Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2004

Ander Balázs: Az agrártársadalom főbb problémái a barcsi járásban a 19-20. század fordulóján

Ander Balázs: Az agrártársadalom főbb problémái a barcsi járásban a 19-20. századfordulóján körbeölelő nagybirtokok miatt nem jöhetett szóba. A csak lassan fejlődő termelési feltételek igen korlátozott foglalkoztatási és megélhetési alapot nyújtottak a kisüzemek tulajdonosai számára. Ha birtokaikat nem akarták szétaprózni, akkor több gyermek esetén utódaik egy részét mindenképpen más életpályán kellett volna elindítani. A váltás lehetősége - például iparossá válni a rohamosan városiasodó Barcson - viszont csak keveseknek adatott meg. 1900- és 1910 között a járási székhely tényleges szaporodása a természetes szaporodásnál mindössze 98 lélekkel volt magasabb. Ez a csekély többlet viszont nem szívhatta fel a környező falvak népességfeleslegét. A megyében kiemelkedő, de a szükségekhez mérten még így is fejletlen ipari-kereskedelmi viszonyaink nem tudtak elég alkalmat nyújtani a mezőgazdaságból élők népszaporulatának elhelyezésére. Az Újvilág által felkínált meneküléssel legnagyobbrészt a töredéktelkes napszámosok éltek, kisbirtokost elenyésző számban találni közöttük. Ők társadalmi pozíciójuk fenntartását földjeik befelé történő széthasadásának, elaprózódásának megakadályozásával kívánták elérni. Ennek azonban a latifundiumok szorítása miatt csak egyetlen útja maradt: a gyermeklétszám korlátozása. Ez a nemzetemésztő kórság az Ormánság kálvinista gazdáitól kiindulva igen hamar megjelent Somogy megyében is. Erre a vészterhes népesedési folyamatra gróf Széchenyi Imre már az 1892. április 4-i akadémiai felolvasásában felhívta a figyelmet. A magzatelhajtással biztosított egy gyermek-rendszer gócpontjaként a megye délnyugati részét - a Nagyatád és a Szigetvár járások területét -jelölte meg, pontosan azt a helyet, ahol 1896-ban Barcs központtal, ezekből kiválva létrejött az új járás.

1 A református kisbirtokosok rétege, mivel utódai számára nem látta biztosítottnak a szülők gazdasági presztízsének megtartását, a lesüllyedést a gazdasági javak minél kevesebb utódra történő örökösítésében vélte megtalálni. Két féltelkes egyke összeházasítása révén a születendő unoka már egy egész telek leendő örököseként látta meg a napvilágot. Letagadhatatlan, hogy a helvét hitű parasztgazdák gyermekszám-korlátozása és a földkérdés között igen szoros kapcsolat húzódott, de azt igen jelentékeny módon árnyalta a vallási életükből fakadó mentális felfogásuk is, hiszen a földhiány a katolikus lakosságot is éppen annyira sújtotta. A református parasztság - tanítói és lelkészei hatásának tulajdoníthatóan -jóval magasabb szellemi színvonalon, fejlettebb öntudattal élte meg a jobbágyfelszabadítást, mint általában katolikus sorstársai. Magát a „paraszt" szót sem igen kedvelték, hiszen közismert, hogy ehelyett inkább a gazda vagy a „pógár" megszólítás dívott. Fejlett osztály önérzetük következtében elzárkóztak a többi társadalmi rétegtől, ezért az aratás kivételével saját birtokaikon kívül máshol nem vállaltak munkát. Földjeik csekélysége, azok külterjes megművelése pedig nem igényelte a gyermeki munkaerőt. (Ezt a sarkított megállapítást természetesen nem szabad úgy értelmezni, hogy a 1 Dombóvári 339. 107