Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
IV. A török uralom alatt
70 Az emberi élei Vácon és vidékén szerte rossz volt. Városunk határmenti fekvésénél fogva különösen ki volt téve ellenséges támadásoknak. A szomszédos nógrádi vár fegyveres őrsége gyakran tört a lakosság élete s vagyona ellen és merész lesvetéseivel nyugtalanította a vásárra jövő kereskedőket. Noha a felettes hatóságok biztosították a vásárosok szabadságát, az eljáró tisztviselők lanyhán kezelték hatalmukat, mert a város területén végbement azok a büntetendő cselekmények, melyeknél vér folyt, bírság alá estek és ebben a bírságban ők is részesedtek. Utas embernek sohasem volt az élete biztonságban. Rabló csapatok jártak mindenfelé. Gyújtogattak, fosztogattak és foglyokat ejtettek. A foglyokkal csakúgy, mint a hadifoglyokkal rosszul bántak és úgy dolgoztatták, mint a barmokat vagy értékesítették. Adás-vétel és csere tárgyai voltak. Ne gondoljuk azonban, hogy csak a török bánt embertelenül a hadifoglyokkal, a keresztények is hasonló elbánásban részesítették rabjaikat. Mind a két részről szolgálunk példával. 1576 június elején a budai pasa Vácra jött és itt nagy mulatságokat rendezett. A többi között tíz láncravert egri vitézt hozatott ide. Ezek közül a legerősebb ifjút mezítelenül egy saruban a fához köttette és egy hatalmas oroszlánt bocsátott reája. De az oroszlán nem bántotta, csak a saruit nyaldosta. Erre a vadállat őre jót húzott az oroszlánra, mire az néhány pillanat alatt darabokra szaggatta őrét. Mikor ezt az esztergomi és a nógrádi bégek látták, térdre borultak a pasa dúval szövetkezve megtámadta Vácot, betörte kapuját és elfoglalta a várost. A törökök hajókon menekültek el. A hajdúk a várban levőketis lövöldözni kezdték. Ezek is meg akarták magukat adni, de a mies ink közt egy tiszt sem lévén, nem tudták mit tegyenek. Sokáig nem ik maradhattak, mert a szomszéd török őrségek könnyen reájuk üthettep volna. Ezért összeszedvén a barmokat és egyéb elvihető dolgokat, szée csöndesen hazajöttek. Másnap már Vácott termett a budai pasa, dy biz a mieinknek már nyomát sem találta. Elkeseredésében aztán igy szólt a kosdi főbíróhoz: „Ha a ti uratok egy várat vagy legalább egr iszpahiaségot adna nekem, Budát a kezére adnám. Úgyis halál vás reám !“ (Prépostvári Bálint főkapitánynak, a felvidéki hadsereg helyette fővezérének, magyarnyelvű jelentése Bécsbe 1594. március 29-én Egerből. Hadi Levéltár : Feldakten. Takáts Sándor : Régi magyar kapitányok és generálisok 368.)
