Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

100 NATURA SOMOGYIENSIS fogyasztásban nem a predáció, hanem inkább más tényezők játszottak fontos szerepet, így legyengüléshez és elhulláshoz vezethettek betegségek, a kemény tél, a táplálékhiány, valamint a vadászatok alkalmával a sebzést követő keresés hiányossága is. Ezen túlmenően a ragadozók a lőtt vad zsigereit is elfogyasztják (zsigerelés elvileg nem a lövés helyszínén történik), melyek maradványai szőrszálakkal együtt esetenként a gyűjtött mintákban is előfordulhattak. A táplálékként leggyakoribb csülkös vad a vaddisznó, mely egész évben szerepel a róka étlapján. Ennek oka az lehet, hogy az általa okozott erdei, mezőgazdasági, valamint természetvédelmi károkozás miatt a helyenként megnövekedett állománya egész évben gyéríthető (kocára van kíméleti időszak), így a fentiek értelmében fordul elő leginkább táplálékként. Az apróvad közül a mezei nyúl fogyasztása éves viszonylatban néhány tizedszázalékot tesz ki a vizsgált, nem tipikusan apró vadas jellegű mezőgazdasági és erdei területeken. A fácán részaránya egyes mezőgazdasági területeken magasabb, mint az erdei élőhelyeken, de összességében, éves viszonylatban biomassza számítás alapján részaránya a táplálékban 1-2 % körül mozog. A fácánvadászat idényében ennél nagyobb arányú az előfordulása. Vízimadarak a halastavak mentén élő rókák táplálékában fordultak elő, de éves viszonylatban, ott is csak néhány százalékos arányban. Az eredményeket befolyásolja, hogy a vizsgált halastavak természetvédelmi kezelés alatt állnak. Ezeken a területeken vízivad vadászat nem folyik, így sem kibocsátással összefüggő nagyobb állománysűrűségből, sem pedig sebzésből eredő többletfogyasztás nem fordulhatott elő. Alföldi, apróvadban gazdagabb területeken ennél jelentősebb a vadászható apróvad fajok predációja (ERDEI 1977, FARKAS 1983, HELTAY 1989, BEGALA et al. 2000, HELTAI et al. 2000a), azonban súlyos kártételről ott sem számoltak be. A róka kiváló élőhelyi alkalmazkodóképességét, urbanizálódásra való alkalmasságát számos tanulmány bizonyítja (pl. DONCASTER et al. 1990). A faj jelenlétével tehát lakott területeken is egyre gyakrabban számolnunk kell. Háziállatokat, vágási maradékot és hulladékot főként az emberi települések közelében élő rókák fogyasztanak, az összefüggő erdőkben élőknél ez szinte soha nem fordul elő. A baromfi telepekre, háztáji udvarokba (akár fényes nappal is) bejáró róka megfelelő védekezés hiányában jelentős kárt okozhat, a nem szakszerűen működtetett dögkutakról pedig betegségeket hurcolhat szét. Nyilvánvaló, hogy az egyre növekvő hazai rókaállomány erőteljes szabályozásra szorul. Jobb, ha ezt nem a különféle betegségek végzik el, melyek a háziállatokra és az emberre is veszélyesek. A gyérítés módszerei között valószínűleg nagyobb szerepet kapnak a jelenleg még kevés területen használt szelektív gyérítésre alkalmas elevenfogó ládacsapdák (SZEMETHY és HELTAI 2000a, 2000b, 2001). A róka kutatásával kapcsolatos további részletek az alábbi sorszámú publikációkban találhatók meg: [6, 12, 13, 14, 15, 17, 18, 20, 21, 22, 23, 26, 27, 30, 31].