Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
I. Vác A Szent László mondában
22 VÁC AZ IRODALOMBAN fóti gazda házában töltötte egyhangú napjait és abban keresett vigasztalást, hogy a nemzet szebb korának dicsőségét zengette. Mindig szerette a nemzet hőseinek nevezetes életeseményeit megénekelni és a magyar faj hajdani dicsőségét magasztalni, de Szent László legendás történetének költői feldolgozásához különös szeretettel és nagy gonddal fogott. A Szent Király hadi dicsőségének egyik színhelyét, a mogyoródi hegyek gerincét, napról-napra látta ablakából elmerengve, de még sem ott fogant meg agyában a gondolat eme költeményének megírására, hanem már jóval előbb, még a szerencsétlen véget ért szabadságharcot megelőzőleg. Épen a forradalmi események és betegsége gátolták, hogy előbb kidolgozza, jó részét most fóti magányában készítette el és aztán Egerben adta 1851-ben sajtó alá. Mint minden költői művének, úgy ennek a feldolgozásához is nagy történeti tanulmány alapján fogott. Forrása a krónikások előadása volt, vagyis ugyanaz, amelyikből Szász Károly merített. Önként kinálkozik itt az alkalom, hogy párhuzamot vonjunk a két költőnek egy forrásból merített legnagyobb alkotása között és összehasonlításokat tegyünk, miként fogta fel és hogyan tárgyalja ugyanazt a témát? Szász Károly célja az volt, hogy megalkossa az elveszett nemzeti naiv eposzt, Garay a nemzet történetének dicső emlékeit kutatva, a múlt idők példát nyújtó jeleneteiből keresett vigaszt a jelenre, talált bátorítást a jövendőre. Garay költői elbeszélésének fonalát ott ragadjuk meg, ahol László herceg a maga és Ottó hadával Vác felé halad: Jöttek a Vág és Garam folyóin át, És elérték Visegrádnál a Dunát; Régi kővár szédítő nagy bérc felett, Mely utóbb országos hírt nyert és nevet. Visegrádig keletnek tart a folyam, Itt egyszerre megfordúl s délnek rohan, De magával meghasonlik csakhamar S kétfelé vál, mint nem egyszer a magyar.
