Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XXIV. Vác a népszínművekben és a ponyván

304

VÁC AZ IRODALOMBAN

költeményre, mely így kezdődik:

Nem tennap esett meg a mi itt áll írva,

Négyszáz esztendő szállt azóta a sírba;

Hej, mikor még ez a história történt,

Mátyás király látott a magyarnak törvényt.

Márton mester híres kardcsiszár volt Vácon, Túltett valamennyi váci kardkovácson,

Hajnaltól napestig feleselve pönge Kalapácsa alatt a dömöcki pönge . . .

De nemcsak a mester volt szorgalmas, hanem ifjú felesége is, aki az üzletet is nagy hozzáértéssel látta el, ha ura vásárokon járt. Nem is volt más irigyük, csak a kopasz kádár, meg a kancsal kovács. A török határon járó ura után epekedett épen, amikor egy szép ifjú levente köszöntött be. Négy napja vadászott e tájon és beugratott Vácra, hogy eltörött tőre helyébe mást vegyen. Míg Vendel az új segéd, — aki sóvár szerelemmel üldözte a szép asszonyt —, a tőrt kereste, a menyecske bort adott a szomjazó lovagnak. Mikor Márton visszatért, kiadta a vörös Vendel útját. Ez bosszút forralt és áruló tervet főzött a kováccsal és kádárral. Csakhamar adódott alkalom gonosz tervük végrehajtására.

Búcsú vala Vácon, rajzott a vásáros,

Ünnepi ruhákkal virágzott a város,

Leveles szín alatt dobogó tánc járta,

Ivóban a szomjast teli kupa várta.

Nagy volt az ivóház, hosszú tölgy padokkal, Kecskelábon álló írott asztalokkal,

Körül minden asztalt vendég ülte sorba,

Bükkfa kupák mellett aggszót kovácsolva.

Vala pedig vendég valamennyi céhből,

Hörpölve a hegynek gondűző levéből,

A komollyal váltva tréfaszó is járta,

Széles jókedvüknek ki-kicsapott árja.