Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2006

Vágó Imre – Rózsás Márton: Egy elfelejtett professzor. Adatok dr. Horváth Béla szemészprofesszor életművéhez

Vágó Imre - Rózsás Márton: Egy elfelejtett professzor. Adatok dr. Horváth Béla szemészprofesszor életművéhez Hallében, 1945-ben Horváth ragaszkodott ahhoz, hogy a rábízott feladatot teljesítse, az egyetemi hallgatókat és a kórházi felszereléseket hazahozza. Későbbi nyilatkozatai szerint ezt a döntését az elszenvedett tortúrák ellenére sem bánta meg. Haliéból történt hazatérése után kezdődött meg politikai meghurcolása. Mint a legtöbb nyugatról hazatértet, az itteni rendszer lehetséges ellenségének tekintették. Kihallgatások sora, internálás, előzetes letartóztatás, vádemelés, már kitűzött népbírósági (de ismeretlen okok miatt elmaradt) tárgyalás. Ezek voltak a legkellemetlenebb állomások. 1946. április 17-től előbb az Andrássy út 60-ban, majd a Markó utcában tartották fogva. Ezt kevéssel megelőzően, a Kolozsvári Menekült Egyetem 1945. november 23-án megtartott igazoló bizottsági ülésén állásvesztésre ítélték, és ügyét a Budapesti Népügyészséghez rendelték. Az ítélet ellen fellebzési jogával élt. A fő vád a MONE (Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete) vezető funkciójában folytatott tevékenysége volt, amellyel minden módon akadályozni akarták a zsidó orvosok egyesületi felvételét. Ezt a funkciót és törekvést az érintett nem is tagadta. Sajnos, a rendelkezésre álló dokumentumokban olvasható felszólalásaiból nem tükröződik, hogy közeledése a szélsőjobboldal felé mennyire volt meggyőződésből fakadó, vagy mennyire cselekedett nyomás alatt. Feleségének unokahúga a népbírósági anyagokban dr. Horváth olyan mondatait fedezte fel, amelyek állítása szerint - az orvos jellemétől, beállítottságától teljesen idegenek. Nem zárható ki, hogy a gyorsíró vagy a gépíró tévedett, kapkodott, vagy eleve eltervezett volt a vallomás torzítása. Nem lehet kétséges dr. Horváth jobboldali beállítottsága - a 30-as években a Horthy-család „házi" szemorvosa is volt -, azonban a rasszizmus vagy az antiszemitizmus távol állt tőle. Érdemes idéznünk erről a már említett unokahúgot, aki így emlékezett: „A hatvanas években történt. Egy, a Ráday utcában történt látogatásunk alkalmával nagybátyánk megemlítette, hogy egy hajdani kedves nőbetege kereste meg levélben Ausztriából, ahová a háború után kivándorolt. Zsidó származása miatt koncentrációs táborba került, amit túlélt ugyan, de később megvakult. Szüksége volt orvosi véleményre egy elismert szemorvos szaktekintélytől, hogy átélt szenvedései, és a táborbéli bánásmód okozta vakságát. Ugyanis csak ennek birtokában folyamodhatott az NSZK-hoz kárpótlásért. Kérdésünkre közölte, hogy természetesen elküldte a hölgynek a kért szakvéleményt. Valamelyik testvérem megkérdezte, valóban az átélt események okozták-e a beteg vakságát. 153