Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)
Ander Balázs - B. Czeller Szilvia: Csehszlovákia - 1968
katonákat gyülekezni. A bevonulás után rövidesen a KTSZ-beli kollégáimmal találgattuk, hova mentek a barcsiak. Én rávágtam, hogy oda, ahova az oroszok, biztos Csehszlovákiába... Pár napra rá felhívott telefonon a helyi rendőrkapitányság vezetője és jóindulatúan figyelmeztetett: - Győri elvtárs! Vigyázzon, mit beszél, mi nem akarunk magának kellemetlenséget! - Akkor megértettem, hogy jobb, ha nem mondok senkinek semmit. " Többen a téli ruhájukat el sem vitték, gondolván, csak néhány napig, esetleg egy hétig maradnak távol az otthonuktól. Ebbéli gondolatukban csalatkozniuk kellett, hiszen a leszerelés csak hónapokkal később, 1968. október 31-én következett be. A 63. Gépkocsizó Lövész Ezred - melybe a barcsi katonák is vonultak - a nagyatádi helyőrség meghatározó alakulata volt az 1968-as események idején. 7 Nemcsak tartalékosok, hanem az akkori sorkatonák is csatlakoztak a csapathoz azon a napon. Ezt a tényt erősítette meg Vértes György barcsi és Szabó László drávaszentesi lakos, 1968-as sorkatonák. Bertalan Ferenc bevonuló tartalékos említése szerint július 27-én a nagyatádi laktanyában sorkatonák tették le az esküt, és ő is egy babócsai újonccal került egy sátorba. Tatai János: „Csak egy-két napos gyakorlatra gondoltam, mikor kézbe kaptam a behívót, ezért csupán a nyári katonaruhámba beöltözve vonultam. A nagyatádi laktanyában csak egy napot töltöttünk, felvettük a lőszert, technikát. Néhány embert létszámfelettiként hazaküldtek, nekem nem volt ilyen szerencsém. Aztán megkaptuk a parancsot: Indulás! Éreztem, hogy baj lesz, nem egyhamar kell hazajönni. " Czeller István: „Amikor a nagyatádi laktanya közelébe értünk, láttam, hogy ott már indulásra készen dübörögnek a harckocsik. Az állomány vitte ki az ágyakat, felszerelést. Nekünk is kiosztották a menetfelszerelést, én AK gépfegyvert kaptam. Az eligazításon azt mondták, hogy gyakorlatra fogunk menni. Én gondoltam, hogy a tiszta új fegyvereket, harckocsikat mi nem emiatt kapjuk. Nagyatádon két parancsnokra emlékszem: az ezredparancsnok Takács István volt, és Magyar őrnagy neve maradt meg bennem. Estefelé indult meg a menetoszlop, 3-400-an lehettünk. Távozásunkkor szinte teljesen kiürült a laktanya. " Kevesen tudtak értesítést küldeni hollétükről, az otthoniak javarésze csak több hét után kapott hírt családtagjáról. 7 Az alakulat 1961-1990-ig működött, parancsnoka 1963-1973-ig Takács István alezredes volt. Forrás: www.hm.gov.hu