Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)

Mészáros Ádám: Felvidéki magyarok betelepülése Barcsra és környékére a II. világháború után

Teljesen más volt a helyzet a másik oldalon, a Csehszlovákiából erőszakkal kitoloncolt magyar családok esetében. A következőkben visszaemlékezéseket idézünk, hogy betekintést nyerjünk a kitelepítést megelőző időszak történéseibe és figyelemmel kísérjük a Magyarországra telepítettek sorsát. A Komáromtól északra fekvő Udvard községből számos családot telepítettek ki. Szulokba is többen érkeztek onnan. „ Szülőfalum, Udvard, a háború vége felé teljes tudatlanságban élt, mert a rádiókat a nyilasok összeszedték. Az első rémhírek azért már megérkeztek. Tudomásunkra jutott, hogy 1944. augusztus 20-ára tervezték a besztercebányai felkelést. A céljuk az volt, hogy hatszázezer magyart áthajtanak az Ipolyon és a Dunán. Tiszta szlovák nemzeti államot akarnak létrehozni. A németek tudomást szereztek erről, és kegyetlenül megsemmisítették az egészet. A hír már félelmet okozott a lakosság körében. A magyarok számára sajtó, rádió vagy valami más tájékozódás nem volt. Csak a rémhírek jöttek minden nap. minden változatban. A falu parasztgazdái nem törődtek semmivel, rendületlenül szántottak-vetettek, mert azt elképzelni sem tudták, hogy őket ősi földjükről el lehet zavarni. Az orosz csapatok 1945. március 29-én érkeztek hozzánk. A bírót és az elöljáróságot bízták meg a rend helyreállításával. Április elsején az orosz főhadiszállás Udvarára települt, ezért az egész falut kilakoltatták. 5 kilométeren belül nem volt szabad letelepedni. Földalatti irodákat építettek, de hogy kik és hogyan, azt senki nem tudta meg, soha. A kilakoltatás három hétig tartott. Ezt követően a rend és a nyugalom helyreállt. Az elöljáróság a magyar iskolákat is beindította. A cseh csendőrök és a národny szpravcák 1945 júniustól szállták meg a falut. A községházát, üzleteket, mindent, még a borbély és szabó műhelyeket sem hagyták ki. A deportálások 1945 szeptemberében kezdődtek. Folyamatosan jöttek, és vitték a kijelölt személyeket, családokat a vagonokba. Ez idő alatt senkinek sem volt nyugodt éjszakája, mert nem lehetett tudni, kinek a háza előtt állnak meg a katonai ponyvás autók. Az 1946 februárjáig tartó időszak a falu vészkorszaka volt. Télidőben, hideg fagyban, fűtetlen vagonokban, kicsi gyermekekkel utazni elképzelhetetlen szenvedés volt. Sehol hideg vagy meleg ételt nem kaptak, 4-5 napi utazás után érkeztek Csehországba, ahol a módosabb parasztok vásárolták őket. Akik féltek ettől a sorstól, azok átszöktek Magyarországra, mert a csehek ezt nem tiltották. Akiket háborús bűnösnek tartottak, azokat többször próbálták áttenni a határon, de a magyarok nem fogadták be őket. Akiket a lakosságcserére kijelöltek, azok 1946. október 26-án kapták meg a pozsonyi magyar meghatalmazottól az Igazolványt, a Fehérlapot. Ebben tudatták, hogy az áttelepítésre kijelöltek listájára kerültünk, védelmet kapunk, és minden kötelezettség alól felmentenek bennünket. A második értesítés 1947.