Ronkay Gábor - Ronkay László - Ábrahám Levente (szerk.): A magyarországi csuklyásbaglyok, szegfűbaglyok és földibaglyok atlasza - Natura Somogyiensis 8. (Kaposvár, 2005)

RONKAY G. & RONKAY L.: CSUKLYÁS-, SZEGFŰ-, ÉS FÖLDIBAGLYOK 215 resztvonal hullámos, a külső gyengén ívelt, fogazott; az árnyékvonal igen erőteljes, de elmosódó szegélyű. A középtér gyakran sötétebb szürke és/vagy vörhenyes behintésű. A körfolt általában csak a sötét példányokon kirajzolódó, kifejezetten szögletes. A rojttő világos, belső oldalán laza, sötét foltsorral, a rojt szürkés árnyalatú barnássárga. A hátulsó szárnyon a holdfolt csak igen halványan látható. A rojt sárgásfehér. A fonák tejfehér, halványsárga és szürkés behintéssel, a holdfolt és a vese folt árnyéka jól, a külső keresztvonalé halványan kirajzolt. 149. ábra: Tiliacea sulphurago ([DENIS & SCHIFFERMÜLLER], 1775) Mediterrán faj, mely észak felé viszonylag magasra, Skandinávia középső vidékeiig, kelet felé a Krímig és a Déli-Kaukázusig terjedt. Meleg- és szárazságkedvelő, északon a homokterületek lomberdeiben, másutt xerotherm tölgyesekben és bokorerdőkben, mediterrán bozótosokban fordul elő. Magyarországon országszerte megtalálható de eléggé szórványos elterjedésű, nagyobb számban a hegy- és dombvidék déli lejtőin tenyészik. A legkorábban megjelenő hazai Tiliacea, augusztus közepén már sokfelé repül, rajzása október végéig tart. Hernyója vörösesvagy hamuszürke, barnán szegélyezett fehér hátvonallal és fehéres mellékhátvonalakkal, a vonalak között egy-egy barna ferde vonással. A pontszemölcsök fehéresek, jól láthatóak. Oldalvonala fehér, szélén sárgásvörös behintéssel, fölfelé feketésen határolt; a hasoldal és a nyakpajzs fehéres, feje kicsi, feketésbarna. Peteként telel. A hernyó tölgyféléken, kőris- és juharfajokon táplálkozik. Típuslelőhely: Svédország (= fulvago aut, nee CLERK; schawerdae STAUDER, 1923). Kénsárga őszibagoly sulphurago ([DENIS & SCHIFFERMÜLLER], 1775) 38. nem: Mesogona BOISDUVAL, 1840 Közepes termetű, erős testű, viszonylag rövid szárnyú lepkék. A fej viszonylag kicsi, a homlok sima, az ajaktapogató rövid, ferdén felfelé hajló. A hím csápja finoman pillás, tengelye vastag, tövi pamacsa jól fejlett; a nőstényé vékony, fonalas. A tor vaskos, szőrzete egynemű, a gallér és a válltakarók csak kevéssé különülnek el. A lábszárak tövisesek (ezért sokáig aNoctuinae alcsaládba sorolták). A hím potroha viszonylag rövid, hengeres, a nőstény esetében kifejezetten rövid, hordószerü. A szárnyak erőteljesek, a hímek