Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007
Necze Gábor: „Születtem 1915-ben” – egy régi barcsi visszaemlékezései
Necze Gábor: „Születtem 1915-ben... " Egy régi barcsi visszaemlékezései ben rengeteg hadifelszerelést találtunk. Csapatunkat megtalálva, jelentettem a századosnak, hogy a lemaradtakkal bevonultam. A tisztet és az altisztet a százados letolta, és azonnal elküldte a városba, hogy a visszamaradt oroszokat felderítse. Minket pedig tizedmagammal visszaküldött, hogy a hadfelszerelést gyűjtsük össze. Azonban ez nem sikerült, mivel ahogy a horhosból kidugtuk a fejünket, az oroszok észrevettek bennünket, és azonnal elkezdtek lőni minket. Még egy Sztálin-orgonával," vagyis sorozatvetővel is lőttek bennünket. Egyik katonánk meg is sebesült. Nem tudtunk mást tenni, mint visszamenni a századunkhoz. Amikor odaértünk, akkor láttuk, hogy Kókány Jenőt sebesülten viszik a mentőautóhoz, és viszik hátra. Még irigyeltem is a Jenőt, hogy ilyen könnyen megússza a háborút. Tekintettel, hogy a századunknak nagy volt a vesztesége, úgy döntöttek, hogy a 48-asok leváltanak bennünket. 5 A parancsnokuk már ott is volt velünk egy házban, ahonnét nagyon gyönyörűen lehetett látni, hogy a velünk szemben lévő domboldalon hogy jönnek a 48-asok minket leváltani. Ahogy lőtávolságon belül értek, az oroszok elkezdték őket lőni. Borzalmas volt hallani és látni azt a rettenetes jajveszékelést és fejvesztett rohangálást, ami ott volt. A parancsnokuk, aki ezt végignézte, valósággal megzavarodott. A századparancsnokunk okulva a látottakon, nem akarta, hogy a mi századunk is úgy járjon, mint a 48asoké, ezért úgy döntött, hogy - mivel én már kétszer is bejártam ezt az utat, és tudom, hogy melyik úton lehet elmenni úgy, hogy a századot veszteség ne érje - én vezessem ki a századot lőtávolságon kívülre. Ez sikerült is, de amikor kiértünk a sík terepre, ott egy repülőtámadást kaptunk. Szerencsére senki sem sebesült meg. Azt gondoltuk, hogy pihenőre megyünk, de nem így történt. Mi egy hosszú horhoson mentünk végig, és egy faluba érkeztünk, amit Mutniknak neveztek. Ez egy domboldalon feküdt, melynek alsó fele teljesen lapos, füves terület volt, ami a vasútállomásig terjedt, ez mögött pedig egy erdő volt. Az oroszok a vasúti töltés mögött voltak, úgyhogy ők nagyon jól beláttak hozzánk, de mi őket egyáltalán nem láttuk. Hiába próbáltuk őket a Donon túlra szorítani, de nem tudtuk, a nagy emberveszteség mellett sem. Úgyhogy már a második századnál a legmagasabb rangú ember tizedes volt, aki a századparancsnok volt. A mi századunknál például 200 főből csak 79-en maradtunk. Ezalatt a két hét alatt lehetett megismerni igazán az embereket, főleg a hivatásos tiszteket és az al~ Az orosz fronton szolgáló katonák több mindent neveztek el Sztálinról: Sztálin-orgona, Sztálin-gyertya, Sztálin-beton (keményre száradt földes út), Sztálin-brikett (a falusi lakosság körében tüzeléshez használt szárított istálló-trágya). 25 A 48-as gyalogezred a 18. gyalogezrednek volt az úgynevezett iker-ezrede. 200