Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
I. Az őskorban és a történelmi idők mesgyéjén
I. Az őskorban 13 rendi egymásutánban réz-, bronz- és vaskorszakra tagozódik. A rézkor (aeneolith), mely Krisztus előtt 2,500-tól 1,900-ig tartott, tulajdonkép csak átmenet volt a kőkorszakból a bronzkorszakba, amelyhez mérten csak annyiban volt haladás, hogy az ember közhasználati eszközeit most már nem lassú és fárasztó munkával faragta ki a kemény kőből és csontból, hanem a puha ércből kovácsolhatta, mert bizony a rézeszközök alakja mindenben olyan volt, mint a kőkorszakbeli tárgyaké. Vác környékén több különböző rézből kalapácsolt őskori tárgyat találtak, de csak szórványosan s így a rézkor emberének telephelyét a mi vidékünkön épűgy nem sikerült még fölfedezni, mint az őskőkorszakbeliét. A művelődés útján hatalmas lépésekkel vitte előre az embert az ércöntés, főként pedig a bronzöntvény találmánya. A rezet tűzön olvasztották és egykilenced részben ónt kevertek hozzá. Különféle szerszámokkal, kalapácsokkal, fűrészekkel ellátott műhelyekben mintákba öntve készítették a bronztárgyak sok és változatos alakjait. Az agyagművességben is előbbre haladtak és edényeiket már nem házilag csinálták, hanem iparszerűleg gyártották. A sokféle formájú, jórészt fekete színű és fényesre csiszolt agyagtárgyaikat változatos geometriai ábrázolatokkal díszítették. Az előző kor műveltségéhez képest nem csupán az ízlésük volt fejlettebb, hanem életszintjük is magasabbra emelkedett. A vadászat továbbra is egyik eszköze maradt az élelemszerzésnek és ruházkodásnak, de megszűnt főfoglalkozás lenni. Gazdasági tevékenységükben a mezőgazdaságra és állattenyésztésre fektették a nagyobb súlyt.') 7) Eleinte a földet, a talajt minden gondozás nélkül használták úgy, amint a természet adta s amíg az a szolgálatot teljesen föl nem mondta. A kiélt területet elhagyták és új területre mentek át. Az állandó letelepülés azonban a föld gondosabb művelését kívánta. Ekkor úgy pihentették a kiélt földet, hogy legelőnek használták. Ez volt a váltakozó vagy szántó-legelő rendszer. Később minden második évben vetetlenül hagyták, és ezzel pihentették. így keletkezett a kétnyomásos rendszer. Az állattenyésztésben nagy haladást jelentett a nyájakban való nevelés.
