Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XX. Vas Gereben

208

VÁC AZ IRODALOMBAN

— Uram, mi Magyarországnak legjobb barátai vagyunk, azt elhihetik a magyarok.

— Elhinnénk uram, csak ágyút ne hoztak volna magukkal.

— Ezzel akarjuk megszabadítani az urakat ellenségeiktől.

— Nem érdemeljük meg uram ezt a fáradságot, háládatlan népek vagyunk mi s úgy megszoktuk a verekedést, hogy a ki el akar bennünket választani, azt előbb közmegegyezéssel verjük meg.

— No, ha másként nem hisz az úr, — olvassa el ez iratot, ez a fölséges császárunknak, Napóleonnak szózata a magyar nemzethez, tessék elolvasni, ez a francia eredeti.

Elolvasván az iratot, mit most már minden gyermek ösmer, nyugodtan visszaadám a fővezérnek, ő pedig azt mondá:

— Az úr ezt lefordítja magyar nyelvre.

— Nem fogom megcselekedni. — válaszolám a bámuló embernek.

— Elment az úrnak az esze? — kiált rám a francia.

— Nem ment el, uram és remélem nem is megy.

— Uram ne juttassa eszembe hatalmamat — dühöng a fővezér — s éppen ezért figyelmeztetem, ezen pillanatban harmincezer franciának parancsolok.

— Én még csak négy embernek parancsolok széles Magyarországon : a mesternek, a harangozónak, a szolgálómnak és a kocsisomnak, mikor otthon vagyok, hanem engedelmeskedni harmincmillió franciának sem fogok.

— Uram! —• riadt rám a feldühödött katona, — ne kívánja, hogy kényszerítsem, legyen engedelmes, mint egy paphoz illik, különben semmiért sem állok jót.

— Ne vesződjék velem fővezér úr, — látja, hogy ijesztésért nem teszek meg semmit, — fogjon bízvást a kényszerítéshez; ámbár előre is tudom,