Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

LANSZKI J.: RAGADOZÓ EMLŐSÖK TÁPLÁLKOZÁS-ÖKOLÓGIÁJA 105 zel található, ugyanez a rókánál ritkán fordul elő (MACDONALD 1980). Ezeket a különbségeket elsősorban a faj hazai elterjedésének központjában lehetett jól megfigyelni. Hazai^ megfigyelés szerint (GELLAI 2002) a családi csoport territóriuma 2,5-4 km

2

. Élőhelyét Afrikában a füves szavanna jelenti, más területeken a fás legelőket, bokorerdőket, bozótos, nádas és parlagterületeket, a háborítatlan élőhelyeket kedveli. Állandó, szaporodóképes állománya farkastól mentes területeken lehetséges (MITCHELL-JONES et al. 1999). Az arany sakál vadászati stratégiájáról és táplálék-összetételéről csak néhány dél-kelet európai, ázsiai, valamint kelet- és észak-afrikai vizsgálati eredmény áll rendelkezésre. Az irodalom e tekintetben (LAMPRECHT 1978, GITTLEMAN 1985, 1989, MACDONALD és BARRETT 1993), különösen a közép-európai régióban, erősen hiányos. Táplálékában a kis testű préda fajok, elsősorban a rágcsálók és a madarak dominálnak (LITVINOV 1979, ISHUNIN 1980). A Bulgáriában élő sakálok télen főleg dögevők, még a fajtársuk tetemét is elfogyasztják, ezen kívül növényeket, pl. fűféléket, málnát, gabonát és egyéb magvakat találtak táplálékukban (ATÁNASSOV 1953). Kazahsztáni vizsgálatokban 75 különböző táplálék taxon fordult elő az étlapján (TARYANNIKOV 1974), köztük például halak, hüllők és kétéltűek. Afrikában végzett megfigyelés alapján kígyófogyasztást is leírtak (LAWICK 1970). Kazahsztáni vizsgálatok szerint a sakál táplálékának 68-84 %-át emlősök, főleg rágcsálók alkotják (ISHUNIN 1980). Más vizsgálatokban nyulat, fácánt, vízivadat és tojásokat is találtak a táplálékában (GIDAJATOV 1965, DEMETER és SPASSOV 1993). Esetenként jelentős háziállat és nagyvad borjú fogyasztást írtak a rovására (STENIN et al. 1983, DEMETER és SPASSOV 1993). A háziállat (juh, kecske, sertés, baromfi) állományban való pusztítás valószínű okaként a sakálok gyors európai térhódítását jelölték meg (STENIN et al. 1983). Izraeli vizsgálat szerint a sakálok képesek a legelőn tartott szarvasmarha borját zsákmányul ejteni (YOM-TOV et al. 1995). Feltételezések szerint a nagyvad állományban elsősorban a fiatal őzgidát és a dám borjakat veszélyezteti (STENIN et al. 1983). Objektív vizsgálatok szerint a sakál a rendelkezésre álló táplálékból jellemzően magányos vadászat során választ. Viszonylag rövid lábai miatt kitartó futásra kevésbé képes, mint a farkas, ezért inkább lesből támad (ALIEV 1969, LAWICK 1970, TARYANNIKOV 1974, LAMPRECHT 1978). Zsákmányszerzése tehát jellemzően magányos vadászat során zajlik, de előfordul a párban és esetenként - az utódok vadászatra tanítása idején - a családi csoportban történő vadászat is (összefoglalta BEKOFF et al. 1984, GITTLEMAN 1989). Ekkor 3-7 egyed látható együtt, a csoportot a domináns szülőpár és kölykeik alkotják. A Serengeti Nemzeti parkban, Kelet-Afrikában, nyílt terepen végzett megfigyelés szerint (LAMPRECHT 1978) az aranysakálok kétszeresen sikeresebben ejtettek el kifejlett Thomson gazellát párban, mint magányosan, de a sikeresség aránya ekkor is mindössze 32% volt. A zsákmányból gyorsan, nagy mennyiséget képes elfogyasztani a nagyobb testű ragadozók (pl. hiéna) jelenléte miatt, melyek a prédáról elűzik a kisebb ragadozókat. Előszeretettel fogyasztja el a dögöket, illetve a nagyobb ragadozók, vagy vadászok által elejtett vad maradványait, vagy a sebzett vadat is. Hazai tapasztalatok szerint (Kétújfalu körzete, GELLAI 2002) a sakálok 90-es évek elején tapasztalt megjelenését követően a vadászterület őzállománya 2-3 évig csökkent, majd a következő évben a kiinduló létszám kb. 80%-át elérve stagnált. Az őzek testtömege a sakál megjelenése óta (10 év alatt) mindkét ivarban közel 2 kg-ot nőtt, ezt követte a trófea tömegének növekedése is. Az elmúlt években több kiváló minőségű bakot tudtak lövetni, mint a korábbi évtizedekben ott, ahol a sakálok a természetes kiválogatódásban résztvettek. A rekord trófeával (564 gramm) rendelkező őzbak is a sakálos terület kellős közepén élt. A különleges trófeákra pedig nagyobb kereslet van, mint az átlagosakra. A vadászterület értékét tehát növeli a sakálok jelenléte. Nagyon érdekes a sakálnak az emberhez fűződő viselkedése is. Települések közelébe csak hideg, ködös időben merészkednek, de akkor sem törnek be oda (GELLAI 2002). Hivatásos vadászok (GELLAI T és KOLOZSI G.), valamint a terepi munkáink során tapasztaltak szerint a sakál általa-