Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)

Ander Balázs - B. Czeller Szilvia: Csehszlovákia - 1968

Oldalak Czeller István katonakönyvéből Rezsonya Jánosné 8 így emlékszik: „A férjem reggel dolgozni indult az állami gazdaságba. A kiskapuban kapta meg a behívóját. Nem is csomagolt semmit, csak ment rögtön. Sokat kutakodtam, merre kerülhetett. Néhány nap múlva Nagyatádra kellett mennem értekezletre, könyvelőként dolgoztam az állami gazdaságban, melynek központja volt ott. Egy orosz tiszttel találkoztam akkor, aki a szovjet laktanyából idénymunkában a gazdaságban dolgozó kato­nák ügyeit intézte. Ez a tiszt kiválóan beszélt magyarul, ő mondta el, hogy a magyar katonák Gödöllő környékén állomásoznak. Később tőle tudtam meg azt is, hogy átlépték a csehszlovák határt. A falumbeli feleségekkel is megosztottam ezt a hírt." Öt adatközlő is állítja 9 , hogy néhány hét elteltével a barcsi tanács nagytermében kaptak tájékoztatást Dr. Papp Ferenc járási tanácselnöktől arra vonatkozóan, hogy a barcsi katonák Csehszlovákiában teljesítenek hazafias szolgálatot, semmi bántódásuk nem esett. Bár a nagyterem állítólag tele volt, az általam megkérdezett többi hozzátartozó ezt az esetet megerősíteni nem tudta, igaz, hogy az akkori szülők ma már nem élnek. Gondot okozott a barcsi üzemekben a nagyszámban behívott szakmunká­sok pótlása, a termelés és a földeken a nyári-őszi betakarítás folyamatosságá­nak biztosítása. A barcsi Fürészüzemben a mozgósítást követő első napokban alig lehetett a műszakot beindítani, mert a létszám közel fele hiányzott. 10 8 Rezsonya Jánosné Bitó Margit (1940) somogytarnócai lakos közlése. 9 Fehérvári Györgyné Jéger Terézia (1944), Imre Mária (1942), Csík Györgyné Ürmös Anna (1944), Komlós Istvánné Oblián Mária (1940) barcsi katonafeleségek és Hosszú ístvánné Papp Margit (1942) somogytarnócai lakos elmondása alapján. 10 Fenyvesi Csaba (1941) 1968-ban fűrészgyári műszakvezető, barcsi lakos közlése.

Next

/
Thumbnails
Contents