, melyek közül egyet Magyarországon is megtaláltak, egy további faj felbukkanása nem kizárt. A nemet - elsősorban a lábszárakon megtalálható tövisek alapján - korábban a Noctuinae családba tartozónak vélték, azonban egyéb morfológiai bélyegei egyértelműen mutatják az Antitype nemmel való szoros rokonságát. Meleg- és szárazságkedvelő, főként mediterrán bokorerdőkben és bozótosokban, xerotherm hegyi sztyeppekben élő állatok, csupán egyetlen faj alkalmazkodott a zonális erdőssztyepp zártabb erdővidékeihez és hatolt magasabban észak és kelet felé. Egynemzedékes őszi fajok, peteként telelnek, hernyóik lágyszárúakon polifágok. 1 (2) Az elülső szárny alapszíne okkerbarna, a belső térben több-kevesebb szürke behintéssel. A hím hátulsó szárnya világosszürke, sötétebb szegéllyel. Az ajaktapogató rövid, egyenes előreálló. A hím csápja gyengén fogazott, a nőstényé fonalas. A fej- és a torszőrzet egyöntetű, az elülső szárny alapszínével megegyező. A lábak barnák. A kör- és a vesefolt egyetlen határozott vonallal körülrajzolt, az alapszínnél világosabb kitöltésű. A külső keresztvonal és a vesefolt közötti tér általában besötétülő. A csapfolt csak igen halványan kivehető, bázisa a belső keresztvonalon azonban gyakorta sötét, sokszor feketés. A
