Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XVII. Petőfi

XVII PETŐFI

159

zen megörülve ugrándozott lefelé a parton, mikor kiesett a dugó és a sárga kabát örökkön gyászszegélyt kapott. Estéiig mosogatta szegény a Duna vizében, de annál terjedelmesebb lett a pöcsét, nemhogy kisebbedet volna . . Hordta tehát, amig el nem szakadt . . .*)

1845 nyarán ismét útba ejtette az ekkor már hírneves költő Vác városát. Június hó 23-án Balassagyarmatról jövet csak keresztül akart utazni a városon, de a váci molnár szekerén oly későn érkezett ide, hogy nagy boszszúságára lekésett a hajóról és kénytelen volt itt meghálni. Az éjjelt nyugtalanul töltötte, mert nagyon vágyott Pestre, melytől közel negyed évig volt már távol.

Úti jegyzeteinek erre vonatkozó része, a minket érdeklő többi följegyzéssel együtt így hangzik:

Losoncon van egy öreg funerator, kire a város egyetemes fiatal sarjadéka azt szokta kiabálni, hogy :

— Kuvik, kuvik!

Ez a szegény öreg Vácról származott Losoncra Ama kiabálások űzték őt ide előbbi lakhelyéről. És megérkezett szép álmaival jövendője felől s amint a városba lépe, ekkép idvezelték:

— Kuvik, kuvik!

És a jámbor aggastyán békén tűr, mígnem türelme megszakad; ekkor a gyerekek után lódul és hajigái utánok tégladarabokat, de a gyerekek megfeszítik gyors inaikat, egyet iramodnak s kétszerezett energiával replikáznak a tégladarabokra, ordítván, üvöltvén:

— Kuvik, kuvik!

Losoncról Balassa-Gyarmatra mentem . . . Gyarmaton megnézvén az igen szép megyeházat s a most épülő roppant börtönt s a vásárban egyet fordulván, elindultam Vácra. Kocsisom egy váci molnár volt, ki lisztet hozott a vásárra . . . elmés ötleteivel igen mulattatott.

. *) Váradi Antal: Hogy készült a Nem éti Színház? (»Az Újság« 1908 június 20 sz )