Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)

Előszó

ELŐSZÓ Negyven év előtt alakult egyesületünk a városi múzeum fenntartása mellett a tudományok népszerűsítését és a közmű­velődés terjesztését tűzte ki céljául. Ezt a célt akarom szolgálni ezzel a könyvemmel is, miként az előzőkkel, melyek ősi váro­sunk dicső múltjának egyes részleteit tárgyalják,1) vagy össze­foglaló képét mutatják.2) Ebben a munkámban az elmúlt korok népeinek és embereinek életét vizsgáljuk, hogy tudjuk és lássuk, miként éltek itt évezredeken át ? Vácot a természet jelölte ki az ember lakóhelyéül. Kedvező földrajzi alakulata és éghajlati viszonyai alkalmassá tették a letelepülésre és életlehetőséget nyújtottak. A hatalmas Duna széles völgye meghatározta a népek vándorlásának útját. Az őslakók, majd a történelmi idők vándorlásai mind erre folytak le, Vác a hadak útjába esett és különböző népfajok ütköző pontjába került. Az egymást felváltó népek fokozatos fejlődést mutató műveltségének beszélő emlékeit az egyes korszakok jel­legzetes tárgyaiban mind feltaláljuk városunk területén. A csi­szolt kőkorszak neolith lelettárgyai mellett megtaláljuk a korai bronzkor mészbetétes edényeit, melyeket kagylók mészpáncéljá­­ból nyert fehér anyag díszít. Az átmeneti rézkor hagyatéka *) Vác vára és képei, Vác története 1848/49-ben, Vác lakossága a XVIII. század elején, Vác utcái és terei, Vác és határának ingatlan­os helynevei, Vác műemlékei és művészei, Vác az előadóművészetek­ben, Vác az irodalomban. 2) Vác története, melynek Források és felhasznált irodalom című fejezetében sorolom fel az itt is használt kútfőket, az ebben nem említetteket pedig a megfelelő helyeken csillag alatti jegyzetekben ne­vezem meg. A régi gazdasági adatok Wenzel Gusztáv Magyarország mezőgazdasági története, az újabb statisztikai összeírások pedig dr. Thirring Gusztáv A magyar városok statisztikai évkönyve 1912 című könyvéből valók. Felhasználtam továbbá Hóman Bálintnak A magyar városok az Árpádok korában. Erdélyi Lászlónak az Árpádkori társa­dalomtörténetünk és Nagy Gézának a Magyar viseletek története cí­mű műveit is.

Next

/
Thumbnails
Contents