Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
XVII. Petőfi
160 VÁC AZ IRODALOMBAN A mint felültünk, mondám neki, hogy kemény lesz az ülése. — Annál jobban fog rázni, felelt ő. Aztán politikáról s theológiáról beszéltünk. Mi kár, hogy elfeledtem beszédeink et, mik a politikában s theológiában kétségkívül új epochát alkottak volna. Rútságon ebédeltem egy ifjú férfiúval, ki valamivel előbb ért oda nálam s kinek arca az olyanoknak egyike volt. melyek első látásra vonzalmat öntenek az emberbe magok iránt. Alig váltottunk néhány szót s régi ismerősök levénk. Nevét kérdém. Megmondta*) s folytatá : — Én nem is kérdezem: ki ön? mert tudom, ön Petőfi, nemde? — Igen s honnan tudja? — Ki ne ismerné önt! Igaza van, ki ne ismerne engem! gondolám magamban önérzettel. Talán nem élnek tovább firkáim, mint én magam, tán addig sem élnek; meglehet, hogy még életemben elhangzik nevem, mintha sohasem zengett volna . . . de engem háborítani nem fog, elég lesz nekem akkor annak tudata, hogy volt idő, mikor azt mondhattam: ki ne ismerne engem! Szép ám, csak pillanatra is bírni egy olvasó közönség figyelmét s hogy ezt én megnyertem boldogabbá tesz végórámon, mintha kortársaimtól meg nem értve, de oly reménnyel halnék meg, hogy örök életű leszek az utókor ajkain. A legkárhozatosabb vexák egyike, ha az ember Vácra siet, hogy a gőzösön még az nap Pestre érjen s a gőzös öt-hat perccel elébb indul el onnan, mint az ember ott terem. így jártam. Amint a váci hegyről leereszkedtem, ott ment a gőzös épen alattam s mire a városba értem, a gőzös már ... óh! denique Vácon kellett az éjt töltenem. *) Ferenczy Zoltán, Petőfi életrajzírója azt hiszi, hogy Vadnai Károly volt, de ez épenséggel nem tűnik ki Vadnai Károly visszaemlékezéseiből, Elmúlt idők 23
