Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XX. Vas Gereben

XX. VAS GEREBEN

209

hogy az a munka is kárba vesz.

— Szerencsétlen ember, — nem gondolod meg, hogy annyi embert láttam meghalni . . .

... A ki védelem közt halt meg, fővezér úr — mondám én — most lásson egyet olyant is, ki nem akarja magát védelmezni.

— Börtönbe vele! — Parancsolá a segédtisztnek, ki. engem őrizet alá vett.

A nagyprépostot utasították, hogy kisértse meg nálam az engedelmességet, azonban a jó öreg csak sírt, megmondta miért küldik hozzám, hanem valamint azt nem mondá, hogy ne cselekedjem, úgy azt sem mondá, hogy cselekedjem.

Elmenetelekor maga mondá, hogy hiába jött, megáldott — s midőn később megint nyílott az ajtó, nagyon hittem, hogy agyonlőni visznek. — Bár vittek volna, mert midőn a fővezérhez vittek, elém tartott egy iratot, mely szóról-szóra való magyarsága volt annak, mit én franciául olvastam.

— Jó ez a fordítás? — kérdi tőlem a fővezér.

— Tehát mégis kaptak egy embert, a ki lefordította ?

— Még tudunk engedelmességet eszközölni s így az irat mégis a nép közé jut, — az úr pedig elmehet és ne lássam többször.

— Elmegyek uram, — felelém, — hanem ha akad Magyarországon egyetlenegy ember, ki ez iratnak hisz és meghódol a franciák császárjának, akkor visszajövök és én könyörgöm, lövessen az úr főbe.

A katona meglepetve állt előttem és még akkor is mozdulatlanul áll, midőn az ajtónál újra meghajtám magamat.

A prépost már ekkor talált valahol egy pár rossz lovat, melyeken elmehettem Pozsonyból és fölkereshettem híveimet és nem volt okom búsulni, hogy a francia szózat miatt főbe lőhessenek.

A franciák eltakarodása után parancsot kaptam