Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2005
Mészáros Ádám: Németek betelepülése Barcsra 1770 és 1828 között
MÉSZÁROS ADAM NÉMETEK BETELEPÜLÉSE BARCSRA 1770 ÉS 1828 KÖZÖTT A Barcson megtelepedett különféle eredetű és kultúrájú népeket a 18-19. század formálta egységes közösséggé. A török hódoltság végétől itt élő magyar és horvát családok és később betelepült nemzettársaik, az úrbéri rendezés után Szülőkből, majd a német birodalomból ide költözött németek valamint a 19. század elején Csehországból Barcsra költöztetett szudéta-németek az 1820-as évekre egy sajátos, a környező településektől eltérő, nyelvi és kulturális tekintetben is színes közösséget alkottak. Az egyes etnikumok területi szegregációja sokáig megmaradt. Ezt a régi utca- és városrésznevek is jól tükrözik. 1 Ez a tanulmány annak a közösségnek a korai történetébe nyújt betekintést, melyet az utókor általánosan „svábság"-nak nevez, de amelynek - közös német nyelve ellenére - csak egy része származik a történeti Svábföld területéről. A németajkú népelem a 18. század végi és a 19. századi Barcs meghatározó része volt, és jelentős módon hozzájárult az 1797-ben mezővárosi rangra emelkedett település fejlődéséhez. Barcs és környéke a török hódoltság után A törökök kivonulásától, vagyis Szigetvár 1689. évi és Kanizsa 1690. évi visszavételétől új fejezet kezdődött Dél-Dunántúl történetében. A török időket kísérő harcok, rablások és sarcolások a 16. század közepétől Dél-Somogyban is éreztették hatásukat. A 150 éven át fennálló háborús állapotokat a Dráva menti települések is megszenvedték. A falvak pusztásodása rohamos ütemben haladt. A jobbágyok és a zsellérek a közeli erdőkbe és mocsaras területekre húzódtak. A vész elmúltával az elbujdosott lakosság sok esetben visszatért, mégis voltak olyan települések, amelyek nem éledtek újra, egykori lakóik békésebb vidékre költöztek. A 17. század végén a Széchényi család 2 csokonyai uradalmát is gyér népesség lakta. Az alig néhány családot kitevő falvak között több pusztafalu is feküdt, és a földek sok helyütt parlagon hevertek. Érthető, hogy a földesurak törekedtek birtokaik mihamarabbi benépesítésére és igyekeztek jobbágyaikat rábírni a visszaköltözésre. 1 Nagyhíd utca = Horvát utca, Béke utca = Német utca, Újbarcs = Neu-Barcs. A beás cigány (roma) népesség beköltözése az 1800-as évek elejétől adatolható. 2 Az uradalom területét a Széchényi család 1677-től bírja. - Bártfai Szabó 1/441. 11