Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben” – egy régi barcsi visszaemlékezései

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben... " Egy régi barcsi visszaemlékezései 5. A hadifogság évei (1943. január-1951. december) Megindultunk a faluból kifelé, egy domboldalon fel, amikor észrevettük, hogy az előttünk lévő emberektől szedik el a puskát, és a karjukról csatolják le az órákat. Jószerével semmit sem láttunk a nagy hóban, még ki sem lehetett oldalra lépni, mert az oroszok azonmód ránk lőttek. Állítólag elől egy alezredes ment, aki megadta magát, és utána nekünk is meg kellett adnunk magunkat, elszedték a fegyverünket. Mire fölértünk a dombra, akkor vettük észre, hogy az oroszok talán még ötvenen sem voltak. Ez volt a magyar tiszti kar fejetlensé­gének az eredménye. Kivételek köztük is voltak. Utólag meg lehet érteni őket is, mivel saját elhatározásuk szerint nem nagyon intézkedhettek. Még a legma­gasabb rangban lévő tiszt sem intézkedhetett egyedül, mert mindent a németek utasítása szerint kellett végezni, és főleg tudták azt, hogy ez a harc nem a mi érdekünkben folyik. Ahogy fölértünk a dombtetőre, az oroszok elszedtek tőlünk mindent. Én eldobtam a naplómat is, mert nem volt benne túl jó vélemény az oroszokról. Január 18-án fogságba estünk. 38 Nem tudom hányan voltunk, de nagyon sokan. Megindult a reményvesztett és elkeseredett, már hadifogolyként szereplő menet. Úgy éreztük, hogy halálra vagyunk ítélve. Nagyon hideg volt. Esett a hó és egész éjjel gyalogoltunk. Estére beérkeztünk egy faluba. Reggel láttuk, hogy még mindig a faluban vagyunk. Akkor vettük észre, a faluba körbe-körbe visznek bennünket, mert nem tudtak elszállásolni minket. Azért, hogy meg ne fagyjunk, állandóan meneteltették a társaságot. Voltak, akik bementek a házak­ba. Én akkor már olyan beteg és gyenge voltam, hogy vezettek a századtársaim. Egész nap mentünk tovább. Én estére annyira legyengültem, hogy azt mondtam a századtársaimnak, hogy menjenek, őnekik is van elég bajuk, én pedig lefek­szek itt a hóba, és egy kicsit pihenek. Nagyon hideg volt, és észak felől fújta a szél a havat. A jobb fülemet és jobb szememet telefújta hóval a szél, és én olyan tehetetlen voltam, hogy azt hiszem, még a hó is belefagyott a szemembe. A szememmel egyáltalán nem láttam egy évig, a jobb fülemre még most sem hallok. A századtársaim elmentek. Én pedig lefeküdtem a hóban. Nem tudom, med­dig fekhettem ott, de egyszer csak egy katona elkezdett rugdosni, és mondta, hogy keljek fel, mert itt van a menet vége, és akit itt találnak, abba az oroszok beleengednek egy sorozatot, azt gondolván, hogy szimulál, hogy utána meglóg­A fogságba esés ténye összhangban van a helyszíni harctéri tudósítással, miszerint a Márki-i csoportokat 18-ikára körülzárták a szovjetek. Kitörni csak csapatrészeknek sikerül. - Horváth 1959. 278. Szabó-Szilágyi (2001. 213.) valószínűleg téves adatot közöl, mikor Parádi József fogságba esését Karpenkovóba. teszi. 207

Next

/
Thumbnails
Contents